Megyei foci: a korábbi NB I-es csatár Bonyhádon lett másodedző

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.05. 21:47
Gyánó Szabolcs (a képen állva) távozott a Majostól, és a Bonyhád másodedzője lett (Fotó: teol.hu)
Gyánó Szabolcs a Tolna vármegyei I. osztályú Bonyhád VLC szakmai stábjának tagja lett – számolt be róla a klub Facebook-oldala.

 

Gyánó Szabolcs a héten szakmai egyet nem értés miatt távozott az NB III-as Majosi SE-től, ahol technikai vezetőként dolgozott. Mint arról a majosi klub Facebook-oldala beszámolt, a nézeteltérés rányomta a bélyegét a napi munkára, így az egyesület érdekeit szem előtt tartva Gyánó az elválás mellett döntött.

A korábbi NB I-es támadó nem sokáig marad munka nélkül, hiszen máris csatlakozott a Tolna vármegyei I. osztályban szereplő Bonyhád VLC együtteséhez – a klub Facebook-oldala szerint a Sárai György által vezetett szakmai stábban lesz másodedző. 

Gyánó Szabolcs a 2000-es években, hosszú és eredményes pályafutása során megfordult többek között a Vasasban, Zalaegerszegen és a PMFC-nél is. Futballozott külföldön, az Académica Coimbra és a Beira-Mar színeiben is betalált a portugál első, illetve másodosztályban. Pályára lépett a Sporting, a Benfica és a Porto stadionjában, Lothar Matthäus kapitánysága alatt pedig egészen a válogatott kerettagságig jutott. Labdarúgó-pályafutása utolsó három és fél idényét Majoson töltötte, innen vonult vissza 2019-ben, ahol aztán másodedzőként és technikai vezetőként dolgozott.

 

Legfrissebb hírek

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

„A polgármester kivégzi a szolnoki labdarúgást” – közleményt adott ki az vármegyei bajnokságba süllyedt klub

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 15:33

Várhidi Péter és Vincze Ottó is munkába áll a harmadosztályú klubnál

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 16:18

NB III: rangadót nyert a Nagykanizsa a Ferencváros II ellen, sima gyirmóti siker Veszprémben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 19:04

NB III: a Monor a szegedi győzelme után vezeti a csoportját

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 13:32

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15
Ezek is érdekelhetik