Eurofutball: a korábbi ír kapitány lett az APOEL új edzője

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.11.02. 17:34
null
Megbízatása az idei Eb végéig szólt volna a válogatottnál, a halasztás ellenére új tréner váltotta (Fotó: AFP)
Mick McCarthy korábbi ír szövetségi kapitányt nevezték ki vezetőedzőnek az APOEL labdarúgócsapatánál.

 

Az ír nemzeti csapatot 1996 és 2002 között, valamint 2018-tól idén áprilisig vezette a 61 esztendős szakember, a 2002-es világbajnokságon irányításával a nyolcaddöntőig jutott a válogatott. Megbízatása az idei Európa-bajnokság végéig, azaz július 31-ig szólt az ír kispadon, ezt követően váltotta Stephen Kenny annak ellenére, hogy a kontinensviadalt jövő évre halasztották el a koronavírus-járvány miatt.

A nicosiai együttes az Európa-liga selejtezőjének utolsó körében búcsúzott a cseh Liberec ellenében, a 14 csapatos ciprusi élvonalban pedig csak a tizedik helyen áll. Az előző trénert, a görög Marinosz Uzunidiszt a múlt héten menesztették a 28-szoros bajnokcsapat kispadjáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik