Venusszal a fellegekben – Csinta Samu publicisztikája

BÁR MÉG NEM ÉRT VÉGET a román labdarúgó-bajnokság – olyannyira nem, hogy a hétvégi, utolsó fordulóban is eddig nem tapasztalt izgalmakkal traktál bennünket a kiesés ellen küzdő Sepsi OSK –, a keleti szomszédságban már bajnokot hirdettek. A sokak által Steaua-utódnak kikiáltott FCSB megvédte tavaly elhódított címét, ami cseppet sem meglepetés, hiszen az egyetlen olyan együttes, amely gyakorlatilag bárkit képes megszerezni, akit hasznosnak ítél a híres-hírhedt tulajdonos, Gigi Becali. Róla egy ideje köztudomású, hogy maga állítja össze a pályára lépő csapatot, és a cseréket is maga diktálja telefonon lógó közreműködők révén. A kispadon természetesen másik, megfelelően lepapírozott edző ül – azazhogy inkább állni szokott –, a ciprusi görög Iliasz Haralambusz, aki ciprusi kluboknál (AEK Larnaca, Ethnikosz, Doxa) eltöltött évek után került a bukaresti juhászmilliomos célkeresztjébe. Nem tudni, milyen szakmai ismérvek alapján, de szerepelnie kellett közte a Becali által diktált feltételnek, amely szerint a tulaj ihletett vagy kevésbé ihletett futballszakmai meggondolásainak puszta végrehajtója lesz.

A 2023 márciusának vége óta a FCSB kispadja előtt táncoló Haralambusz mindenesetre azóta immár kétszeres román bajnoknak mondhatja magát, ami igen szépen fest az életrajzában, az meg utólag amúgy sem érdekel senkit, milyen szerep eljátszására volt hajlandó Bukarestben. Valószínűsíthetően nem lehet teljesen párhuzamos a történtekkel, hiszen az egész tevékenységszövevényben részt vevő Becali legfeljebb ötletszerűen folyhatott bele a csapat hétközi felkészítésébe. Az együttes játékosainak állóképessége, technikai fejlődése így csakis a ciprusi szakember munkáját dicséri, amiről az mindenképpen elismerő oklevelet állít ki, hogy a FCSB az idén több fejjel kimagaslott a romániai mezőnyből, és az Európa-ligában is március közepéig maradt talpon: a legjobb 16 között köszönt el a Lyon elleni kettős vereség után.

Második bajnoki címével Haralambusz immár olyan csúcson osztozkodik, amelyet idáig a magyar Jánossy – más források szerint Jánosy vagy éppen Jánosi – Béla birtokolt. A ciprusi duplázásáig ő volt az egyetlen külföldi szakember, aki csapatával két egymást követő évben is képes volt a román első osztályú futballbajnokságot megnyerni. Az endrődi – ma Gyomaendrőd része – születésű edző 1939-ben és 1940-ben is bajnoki címig vezette a kor „burzsoá” alakulatának nevezett bukaresti Venust. Rossz nyelvek szerint a szertáros nagymamája sem lett volna kevésbé sikeres, annyira jó játékosállománya volt akkoriban a fővárosi együttesnek, amelynek életét csak a vasutas Rapid volt képes néha megkeseríteni.

Jánossy azonban nem a semmiből érkezett, az 1933–1934-es idényben a bajnokságban harmadik lett a Bocskaival, indulhatott az 1934-es Közép-európai Kupában, a debrecenieket a nyolcaddöntőben két mérkőzés után, 3:2-es összesítéssel búcsúztatta a későbbi győztes olasz Bologna. Jánossy útja Budapesten folytatódott, 1934 és 1937 között az Újpest vezetőedzőjeként az első esztendőben aranyéremmel ünnepelhetett, majd a második, végül a harmadik helyet szerezte meg. Együttese háromszor szerepelt a Közép-európai Kupában, 1936-ban az elődöntőig menetelt, amelyben a majdani első Austria jelentette a végállomást.

Ezzel az ajánlólevéllel érkezett 1938-ban Bukarestbe, ahol abban a periódusban a stabil lábakon álló magyarellenes érzéseket felülírta a magyar futball első aranykorának, a harmincas évek sikereinek nimbusza. Ennek megfelelően szinte hemzseg­tek akkoriban arrafelé a magyar szakemberek, az elsődleges „szálláscsináló” a nagy világutazó Plattkó Ferenc volt, aki hatalmas presztízsét arra is felhasználta, hogy minél több magyar szakembernek szorítson helyet a feltörekvő román futballban. Plattkó nemcsak futballguruként, de botrányhősként is állandó szereplője volt a hírlapok címoldalainak. Felduzzasztott számláktól játékosok megzsarolásáig – állítólag pénzt kért tőlük a kezdő együttesbe jelölésért – terjedő „arzenállal” dolgozott, amiért az azóta sem visszafogott román sajtótól több becsületsértési perre elegendő jelzőt és minősítést kapott.

Az egyik, nagy visszhangot kiváltó bizniszt épp Jánossyval párban hajtotta végre – legalábbis a korabeli újságok szerint. Történt, hogy 1937 nyarán Plattkó a Venus edzőjeként csapatával történelmi jelentőségű mérkőzésre készült, a román gárda az Újpest ellen szerepelt első ízben hivatalos nemzetközi klubtornán, mégpedig a Közép-európai Kupában. Zsúfolt nézőtér, 18 ezer szurkoló konstatálta csalódottan, hogy a négyszeres magyar bajnok fordulatos mérkőzésen ugyan, de 6:4-re legyőzte a bukaresti „feketéket”, a vihar azonban csak a meccset követően tört ki elemi erővel. A Venus vezetői ugyanis azzal vádolták Plattkót, hogy előzetesen információkat szolgáltatott az ellenfél szakvezetőjének, Jánossynak, aki azok birtokában tudott alaposan felkészülni a bukaresti találkozóra. A vád része volt az is, hogy a két edző állítólag megegyezett a továbbjutásért (a visszavágón a lila-fehérek 4:1-re nyertek) járó prémium elosztásában, és mivel az Újpest ajánlott nagyobb összeget, Plattkó a Venusról szóló információnak a kiszivárogtatásával igyekezett hozzájárulni a magyar klub sikeréhez. Az eset az egykori válogatott kapus romániai edzői pályafutásának végét is jelentette, a találkozó után négy nappal ugyanis felbontották a szerződését, az ottani szövetség pedig fegyelmi vizsgálatot indított ellene. Plattkó aztán rövidesen már a Celta Vigo élén bukkant fel, ahonnan 1939-ben tette át a székhelyét – gyakorlatilag véglegesen – Dél-Amerikába.

A vádak megalapozottságát némileg megkérdőjelezi, hogy végül különösebb elmarasztalás nélkül ért véget a történet, Plattkó helyére pedig alig egy év múlva a másik „összeesküvőt”, Jánossy hívták, akivel 1940-ig szárnyalt a Venus. Nem feltétlenül dokumentálhatóan, de elsősorban a „fokozódó” nemzetközi helyzet, a Románia és Magyarország közötti feszültségek kiéleződése nyomán „ajánlották” neki a békés távozás lehetőségét. Neki aztán a Gamma következett, a háború után pedig rövid időre a magyar ifjúsági válogatottat irányította. A szakmai végállomást a Szolnoki Légierő csapata jelentette, amellyel az 1955-ös idény végén utolsó helyezettként kiesett a magyar élvonalból.

Megemlítendő még, hogy a második világháború zűrzavarában amúgy többnyire csak azok a magyarországi futballisták maradtak idei-óráig Romániában, akiket kényszerítő körülmények „kötöttek”. Nagymarosi Mihály is így járt, az 1942 és 1950 között 13-szoros magyar válogatott középpályás a kelet-romániai Focsani fogolytáborában töltött egy évet, közben egy moldvai csapat, a Textila Buhusi egyik vezetője fedezte fel, és igazolta le a pazarul cselező magyart. „Misának” nyilván esze ágában sem volt Romániában maradni, a háború évei, illetve az azt követő politikai változások azonban gyakorlatilag elrabolták, megrövidítték legszebb játékoséveit. Pedig a németek elleni válogatott bemutatkozása 1942-ben az Üllői úton olyannyira sikeres volt, hogy az akkor már ismert játékosnak számító Fritz Walter a meccs után aláírást kért az ifjú titántól. „Benne láttam addigi pályafutásom legjobb futballistáját, a háború után érdeklődtem is felőle” – mondta a kilencvenes években adott nyilatkozatában az NSZK 1954-es vb-győztes válogatottjának csapatkapitánya, aki amúgy maga is eltöltött kevés időt egy romániai fogolytáborban, de szerencsésen és gyorsan hazakerült Máramarosszigetről.

A magyar tanítómesterek jó és rossz emlékezete mindenesetre időről időre máig felbukkan a román futballban. Persze, ha Haralambusz jövőre is bajnokságot nyer a FCSB-vel, Jánossy neve óhatatlanul a süllyesztőbe kerül. De ugye történelmi példák ezrei tanúsítják, hogyan múlik el a világ dicsősége.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!