Owusu az évad végéig játszhat az új csapatánál. A ghánai támadó eredetileg a ZTE-nél kapott volna lehetőséget a tavaszi szezonban, ám nem sokkal az odaérkezése után megkérte menedzserét, hogy keressen új csapatot. Owusu a zalaiak edzéseit sem látogatta.
A keresés sikerrel járt, így Owusu a török másodosztályban szereplő, jelenleg a 9. helyen álló Ankaragücü mezét veheti fel. Így a csapattársa lesz a tavaly óta a klub alkalmazásában álló Varga Kevinnek.
A váltást a zalaegerszegi klub is megrősítette.
„Ami Owusu döntésének hátterében áll, az sajnos már az első napokban érződött, hogy nem igazán találja a helyét nálunk – jelnetette ki Sallói István, a ZTE sportigazgatója a klub honlapján. – A szakmai stáb és a menedzsment is igyekeztünk őt átsegíteni a kezdeti nehézségeken, amit a klub- és városváltás jelent, de a helyzet nem javult. Nem érezte jól magát és jelezte, hogy inkább visszatérne a Ferencvároshoz. A szituáció itt vált bonyolulttá, mert erre nem volt lehetőség. Ezt követően egyeztettem az ügynökével, valamint Hajnal Tamással is, majd arra a következtetésre jutottunk, hogy nincs értelme ragaszkodni a maradásához. Számunkra szomorú ez a helyzet, mert nagyon jó játékosnak tartjuk és biztos vagyok benne, hogy ha a motivációja rendben lett volna, akkor nagy segítségünkre lehetett volna a tavaszi szezon során. Ráadásul időt is veszítettünk ezzel, hiszen őt szem előtt tartva már nem kerestünk másik támadót a csapatba.”
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Alekszandar Csirkovics (szerb, Topolya SC – Szerbia), Lenny Joseph (francia-haiti, Grenoble Foot 38 – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők: Naby Keita (guineai, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Anderson Esiti (nigériai, Zalaegerszegi TE FC)
Kölcsönbe távozók: Botka Endre (Kecskeméti TE), Owusu Kwabena (ghánai, Zalaegerszegi TE FC, majd Ankaragücü – Törökország)
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Anderson Esiti (nigériai, Ferencvárosi TC)
Kölcsönbe érkezők: Owusu Kwabena (ghánai, Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bagó Benett, Bazsika Botond
Kiszemeltek: –
Távozók: Csontos Dominik (Bp. Honvéd), Josip Spoljaric (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Vogyicska Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: Kristian Fucak (horvát, NK Osijek, onnan NK Istra – Horvátország), Owusu Kwabena (ghánai, Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: