A magyar válogatott támadó feljelentette a klubját – kitették a keretből

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.02.17. 17:51
Varga Kevin öt hónap után távozhat a török másodosztályú Ankaragücütől (Fotó: ankaragucu.org.tr)
A napokban a török sajtóban jelent meg a hír, hogy a másodosztályú Ankaragücü 13-szoros magyar válogatott szélsője, Varga Kevin szerződést bonthat a klubbal, amennyiben a vezetőség szerdáig nem törleszti a válogatott szélsővel szemben fennálló tartozását. Az Ankaragücü válaszul kitette Vargát az első keretből.

 

 

Az Ankaragücü a múlt héten tette ki az első keretéből a tavaly szeptemberben szerződtetett, 28 éves, 13-szoros magyar válogatott szélsőt, Varga Kevint – tudta meg a Nemzeti Sport. A döntésre azután került sor, hogy a támadó feljelentette klubját a török szövetségnél, mert az Ankaragücünek négy hónapja lejárt tartozása van a játékos felé. Ezért Varga csapata hétfői, Sakaryaspor elleni meccskeretében sem szerepel.

Miután a klub tartozik a játékosnak, és ez már egy négy hónapja lejárt tartozás, a szerződésben rögzített szabályoknak megfelelően jeleztük a tartozás tényét a török szövetség felé és fizetési felszólítást küldtünk a klubnak. Ezt egyébként már három hónap után megtehettük volna, de eddig tartott a türelem – nyilatkozta az ügyben a Nemzeti Sport megkeresésére Varga Kevin menedzsere, Filipovics Vladan. A klub erre válaszul kitette a keretéből Kevint. Most a felszólításnak megfelelően szerdáig várunk, ha a klub nem törleszti a játékos felé az elmaradt járandóságát, akkor egyoldalúan szerződést bontunk és a FIFA-hoz fordulunk az ügyben.” 

Ez azt jelenti, amennyiben a klub szerdáig nem törleszt, Varga Kevin szabadon igazolhatóvá válik. A szélső 21 tétmeccsen három gólt szerzett és egy gólpasszt adott a csapatban. Érdekesség, hogy korábban Varga a szintén török Kasimpasától is egyoldalú szerződésbontással távozott, ugyancsak lejárt tartozás miatt.

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:34

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
Tegnap, 7:35

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12
Ezek is érdekelhetik