Szimpatikus Káosz – Moncz Attila publicisztikája

Didier Drogba egyszer azt találta mondani, hogy az Afrikai Nemzetek Kupája szimpatikus káosz. Olyan esemény, amelyen a legnagyobb sztárok sem figyelnek a luxusra, helyette énekelnek, táncolnak, örülnek, hogy visszatérhetnek a gyökereik­hez. Ha valaki, ő mondhatja, ha valakinek, neki elhisszük. Csapatkapitányként két döntőt is elvesztett az elefántcsontparti válogatottal, emellett olyan kalandokban volt része, mint az „elefántos” mezben edző togói csapatban való „gyönyörködés” (hiába, ha nem jönnek meg a dresszek, valamiben gyakorolni kell…) vagy a „…fogalmam sincs, hol lakunk, mert a nekünk mondott hotel tudtommal még nem épült fel” jellegű válaszok adása újságírói kérdésre.

Itt aztán tényleg nincsenek allűrök, igaz, a talán legnehezebben feldolgozható kontinentális sztori az Afrikai Bajnokok Ligájához sorolható. Elvégre az ANK-n – tudtommal – még nem kent a csapatorvos (állítása szerint) három halott véréből kevert löttyöt a játékosok karjára és lábára, az Afrikai Bajnokok Ligájában viszont már igen, már ha hitelt adunk Lutz Pfannenstiel, a németek világjáró futballedzője történetének, amit a Deutsche Wellének mesélt el. Persze törzsi varázslók és kuruzslók akadnak a kontinenstorna múltjában is, de itt azért a főnökséget, a hitet előbb nyeri el valaki a társaknak ajándékba hozott 12 Rolex órával.

Furcsaságokban az idei tornán sincs hiány, elég csak arra gondolni, hogy még nem kezdődött el az egyenes kieséses szakasz, de a cikk megírásáig már öt megbukott szövetségi kapitány szerepel a veszteséglistán. Az rendben van, hogy a négyszeres győztes Ghána megvált Chris Hughtontól, a kétszeres nyertes Algéria Dzsamel Belmaditól, Gambia Tom Saintfiet-től, míg Dzsalel Kadri maga mondott le a tunéziai válogatott vezetéséről, elvégre imént említett kirúgott kollégáihoz hasonlóan az ő együttese is elhasalt a csoportkörben. Na de hogy a Szenegál elleni nyolcaddöntőre készülő, nem mellesleg rendező Elefántcsontpartnál már ne Jean-Louis Gasset irányítson? Őt az Egyenlítői-Gui­neától elszenvedett 4–0-s vereséget követően azonnal kirúgták, a potentátok meg sem várták, hogy a csapat szerencsés harmadikként bejut-e a következő fázisba. Bejutott, a vezetők pedig most a futballtörténelem egyik legabszurdabb ügyletét készülnek nyélbe ütni.

Egyelőre Emerse Faé, a talán egyetlen, ki nem rúgott segédedző tartja a tréningeket, de az illetékesek a hétfői meccsig szeretnék nyélbe ütni Hervé Renard szerződtetését. A szakember nem ismeretlen arrafelé, 2015-ben például Afrikai Nemzetek Kupáját nyert Elefántcsontparttal (három évvel korábban meg Zambiával), az egyetlen problémát az okozza, hogy jelenleg a francia női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az elefántcsontpartiakat annyira nem zavarja, nem is akarják felbontatni a tréner 2024 nyaráig érvényes kontraktusát, mindössze néhány napra akarják „kölcsönvenni” a Francia Labdarúgó-szövetségtől. Igen, jól értelmezi mindenki, egy zajló férfitorna közben egy női csapat érvényes szerződésű vezetőjét.
A térség egy másik nagyágyúja, illetve annak kapitányának fejre állásáért pedig egy tündérmese a felelős. Tizenkét évvel ezelőtt Mauritánia még a FIFA szégyenpadján ült a világranglistán elfoglalt 206. helyével (a listán jelenleg 210 csapat szerepel!), de a gárda most is csak a 105. legjobb a világon. Korábbi két ANK-szereplése alkalmával meccset sem tudott nyerni, és Algéria, Angola, valamint Burkina Faso ellen erre most sem sok esély mutatkozott. Utóbbi kettő ellen jött is a papírforma, viszont Algériát 25 százalékos labdabirtoklással is sikerült legyőznie, és jöhetett az ünneplés.

„Különleges, amit érzünk, illetve amin keresztülmegyünk. A játékosok történelmi mérkőzésen jutottak túl. Mondtam nekik a meccs előtt, hogy be kell írniuk a nevüket a mauritániai labdarúgás történelemkönyvébe, és így is tettek” – büszkélkedett Amir Abdou szövetségi kapitány. Ő az egyik utolsó eleme annak a futballfejlesztési kultúrának, amely 2011-ben Ahmed Yaya szövetségi elnöki kinevezésével kezdődött. Előtte Mauritánia anyagi okokból nem egyszer, de nem is kétszer visszalépett a világ-, illetve kontinensbajnoki selejtezőktől, 1995 és 2003 között pedig meccset sem nyert, Yaya viszont a FIFA, majd további partnerek bevonásával fejlesztési programot indított. A nemzetközi szövetségtől egy évtized alatt 11.1 millió dollárt kapott, beszállt pénzzel az állam is, ma pedig már a Mauritel, az ország legnagyobb telekommunikációs cége is támogatja a bajnokságot. „Kipofozták” a Cheikha Ould Boidiya stadiont (így is csak 8200 a befogadóképessége), orvosi központot és műfüves pályák sorát építették, már akadémia is működik, 2019-től pedig női válogatott is. A klubcsapatok számára előírták, hogy minimum nyolc profi labdarúgót kell foglalkoztatniuk, ami azért egy nyersanyagban gazdag (arany, vas és olaj is akad arrafelé), táplálékban szegény (az élelmiszerek, illetve a hozzávalók 70 százaléka importból származik) ország esetében jelentős. Nem biztos, hogy a vezetők profi játékosokra szórnák el első körben a pénzt…

Ilyen helyeken, stabilizálódó háttér mellett szoktak megjelenni az európai edzők vagy legalábbis annak hitt kalandorok, Mauritánia azonban váratlant húzott. A labdarúgásban hozzá hasonlóan jelentéktelen Comore-szigetekről igazolt szövetségi kapitányt, igaz, Abdou ajánlólevelében azért ott volt a hazája válogatottjával a 2021-es – debütáló – szereplés során elért ANK-nyolcaddöntő. A lépés helyességét a mostani nyolcaddöntő igazolja, Abdou csapattá gyúrta a heterogén keretet (14 liga 21 klubjából állt össze a csapat), illetve erőt merített a riválisok lekicsinylő magatartásából, továbbá a média viselkedéséből. A Canal+ televíziós társaság például az Algéria elleni meccs előtt az ő korábbi mérkőzéseikről nem sugárzott összefoglalót, amit zokon vettek arrafelé. Nem tudom, mit szólnak az Opta statisztikai oldal esélylatolgatásához, amely a Zöld-foki-szigetek–Mauritánia nyolcaddöntőt tartja a legsimábbnak: előbbi továbbjutási esélyét 67.5 százalékra becsüli…

És arra vajon ki mennyi esélyt ad, hogy Mohamed Szalah játszik-e még a tornán? A felépülése nemzeti ügy Egyiptomban, ennek megfelelően szinte lázadás tört ki, midőn kiderült, a combsérülését követő rehabilitációt nem a válogatott mellett, hanem Liverpoolban végzi. Állítólag a szövetség és a Pool egyeztetett, csak akkor miért volt ideges Rui Vittoria szövetségi kapitány, mert legjobbja visszatért a klubjához? Bár állítólag létezik egy olyan ígéret is, hogy amint felépül (leghamarabb az elődöntőre), visszautazik Elefántcsontpartra. De hogy ezt ki mondta kinek, illetve ki hogyan tartja be, nos, azt senki sem tudja.
De miért csodálkozunk ennyi vicces jeleneten, ennyi furcsaságon egy olyan torna esetében, amit rossz helyszínen, rossz évben és rossz időpontban rendeznek meg? A viadalt Guineában kellene tartani, de mivel Kamerun nem készült el időben a 2019-re tervezett ANK infrastruktúrájával, minden későbbi házigazdára – Egyiptom beugrását követően – két évvel később került sor. Az európai országokkal való hadakozást elkerülendő a kontinenstornára 2023 nyarán szerettek volna sort keríteni, de aztán az illetékesek rájöttek, az elefántcsontparti hőségben nem javasolt a magas szintű futball, így áttették az ottani télbe az egészet. Csak mivel 2023-ban ezt már nem tudták megoldani, 2024 lett belőle.

Afrika, mi így szeretünk!