Futballista egy letűnt világból – könyv a magyar válogatott első gólszerzőjéről

 

„Hálát adok a sportnak, hogy megtanított küzdeni, aminek az életben azóta annyi hasznát láttam. A sportolás megedzett testben-lélekben, megtanított a gondok leküzdésére, szívembe írta, hogy sohasem szabad csüggedni. Igazi életharcossá nevelt” – olvassuk az Első gól című könyv 83. oldalán, és ha a Borbás Gáspár életéről szóló portrékötetet klasszikus sportkönyvként értelmeznénk, akár tekinthetnénk a jeles labdarúgótól vett magvas idézetet az esszenciális üzenetnek. A szerző, a Válasz Online újságírójaként és alapítójaként ismert Borbás Barna azonban nem hagyományos sportkönyvet írt dédapjáról, az egykori FTC- és MAC-csatárról, aki – mint a cím jó témaérzékkel kiemeli – a magyar válogatott történetének legelső gólját jegyezte.

Bár a felütést a sporttörténeti mozzanat adja, a szöveg pedig az eset körülményeit kellő alapossággal fel is dolgozza, aránytévesztés lenne, ha leragadnánk az 1903. április 5-én lejátszott és 2:1-re megnyert Magyarország–Csehország (vagy inkább Budapest–Prága?) találkozó hazai nyitó góljának elemzésénél, jelentőségének taglalásánál. Ezzel együtt kreatív ötletnek bizonyult az Első gól sajtóbemutatóját a 120 éve esett gól helyszínére, a még mindig álló Millenáris sportpályára szervezni, a korábban a Budapesti futballmesék című videósorozatunkban is bemutatott létesítmény jelenlegi, fényét vesztett állapotában is őriz valamit abból a sajátos hangulatból, szellemiségből, amely a XIX. és a XX. század fordulóján kibontakozó magyarországi futballéletet jellemezte.

És itt el is érkeztünk ahhoz a területhez, amely miatt a Borbás-könyvet elsősorban nem sporttörténeti kiadványként érdemes befogadni, sokkal inkább társadalom- és kultúrtörténeti munkaként, amely az érintett korszak futballéletéről szólva rávilágít néhány mögöttes összefüggésre, a magyar labdarúgás úttörőinek sajátos társadalmi környezetére. A dunai iskola kapcsán például az alábbi következtetésre jut a sport témájához bevallottan kívülállóként, ám történészi igényességgel közelítő szerző:  „A magyar futballt lényegében a budapesti polgárság alapította; a gimnáziumi, főreáli diákság lábán formálódott a Duna menti stílus. Ezekből a srácokból természetes módon épült fel a hazai pályákat aztán évtizedeken át meghatározó gondolkodó, konstruktív futballközeg.”

Érdekes felfedezést jelent a századelő szabadkőműves és labdarúgó körei közötti összefonódás, kevéssé ismert tény, hogy – a Corvin Mátyás páholyhoz tartozó Borbás Gáspár mellett – az FTC vezetői közül Springer Ferenc első elnök (Pátria páholy) és Malaky János sporttelep-igazgató (Haladás páholy) is tagja volt a titkos társaságoknak. Különösen izgalmas adalékkal szolgál a hazai futballősatyák szellemiségének megértéséhez, hogy a Magyar Labdarúgók Szövetsége alapítói közül Hajós Alfréd (Progressio páholy), a Postás SE csapatát képviselő Klebelsberg Géza (Resur­rexit páholy), a 33 FC együttesét vezető Hochstein Rezső (Galilei páholy) és a Budapesti Atlétikai Klubból érkező ifj. Stielly Gyula (Stella Orientalis páholy) egyaránt szabadkőműves volt.

Sporttörténeti kuriózum, hogy Borbás dr. – a sportág első jogász végzettségű hazai képviselője – 1912. május 30-án a Tottenham színeiben lépett pályára Budapesten az olimpiai kombinált csapatként szereplő honfitársai ellen, a végül 4:3-as győzelmet arató vendégcsapat sérülés miatt kiesett balszélsőjét pótolták szokatlan módon az ellenfél játékosával. Utóbbi, a könyvben mindössze három bekezdésben kifejtett epizód jelzi, hogy mennyi exkluzív tartalom kerülhet napvilágra egy szépen felfejtett egyéni pályafutás és életút taglalása során.

A tartalmilag „vastagabb” rész ugyanakkor az aktív játékoskorszak utáni időszak, amelyből megismerhetjük Borbás Gáspárt, Budapest tiszti alügyészét, Bajcsy-Zsilinszky Endre követőjét és a második világháborús zsidómentőt, aki mások mellett Teller Ede családjának is segített a vészkorszakban. A könyv egyik legérdekesebb „fogása” a Kecskemétről Budapestre költöztetett, és a mai József Attila Gimnázium épületében működtetett honvéd csapatkórházban bújtatott zsidók köszönőlevelének pontos dokumentációja, az 1945. február 13-án kelt iratban a volt futballistának is hálát mondanak. Bár a „dédapakönyv” vállaltan történészi távolságtartással íródott, nem maradhatnak ki belőle a családi bennfentes emlékek sem, sőt a szívbemarkoló lezárás is egy súlyos drámára utal: az 1976-ban, 92 évesen elhunyt sportember özvegye nehezen viselte a magányt, visszatérő álma volt, hogy halott férje fázik, takarót kér tőle. Az elegáns fekete ruhába öltözött asszonyra 1978 őszén találtak rá konyhájában, kinyitott gázcsapnál, keze ügyében egy takaróval.

(Borbás Barna: Első gól – Borbás Gáspár élete, Válasz könyvek, 2023)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. május 6-i lapszámában jelent meg.)