Az Ember, aki ott sem volt – három magyar edző két és fél Afrika-kupa-győzelme

Futballtörténelmünk méltatlanul elfeledett és némiképpen rejtélyes alakja Ember József, aki a ghánai labdarúgás felvirágoztatójaként kétségtelenül rászolgált volna arra, hogy kivegye a részét 1963-ban a – korabeli nevén még Afrikai Egység-kupaként szervezett – kontinensbajnokság megnyeréséből. Akkoriban minden szakmabeli tisztában volt azzal, hogy a Charles Gyamfi vezette ghánai válogatott győzelmének szakmai alapjait az accrai tréner korábbi magyar felettese és mestere dolgozta ki, idővel azonban az emlékek elfelejtődnek, marad a száraz statisztika: az Afrikai Nemzetek Kupája történetében két alkalommal, 1959-ben (Egyiptom, Titkos Pál) és 1968-ban (Kinshasa Kongó, Csanádi Ferenc) vitte bajnoki aranyéremig csapatát magyar szövetségi kapitány. A két „hitelesített” diadal története többé-kevésbé ismert, ám érdemes körbejárnunk azt is, miként siklott félre a „majdnem nyertes” Ember József ghánai sikersztorija.

Az 1908-ban Soroksáron született tréner váratlan menesztése akkora botrány volt az afrikai országban, hogy majdnem hatvan év távlatából is a ghánai futballtörténelem emlékezetes mozzanataként tartják számon, a happyghana.com oldal például tavaly a kirúgás évfordulóján terjedelmes cikket szentelt a furcsa ügynek. Ami az előzményeket illeti, a nemzetközi tapasztalattal felvértezett, korábban többek között Kínában és Csehszlovákiában is dolgozó edző 1960 áprilisában állt munkába Ghánában, hogy elősegítse az ország futballéletének megszervezését. A hatalmi háttérről és a sportpolitikai koncepcióról kitűnő részlet olvasható a futballtortenet.blog.hu oldalon megjelent 2020-as portrécikkben. „Kwame Nkrumah, a független Ghána első elnöke a labdarúgást a nemzeti identitás megteremtésén túl a »pánafrikanizmus« eszközének is látta. Jelszava volt: »Afrikának egyesülnie kell!« A ghánai zászlón is szereplő fekete csillag, valamint a ghánai labdarúgó-válogatott elnevezése, a Fekete Csillagok (Black Stars) is a pánafrikai mozgalom elindítója, Marcus Garvey emblematikus hajózási vállalatának nevére utalt. Nkrumahnak a futball egyszerre jelképezte a gyarmatosítók elleni lázadást és az afrikai egység megmutatkozását, az önálló afrikai futballt a földrész gyarmati uralom alóli felszabadulásának jelképének tartotta. Saját csapatot alapított Real Republicans FC néven, amely az 1960-as évek első felének jellemzően botrányba fulladó ghánai bajnoki és kupaküzdelmeinek kiemelkedő egyesülete lett. Nkrumah klubját modellértékűnek szánta, a többi ghánai sportklub azonban csak mérsékelten lelkesedett iránta, a csapatépítés során ugyanis a Real Republicans meglehetősen egyszerű módszerhez folyamodott: a különböző csapatokban felbukkant tehetséges játékosokat nemes egyszerűséggel átirányította saját keretébe. Ha valamely játékos vagy csapat esetleg ellenállt, az személyesen Nkrumah elnöktől kapta meg példás büntetését.”

A módszer ismerős lehet az ötvenes évek Budapesti Honvédjára gondolva, a futballszakmai irányítónak szerződtetett Ember József minden támogatást megkapott, ám a ghánai válogatottal az angol Blackpool fölött aratott, az országban bombasztikus győzelemként kezelt 1960-as sikeréhez kétségtelenül kellett a bölcsessége és tapasztalata is. A fellendülés és az épülő nemzetközi kapcsolatok jeleként a következő években a Lokomotiv Moszkva, a Dinamo Moszkva és a Real Madrid is Ghánába látogatott Nkrumah elnök meghívására, a ghánai válogatott pedig a kelet-európai szocialista tábor országaiban turnézott. Ember Józsefet szeretet és megbecsülés övezte, a közelgő vészről mit sem sejtve tért vissza az afrikai országba 1963 januárjában háromhavi magyarországi pihenés után. Ohene Djan, a ghánai sportirányítás feje korábban koktélpartit adott a tiszteletére, és méltatta kiváló edzői képességeit, azon a nevezetes január 18-i napon mégis ő volt az, aki – utólag költséghatékonysági okokra hivatkozva – elküldte a magyar trénert, és addigi segítőjét, Charles Gyamfit ültette a válogatott kispadjára. Ghána még ugyanabban az évben megnyerte az afrikai kontinenstornát, miután az accrai döntőben 3:0-ra legyőzte Szudánt...

Addigra Ember már a ghánai Asante Kotoko klubcsapatának alkalmazásában állt (az ország első hivatásos edzőjeként, elismerése jeléül a válogatottnál érvényes anyagi feltételeket élvezve), csapata az év végén 4:1-es vereséget szenvedett a magyar olimpiai válogatottól, az 1963–1964-es ghánai bajnokságot azonban könnyedén megnyerte. Az idény végén odébbállt, a nigériai válogatott szakmai vezetését vette át, és a Népszabadság 1966-os cikke alapján időnként kénytelen volt tapasztalni az afrikai szurkolói lélek érzelmi kilengéseit. „Nagy sikereket ér el Ember József, az ismert magyar edző Nigériában, amelynek a válogatottja az utóbbi időben több szép győzelmet aratott. A csapat néhány napja Togo ellen is győzött volna, ha 2:0-ás nigériai vezetésnél nem kellett volna félbeszakítani a mérkőzést. A rendőröknek és a nigériai játékosoknak csak közös erővel sikerült Ember Józsefet megmenteniük az elfogult togói szurkolók bosszújától.”

Nigériával eljutott az 1968-as olimpiára, ott Brazíliával 3:3-as bravúrdöntetlent ért el, életének későbbi szakaszáról azonban szinte semmit sem tudunk, 1982. december 8-án halt meg Nürnbergben.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. február 5-i lapszámában jelent meg.)