A Bástya névre keresztelt MTK 1951-ben elcsípte Puskásék elől az aranyat

„A Bástya beosztása a labdarúgó-bajnokságba     ” – írja 1951. február 25-én a Szabad Népben.      „Az Országos Testnevelési és Sportbizottság elnöksége foglalkozott a Bástya kérelmével, és úgy határozott, hogy engedélyezi az NB I-es labda­rúgó-bajnokságban való indulását a Textiles helyén. A Textiles Sport Egye­sület több válogatott és kiváló játé­kosa – akik nem a textiles szakmá­ban dolgoznak – kérte a Bástyába való felvételét. Ez a körülmény az NB I-be való beosztást indokolttá teszi.”      Így lett az Államvédelmi Hatóságnak (ÁVH) első osztályú csapata, nem is akármilyen.

A II. világháború után hamar újjáalakuló MTK a kommunista hatalomátvételt követően a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének klubja lett, 1950. február 26-tól Budapesti Textiles SE néven működött tovább. Mivel azonban egy 1948-es rendelettel a belügyminiszter kötelezővé tette a rendőregyesületi tagozatok létrehozását, megalakultak a fegyveres testületek egyesületei: a Honvédok (a Honvédelmi Minisztérium és a hadsereg csapatai) és a Dózsák (a Belügyminisztérium és a rendőrség csapatai), ezeket követte 1951. február 23-án az Államvédelmi Hatóság egyesülete, a Budapesti Bástya SE.

A korábbi MTK legkiválóbb sportolóiból ÁVH-s tisztek lettek (a rezsim nyilván a sporteredményektől remélt népszerűséget, ha már a hatóságot mind brutálisabb tevékenysége miatt ekkorra már meggyűlölte a nép), és a csapat kék-fehér színét is megváltoztatták piros-fehérre, miközben az egyesület címere – leszámítva a kötelező vörös csillagot – kék-fehér volt… A Bástya korábban jól működő szakosztályainak egy részét a textilipar más egyesületeihez (Goldberger, Magyar Posztó, Magyar Pamut) irányították át, de a labdarúgók, az atléták, az ökölvívók (köztük Papp László!), a súlyemelők, a röplabdázók, a cselgáncsozók, a kerékpárosok, a motorkerékpárosok, a lovasok, a sízők, a sportlövők (így a később Helsinkiben ezüstérmes Kun Szilárd), az úszók, a vízilabdázók (soraikban két leendő olimpiai bajnokkal, Antal Róberttel és Szivós Istvánnal) és a kajakosok-kenusok a Bástya égisze alatt maradtak.

A Nemzeti Bajnokság I. osztályában 1951-ben 14 csapat küzdött a bajnoki címért – közülük tíz új néven… Az MTK ezt megelőzően még 1936–1937-ben volt bajnok (soraiban mások mellett Sebes Gusztávval, Mándi Gyulával, Turayval, Titkossal és Cseh Matyival), azaz 14 évet kellett várnia az újabb, a sorban 16. címére.

A magyar sportban amúgy is a nagy változások éve volt 1951. Megszűnt az önálló Magyar Labdarúgó-szövetség, pontosabban labdarúgóosztályként betagozódott az év elején létrehozott Országos Testnevelési és Sportbizottságba. A Szakszervezetek Országos Tanácsa január végén döntött az egységes rendszerű szakszervezeti egyesületek létrehozásáról. Minden ágazatnál létre kellett hozni a központi sportegyesületet, amelynek feladata az alá tartozó sportkörök irányítása. A bajnoki rendszer is jelentősen módosult: az NB I és NB II létszámát 16-ról 14 főre csökkentették, megszüntették az NB III-at, az alszövetségek helyére a megyei, illetve a budapesti TSB-k kerültek.

A Bástya Hungária úti pályáját 1953 nyarára gyönyörűen újjáépítette a felettes szerv, a munkálatok alatt a csapat a Megyeri úti Újpest-stadionban, az ország akkori legnagyobb arénájában játszotta hazai meccseit. Az 1951-es idény nézőcsúcsát épp az április 1-jén (azaz Puskás Ferenc 24. születésnapján) rendezett Bástya–Honvéd rangadó hozta a maga 36 ezres látogatottságával. Babolcsay kiállítása után emberelőnyben Sándor Csikar góljával 1:0-ra megverték a címvédőt Hidegkutiék. (Ne feledjük, a nyitáskor még 100 ezres Népstadiont csak 1953-ban adták át.) Végül négypontos előnnyel lett bajnok a Bástya, de ebből könnyen hat lehetett volna, ha az utolsó, már 1952 januárjára áttolt mérkőzésére, Győrbe el tudott volna utazni. De a hóban elakadt az autóbusza –a két pontot a Győri Vasas kapta. (A Bp. Vasas már korábban lejátszotta az utolsó meccsét, a fővárosi és a győri Vasas-játékosok a záró forduló időpontjában, 1951. december 2-án Tiranában játszottak és kaptak ki Enver Hodzsa, Sztálin és Rákosi hatalmas arcképeinek árnyékában 3:1-re magyar Vasas-válogatottként az albán főváros legjobbjaitól…)

A bajnoki címet november 25-én biztosította be a csapat. (Ki sejthette volna, hogy napra két évvel később ezen a napon verjük meg a Wembleyben Angliát, a 21. században pedig ezt a dátumot tiszteljük a Magyar Labdarúgás Napjaként?) Kotász a Megyeri úton hiába szerzett a Szegedi Honvédnak vezetést, ha a második félidőben, Sándor, Szolnok és Hidegkuti negyedóra alatt megfordította a meccset (3:1). („Fiúk, tisztában kell lenniük azzal, hogy ennek a mérkőzésnek a megnye­résével már biztosíthatják a bajnokság. Ne legyenek feleslegesen idegesek, hiszen tudásuk alapján nem szabad, hogy kétségessé váljék a mér­kőzés kimenetele. Nem teszek maguk­nak szemrehányást azért, mert nem játszanak jól. Egy csapatnak olykor mehet rosszul is a játék, de törekedjenek arra, hogy akarásban, lelkesedés­ben felülmúlják ellenfelüket. Ha ez így lesz, a hátralévő 45 percben meg fogják nyerni a mérkőzést”      – mondta a szünetben fiainak Bukovi Márton vezetőedző.) És mivel a rivális Honvéd az előző fordulóban csak döntetlent játszott Győrben, a Bástya előnye ekkorra behozhatatlanná vált.

A pályán egyedül az idény elején idegenben, mégis hazai pályán győztes Dózsa tudta megverni a Bástyát, amely egyszer a Honvéddal (december 9-én, azaz halasztott mérkőzésen 22 ezer néző előtt Kispesten 1:1, gólszerző Puskás és Palotás), egyszer pedig Dorogon ikszelt, az összes többi mérkőzését megnyerte. És ha csak négyet rúg Győrben (simán benne volt a pakliban: Diósgyőrben hetet, a két szegedi csapatnak ötöt, illetve hatot sikerült), elérte volna a 100 szerzett gólt, ami 26 meccsen igencsak emberes produkció – igaz, már az így teljesített 96 is az. Palotás 25, Hidegkuti 21, Sándor 17 találattal vette ki a részét a termésből, ők hárman az összes gól majdnem kétharmadát jegyezték, miközben a gólkirály a kispesti Kocsis Sándor (30) lett.

A Népsport is elégedetten summázta az 1951-es NB I-es idényt:      „Az év elején labdarúgásunk előtt – többek között – az a feladat állt, hogy az idén már az MHK testneve­lési rendszer alapján építsük fel sok tízezer labdarúgónk edzését. Szovjet útmutatás nyomán az idén is arra töre­kedtek edzőink és labdarúgóink, hogy gyorsítsák a játékot, Igyekezzenek megvalósítani a gyors, kevés húzásból álló támadó összjátékot…”     

A bajnokcsapat karácsonyi Népsport-értékeléséből pedig Bukovi edző és az ÁVH dicsérete sem maradhatott ki. „A hajdani válogatott labdarúgó jórészt abban különbözik sok edzőtársától. hogy nem becsüli le az elmélet jelentőségét és sohasem elégszik meg az elért eredményekkel. Mindig többre törekszik, fejlődni, haladni akar, s ezért nagyra becsüli a tudomány sze­repét a sportban. Sokat tanul, képezi magát szakmailag és politikailag egy­aránt. Igyekezete arra irányul, hogy mindig változatossá és érdekessé tegye az edzéseket. Ez az oka annak, hogy a Bp. Bástya játékosai nem tehernek, ha­nem felüdülésnek, szórakozásnak tekin­tik az edzéseket.”      Illetve:      „Az államvédelmi hatóság legfelsőbb vezetői szeretik a sportot, mint a szo­cialista nevelés egyik eszközét. Minden erejükkel támogatják a labdarúgó-együttest, s állandó figyelemmel kísér­ték a csapat szereplését…”     

A klub sportolói és edzői közül Bástya-, azaz ÁVH-alkalmazottként összesen 52-en kaptak tiszti rendfokozatot, közöttük Hidegkuti Nándor és Zakariás József.      „Az új sporttisztek nevében Hidegkuti Nándor százados tett ígéretet arra, hogy mint az Államvédelmi Hatóság sportolói minden erejükkel segítik továbbfejleszteni népi demokráciánk sportját”      – kürtölte világgá a Szabad Nép. Hidegkutiék Bástya-labdarúgóként mindössze két évig fejleszthettek, hiszen az egyesület az ÁVH belügyminisztérium alá rendelésével addigi formájában megszűnt, és 1953. augusztus 25-én, az ugyancsak aranyéremmel záruló 1953-as bajnoki idény felénél beolvadt a Budapesti Vörös Lobogóba.

ŐK TIZENHETEN
A bajnok Budapesti Bástya játékoskerete:      Gellér Sándor (25 mérkőzés), Turai István (–) – kapusok, Kovács II József (25), Börzsei János (24), Lantos Mihály (25), Kovács I Imre (25), Zakariás József (25), Sándor Károly (25), Hidegkuti Nándor (25), Palotás Péter (25), Szolnok István (25), Kovács IV István (21), Kárász Endre (14), Gondos Tibor (5), Hegedűs András (3), Bosánszky Jenő (1), Peller Béla (1) – mezőnyjátékosok.          
Edző: Bukovi Márton     
A csapat 25 mérkőzést játszott