Prokrusztész és az UEFA – Csillag Péter publicisztikája

Feleki Lászlóhoz mindig érdemes visszanyúlni. A magyar sportlapkészítés történetének talán legnagyobb klasszikusa, a Szatmárnémetiben 1909-ben született újságíró – akinek nevét méltán viseli a szakma rangos kitüntetése – nemcsak tárgyi felkészültségből, alaposságból, témaérzékenységből mutatott példát, de lenyűgöző műveltségével, bölcs világlátásával, emberközpontú gondolkodásával is kiragyogott kortársai közül. Bár a Nemzeti Sport sportnyelvmagyarító mozgalmában játszott szerepe, négykötetes Napoleon-sorozata, számos irodalmi és színpadi műve vagy éppen a Képes Sportban futó legendás Napló rovata egyaránt jeles szellemi teljesítmény, itt nem a rendszerváltás évében elhunyt sportújságíró érdemeit szeretnénk sorolni, csupán felhívni a figyelmet egy többé-kevésbé elfeledett versgyűjtemény-féleségre. Amely valójában nem versgyűjtemény, maga Feleki László írja az 1970-ben megjelent könyv címében: „Ki mondta, hogy ezek versek?”

Senki. Azt viszont ma is bátran állíthatjuk, hogy az eredetileg mégis versszerűen, rövid sorokba tagolt aforizmák, történelmi vagy mitológiai személyekhez kapcsolódó, szarkasztikus élcek az eltelt fél évszázad alatt semmit sem veszítettek időszerűségükből. Közvetlenül nem sportról és nem is a sportélet szereplőiről szólnak, mégis könnyű a kiválasztott szemelvényekből olyan általános érvényű üzeneteket kiolvasni, amelyek ma is helyet érdemelnek a Nemzeti Sportban.

Például arról, hogy egy jól megválasztott ellenfél a vesztesnek is garantálhatja a halhatatlanságot.

„A harc hevében a kis Dávid így igyekezett meg­győzni Góliátot: »Helyedben nem törekednék mindenáron győzelemre! Híressé nem teszi neved, ha te, az óriás legyőzöl egy olyan apróságot, mint amilyen én vagyok! Az én győzelmem viszont maradandóvá tenné a te nevedet is!«

Góliát eltűnődött a hallottakon. Ekkor érte homlokán a Dávid parittyájából kirepült kő.”

Manapság egy valamirevaló sztárfutballista legkésőbb huszonöt éves korában leteszi az asztalra (első) önéletrajzi könyvét, amely szigorúan a műfaj régi módszere szerint készül. „A memoár-író hozzákezdett emlékiratai megírásához, és büszkén tapasztalta, hogy világosan emlékszik mindenre, ami csak előnyös rá nézve.”

A minap valaki azon háborgott, hogy miközben az olimpián combizomszakadással, szalagsérüléssel, fogukat összeszorítva, könnyeikkel küzdve versenyeznek cselgáncsozók, birkózók vagy tornászok, a futballisták egy kisebb koccanás után hajlamosak percekig jajgatni a fűben. Nem szabad általánosítani azonban, mindenkinél máshol van a fájdalomküszöb. Felekitől például azt is tudjuk, hogy a tatárjárás gyászos tragédiájának, a muhi csatának is voltak másodlagos áldozatai.

„Már alig hallatszottak sóhajok, nyögések, amikor egy mongol járőr végigment a mohi csatatéren. Két nappal azelőtt dühöngött a csata, de most már szinte nyugalmas síkságot világított meg a felkelő nap. Hirtelen vad jajkiáltás verte fel a temetői csendet. Egy mongol harcos felbukott egy holttestben és megrándította a bokáját.”

Prokrusztész történetét olvasva valamiért az UEFA pénzügyi fair play szabálya rémlik fel.

„Az istenek végül is maguk elé szólították a hírhedt banditát, aki körmönfont módon végzett áldozataival. Ágyába fektette őket, s aki rövidebb volt, mint az ágy, annak kinyújtotta a testét, aki pedig hosszabb volt, abból annyit vágott le, hogy beférhessen az ágyba. Maga Zeus kérdezte meg a gyilkostól, hogy mit hoz fel mentségére. Prokrusztész emelt hangon szólt: »Mindenkor az emberi egyenlőség híve voltam!«”

És hogy mi köze ennek az UEFA-hoz? A szerző a legfontosabb részletet nem említette: a mítosz szerint Prokrusztész titokban kétféle hosszúságú ágyat tartott szobájában.

Múltbéli üzenet sportlövő bajnokainknak… „»Szeresd ellenségeidet!« – így szól a szép, szeretettől áthatott, kegyes tanács. Csak az a baj, hogy éppen azok nem fogadják meg, akiknek számtalan alkalmuk lenne rá. Azoknak pedig, akik készen lennének gyakorolni a szép erényt, nincsenek ellenségeik.”

Veszélyesek az egyéni ambíciók: ha a csapategység felbomlik, minden megbolydul, és a végén az egyén marad a legnagyobb bajban.

„Megindult a boly, s milliárdnyi hangya vonult a fák tövében. Fegyelmezetten feketéllett a kígyózó sereg. Mindenki tudta, mi a dolga, merre az út, s mi a cél. Egyszer csak egy kis hangya megállott egy pillanatra egy fűszál tövében és így kesergett: »Nincs nálamnál boldogtalanabb hangya az egész világon!«”

Az alábbi írás címe: „Kegyetlen szükségszerűség”. Megtanultuk, az eszközt általában szentesíti a cél – kiváltképp, ha egyéni.

„Kínzó tépelődések után Sanyika végül is bokán rúgta Pistit, hogy helyette bekerüljön az első csapatba középcsatárnak. Bár jobb játékosnak tartotta magát Pistinél, és mellőzését égbe kiáltó igazságtalanságnak érezte, mégis elgondolkozott, vajon helyes-e, erkölcsi szempontból igazolható-e mást letiporva, más szenvedése árán előretörni, akár az igazság, a közjó érdekében.”

Önérzetes sportvezetők figyelmébe… „Érzékeny ember vagyok, mindenen megsértődöm. Amikor reggel felébredek, megütődve nézek körül: Már megint kivilágosodott, anélkül, hogy engem bárki is megkérdezett volna!”

Boldogok a sportolók, akiknek van mire szerénynek lenniük. De azért a szerénységnek is megvan a határa.

„»Utálom azokat az embereket, akik mindenáron feltűnésre vágynak, akik személyüket híressé akarják tenni, akik a legszívesebben lángbetűkkel írnák fel nevüket az égre, hogy mindenki lássa és megtanulja, kik ők. Akkor örülnek, ha Róluk van szó, nevüktől hangos a világ. Hiú majmok! Arra büszkék, ha utca, cigaretta, ital vagy betegség viseli nevüket, mert nincs bennük szerénység, hogy csendes kielégülést találjanak a visszavonultságban, az ismeretlenségben« – mondotta az illető, miközben éppen befejezett egy névtelen levelet.”

Mostanság forró téma a testiség megmutatkozása a sportban. Pedig nem muszáj szépnek, sármosnak lenni az érvényesüléshez, akadnak korszerűbb módszerek a közvélemény alakítására. Itt érdemes hangsúlyoznunk Feleki László bátorságát, aki alábbi példázatát a Kádár-korszak derekán vetette papírra.

„Szeretett volna szép lenni, délceg, daliás, jóvágású, mint azok az irigyelt férfiak, akiknek minden ujjukra tíz nő jut. Ő kicsi volt, kövér, s karikalábú. Két elálló füle közt ferde orr éktelenkedett. Hiába volt minden, még a plasztikai műtét sem segített. Bánatában a politikába vetette magát, majd a titokzatos történelmi és társadalmi erők jóvoltából az állam élére került. Amikor pedig hatalma már korlátlanná nőtt, úgy emlegették, mint a legszebb férfiút az országban.”

Rossz hír azoknak, akik hisznek abban, hogy szigorúan tudományos alapon, a műszerek által mért eredményeket elemezve is lehetséges szemet gyönyörködtető gólt rúgni.

„Hosszú évtizedek beható kutatásai, elmélkedései, vizsgálódásai, kísérletezései után a tudós megállapította: »Észleljük a világot, csak azt nem tudjuk, mi az, hogy világ, és mi az, hogy észleljük!«”

A statisztikák amúgy sem megbízhatóak. Sajnos…

„Mint ismeretes a statisztikákból, az emberiségnek eddig tízezer háborúja volt. Ám nem helyes, ha valaki akár öngúnyból, akár borúlátásból azt mondja, hogy ez volt az első tízezer! Nem, a kép korántsem ilyen sötét! A haditechnika rohamos fejlődése jóvoltából teljes képtelenség arra gondolni, hogy Földünkön még tízezer háború lehetséges!”

És ha már a sportban is teret hódító gépekről beszélünk, muszáj idéznünk a machina sapiens velős jellemzését. „Amint az ember feltalálja a tökéletesen gondolkodó gépet, már megengedheti magának azt a fényűzést, hogy buta legyen.”

Ha pedig beköszönt majd a machina sapiens kora, az első olimpiát alighanem a Holdon rendezik. Nézők már ma sem kellenek hozzá, addigra talán sportolók sem.

„Anélkül, hogy lebecsülném Armstrong és Aldrin Hold-sétáját, meg kell mondanom, az is csoda, hogy ember jár a Földön.”

Feleki a fenti szemelvény címének ezt adta: „1969. július 21.”

Érdemes újra és újra frissíteni a dátumot – amíg frissíthetjük.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!