Az első kiírás a francia futballszövetség főtitkára, Henri Delaunay nevéhez fűződik: a válogatottak korábbi Európa-kupa-vetélkedését újította fel Nemzetek Európa-kupája néven – mégsem aratott átütő sikert, mert csupán 17 UEFA-tagország nevezett, ráadásul az 1958-as világbajnokságon szereplő 12 európai válogatottnak csak a fele. A vb-ezüstérmes svédek és a negyedik nyugatnémetek sem indultak el, távol maradt Észak-Írország, Skócia és Wales mellett Anglia is, az olaszokról nem is beszélve. Hogy a mezőny 16 csapatos legyen, selejtezőt játszottak, sorsolással döntöttek, Írország és Csehszlovákia mérkőzhetett, s utóbbi került a nyolcaddöntőbe.
Európa-bajnok: Szovjetunió |
2. Jugoszlávia |
3. Csehszlovákia |
– gólkirály: Francois Heutte (francia), Valentyin Ivanov (szovjet), Viktor Ponyegyelnyik (szovjet), Milan Galics (jugoszláv) és Drazsan Jerkovics (jugoszláv) 2-2 gól |
– csak 17 nemzet nevezett, kevesebb, mint amennyi ma a tornán játszik |
– az 1934-es vb után másodszor döntött hosszabbítás egy trófeáról |
A franciák lettek a négyes döntő házigazdái, köszönhetően csapatuk jó szereplésének, s nem kevésbé annak, hogy az ötletgazda Delaunay honfitársuk – tudniillik (mint a négyes döntős lebonyolításnál később mindig) nem a torna előtt határoztak az elődöntő és finálé helyszínéről, hanem menet közben. Más kérdés, hogy a főtitkár időközben, 1955-ben elhunyt. A vb-bronzérmeseknek remek válogatottjuk volt, ők voltak az esélyesek, meg talán a magyarok elleni nyolcaddöntőt sikerrel megvívó szovjetek – bár ezt akkor még maguk sem sejtették. Történt, hogy a négy közé jutásért Spanyolország–Szovjetunió mérkőzést rendeztek – volna. Francisco Franco tábornok ugyanis úgy határozott, nem engedi, hogy országa válogatottja kommunista földön lépjen pályára. A spanyolok nem álltak ki, az UEFA döntése értelmében játék nélkül a szovjetek jutottak a négy közé.
Az elődöntőben Lev Jasinék ellenfele Csehszlovákia volt, papírforma-eredmény született, Valentyin Ivanov vezérletével a szovjetek 3:0-ra győztek. A másik ágon viszont nagy meglepetésre Jugoszlávia 5:4-re nyert a franciák ellen. A jugoszlávoknál hatan is pályára léptek az 1959 októberében a magyaroktól Belgrádban 4:2-es vereséget szenvedő csapatból… (Különben is: a jugók elleni addigi 16 meccsünkön csak két vereséget szenvedtünk öt döntetlen mellett.) A jugoszlávok fergeteges, háromgólos utolsó negyedórát produkáltak, igaz, a vb-n 13 találattal gólkirály Just Fontaine és a házigazdák másik ásza, Raymond Kopa nem játszott a négyes döntőben.
A fináléban a Parc des Princesben Jasin szenzációsan védett, ám Milan Galics az első félidő vége felé vezetést szerzett a jugoszlávoknak, de Szlava Metreveli egyenlített, majd a hosszabbításban Viktor Ponyegyelnyik fejese eldöntötte az első „Eb-t”. Micisapkával a fején Jasin – vagy ahogyan Dél-Amerikában elnevezték, a Fekete pók – volt a torna legjobbja, a későbbi aranylabdásról (1963) Eusébio azt mondta: „Az évszázad páratlan kapusa.” Azért mocorog bennem a kisördög: mi van, ha a nyolc közé jutásért a Bernabéu-stadionban 1959. október 14-én a lengyeleket a csatársorban Tejada, Kubala, Di Stéfano, Suárez, Gento ötös fogattal fogadó, 3:0-s győzelmet arató spanyoloknak – Balla Károly volt a bíró – Franco nem mondja meg, szerinte mi a frankó...
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 22-i lapszámában jelent meg.)