Semmi tragikus – Bodnár Zalán jegyzete

„Nem jó, de nem is tragikus” – hangzik el Anatolij Sztyepanovics Gyatlov, a csernobili atomerőmű üzemeltetési főmérnökhelyettesének szájából a robbanás előtti pillanatokban a Csernobil című nagy sikerű filmsorozatban.

Ezzel a mondattal híven lehet értékelni az épp véget érő „nyári” átigazolási futballpiac helyzetét is, és bízhatunk benne, hogy Gyatlov szavaival szemben itt időtállónak is bizonyul a kijelentés. A transzfer­időszak nagy kérdése volt ugyanis, hogyan változik a topfutball pénzügyi helyzete a koronavírus-járvány hatására, amikor a legtöbb stadion egyelőre kong az ürességtől; amikor lehet bármilyen erős a keret, ha a PCR-tesztek alapján állítják össze a kezdőcsapatot; amikor minden szörnyen bizonytalan.

A számok azt mutatják, jelentős ugyan a visszaesés a topligákban, de azért nem drámai mértékű.

Különösen Angliában nem, ahol a tévés bevételek miatt továbbra is Dagobert bácsi módjára pénzben fürdenek a klubok, és csupán tíz százalékkal költöttek kevesebbet, mint tavaly nyáron. A topligák közül leginkább a spanyol bajnokságban látványos a visszaesés, miután a két óriás, a Real Madrid és a Barcelona most szorosabbra húzta a nadrágszíjat. Ők is főleg olyan jelenség miatt, amelynek egyébként a koronavírus nélkül is jó lett volna már véget vetni: tele vannak olyan sztárokkal, akikre valójában már nem volt szükségük, de a nagy fizetésük miatt még átigazolási díj nélkül is nehéz tőlük megszabadulni.

Angliában is ez rontott sokat a mérlegen, az előző évhez képest a Premier League-ben jóval kevesebb pénzt folyt be a játékosok eladásából, mivel ha a futballista nem akar jelentősen engedni a fizetéséből, nem sok klub van, amely a nyakába veszi korábbi bérének terhét.

Most persze minden nagyon képlékeny. Nem tudhatjuk, meddig képes túlélni a labdarúgás a nézők nélküli állapotot és az általános bevételcsökkenést, de hosszú távon nem tudom félteni a topfutballt. Jó évtizede egyszer már riogattak minket a sportközgazdászok azzal, hogy óriási recesszió jön a labdarúgásban, sürgősen kezdjék el a klubok csökkenteni a fizetéseket, a lufi hamarosan kipukkan, nem tarthatók ezek a fizetések satöbbi – aztán nem történt semmi. A bérek, az átigazolási díjak azóta a sokszorosukra nőttek, a futball még globálisabb üzlet lett, és míg a járvány sok szektort tényleg kegyetlenül megvisel, a futballgazdaság egyelőre csak annyira érzi ezt meg, mint egy erősebb náthát. A Simon Kuper, Stefan Szymanski szerzőpáros Fociológia című, 2016-os könyvében is terjedelmesen kifejti, hogy a futballbiznisz sohasem jelenthet csődöt, mert ha tényleg a piacról élne, már régen padlón lenne.

Ne legyen kétségünk: a Real Madrid és a Barcelona is hamarosan újra kinyitja a pénztárcáját.