A mából visszanézve különösen szürreális, hogy évtizedekkel ezelőtt a 2004-es, a 2008-as, de még a 2012-es futball Európa-bajnokság megrendezésére is úgy pályázott a Magyar Labdarúgó-szövetség, hogy egyetlen, ilyen nívójú meccs megrendezésére alkalmas stadionunk sem volt, sőt, a házigazdának szánt városok közül alig akadt, amely autópályán elérhető lett volna. Mindez akkor jutott eszembe, amikor csütörtök délután megérkeztem a Puskás Arénába, hogy részt vegyek a 2025–2026-ban Bajnokok Ligája-főtáblás klubok sajtósai számára rendezett konferencián, és az UEFA-médiabizottság magyar tagjaként házigazda Dinnyés Mártonnal, valamint a konferenciát irányító Jim Agnew-val megállapítottuk, hogy találkoztunk mi már így hárman, 23 éve, 2002-ben Genfben, a 2008-as Eb-rendezés odaítélésének előestéjén, amikor éjszakába nyúló beszélgetésben ecseteltük Marcival ír UEFA-s kollégáinknak a gazdag múltú, akkor szerény jelenű magyar futball ambícióit a nemzetközi labdarúgás nagyszínpadára való visszatérésre. Ambíció, az volt, őszintén hittünk abban, hogy Eb-t rendezhetünk, s az ehhez szükséges létesítményfejlesztés és alanyi jogú indulás majd segít kirántani a kátyúból a futballunkat, de fegyver nélkül indultunk csatába, ma már megmosolyogtatóan naivan.
Nem tudtuk, hogy mindez csak fordítva működik: ha megteremted a feltételeket, valóban kaphatsz Eb-rendezést (álmodni sem mertük két évtizede, hogy Európa-bajnoki mérkőzések lesznek Budapesten, a magyar válogatott részvételével), sőt női BL-döntőt, európai Szuperkupa-meccset, Európa-liga-döntőt s végül akár Bajnokok Ligája-finálét is. Az UEFA-szimpózium apropója ugyanis a májusban esedékes, budapesti BL-döntő volt, pár napon belül a második olyan nagy nemzetközi konferencia, amelyet csakis azért rendezett nálunk a kontinentális szövetség, mert jó fél év múlva itt lesz az idény legrangosabb európai futballmeccse (csak egy adalék ahhoz, milyen elképesztő járulékos haszna van egy ilyen esemény megrendezésének).
Ha ehhez hozzávesszük, hogy hány világhírű válogatott és klubcsapat lépett föl az új Puskásban története alig hat éve alatt, akkor megállapíthatjuk, hogy az elit futball olyan – részben pályán kívüli – szereplői járnak immár haza Pestre, akik évtizedekig legfeljebb a sorsolás szeszélye folytán vetődtek nagy ritkán ide. Ettől még persze önmagában nem lesz jobb a focink, ám ahogyan az Eb esetében, ahol a létesítményhelyzet és a magyar válogatott egyszerre nőtt föl a feladathoz, bizony a BL-döntő is lehet szakmai, nem csak sportdiplomáciai magyar futballsiker: a magyar bajnok Ferencváros ugyan már nem juthat el a budapesti fináléba, de például az angol bajnok Liverpool nagyon is esélyes lehet erre, akár két magyar válogatott labdarúgóval – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos – a kezdőcsapatban. Ez éppen úgy elképzelhetetlen volt egy-két évtizede, mint a pesti BL-döntő.
Májusig azonban még előttünk áll a számunkra ma kezdődő világbajnoki selejtezősorozat, és a futballunk fejlődésének értékmérője a szurkolók szemében a leginkább az lesz: sikerül-e 40 év kényszerű távollét után visszatérnünk az Eb-k után a vb-kre is. Igen, hiszem, hogy most végre ez is sikerül. Részben olyan selejtezőkkel, amelyeknek ugyancsak a dugig telt Puskás Aréna lesz a helyszíne.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!