Mennek a csehszlovákok – botrányba fulladt az 1920-as olimpia döntője

Vágólapra másolva!

2020.06.22. 15:13

Címkék

Botrányba fulladt a száz évvel ezelőtti olimpia döntője: a csehszlovák játékosok levonultak az antwerpeni pályáról, ahol a belga katonák provokatív jelenléte és John Lewis bíró rejtélyes ellenszenve is hátráltatta őket.

Különös olimpia volt a száz évvel ezelőtti. Az Antwerpenben 1920 augusztusában és szeptemberében megrendezett nyári játékokon hangzott el először az olimpiai eskü, lobogott először az ötkarikás olimpiai zászló és – cikkünk szempontjából ez a legfontosabb – itt vett részt először a versenyeken Csehszlovákia küldöttsége. Az alig két éve véget ért világháború és a diplomáciai érintkezéseket megmételyező Párizs környéki békeszerződések alapvetően meghatározták a sportélet viszonyait is. Noha a világégés előtt megfogalmazott tervek szerint 1916-ban Berlin, 1920-ban Budapest adhatott volna otthont az olimpiának, a belga földön zajló játékokon végül még versenyzői révén sem képviseltethette magát Németország és Magyarország, ahogyan a háború veszteseiként kiközösített Ausztria, Bulgária és Törökország sem.

Rendhagyó volt az évszázaddal ezelőtti olimpia azért is, mert a labdarúgótornán olyan váratlan bonyodalmak adódtak, amilyenekre azóta sem volt példa. Nagy nemzetközi futballverseny döntője például sem addig, sem azóta nem szakadt félbe: a szeptember 2-án vívott Belgium–Csehszlovákia mérkőzés az első félidő hajrájában botrányba fulladt, a csehszlovák csapat levonult a pályáról, a belga közönség betódult a játéktérre. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékesei utóbb drákói szigorral ítélkeztek az ügyben, Csehszlovákiát kizárták a tornáról, a hazai pálya minden előnyét élvező Belgiumot pedig győztesnek nyilvánították. Tovább kuszálja a szálakat, hogy a Bergvall-rendszerként ismert, amúgy is szokatlan lebonyolítási elv szerint a második helyért négycsapatos különtorna zajlott volna, azaz végül zajlott is, csak az újrarajzolt mezőnyben kissé más módon és felállásban.

A SOCCER NÉVADÓJA?
A Belgium elleni döntőn közreműködő, a csehszlovák delegáció által utólag erősen bírált partjelző, Charles Wreford-Brown nevéhez köti az emlékezet a soccer szó megalkotását. Ha tényleg az angol sportember volt a névadó (ezt néhány sporttörténész vitatja), neki köszönheti Amerika, hogy az associa-tion football rövidítéseként kapott egy használható kifejezést az új, később az amerikai futball mellett az óceánon túl is kibontakozó sportágra.

Mielőtt azonban a végjáték krimibe illő fordulatait részleteznénk, érdemes néhány szót ejteni az előzményekről. Az 1912-es stockholmi olimpián induló tizenegy után Antwerpenben már tizennégy csapat állt rajthoz – köztük első Európán kívüliként Egyiptom –, azaz állt volna, ha a lengyel–szovjet háborúval foglalatoskodó Lengyelország idejében útnak indítja olimpiai csapatát. Távollétében az első körből játék nélkül jutott tovább Belgium, miközben a forduló óriási meglepetéseként az előző olimpia két döntőse egyaránt kikapott; a Stockholmban második Dániát Spanyolország (1:0), a győztes Nagy-Britanniát Norvégia ejtette ki (3:1).

„A futballtornán megint fejtetőn táncol a híres, de már oly sokszor levitézlett papírforma – értékelt a Sporthírlap érezhető malíciával. – Mindenki Anglia vagy Dánia győzelmére esküdt s a két jeles csapat már az előmérkőzésekben kiesett a további küzdelemből. Norvégia volt az angolverő és Spanyolország – bármilyen hihetetlenül, majdnem romantikusan hangzik, de igenis Spanyolország – intézte el Dániát. A két győztesnek nagyon megárthatott a küzdelem, mert a középmérkőzésekben csúfosan kikaptak a csehektől és a belgáktól. Földerült a próféták napja. Anglia futballcsapata már a Pershing-olimpiászra sem ment el, mert féltették a kudarctól. Most is óvták az olimpiai tornától, most is sokan jövendölték, hogy lassan a fejére nőtt a kontinens amatőrsportja, de ezúttal mégis nekivágott. S ha legalább Dánia csapata győzte volna le. De Norvégia sújtotta porba. Az a Norvégia, amely Stockholmban még sehol sem volt... Szomorú a kidöntött cser sorsa: furcsán fog festeni Anglia futballcsapata – a vigaszdíjban.”

Miként a szemelvényből is kiderül, a friss bravúrcsapatok közül Norvégia és Spanyolország is kiesett a negyeddöntőben, éppen a későbbi döntősök ellen. Csehszlovákia a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság elleni 7:0-s, a norvégok elleni 4:0-s és a franciák elleni 4:1-es győzelmével jutott el a fényes siker kapujába, Belgiumnak az említett okok miatt csak Spanyolországon (3:1) és Hollandián (3:0) kellett túljutnia. A későbbi események tükrében felettébb figyelemre méltó, sőt egyenesen profetikus a Sporthírlap elődöntők után megírt értékelése.

„Örömtüzek égnek Prágában: a csehszlovák futballcsapat 4:1-re legyőzte Franciaország csapatát s ezzel bejutott a futball-olimpiász döntőjébe, ahol Belgium csapata lesz az ellenfele. Hosszú, céltudatos munka eredménye ez a siker. A cseh szövetség már hónapokkal előbb kiválogatta s együtt tartotta a legjobbjait. Hónapokig folyt a rendszeres tréning, egész sereg komoly trialmeccset játszott a csapat, amíg teljesen kiforrt a stílusa, annyira, hogy az antwerpeni küzdelemben egy kitűnően összehangolt, egységes klubcsapat illúzióját kellette.

EZ TÖRTÉNT – POZSONYI VENDÉGEKET VÁRTAK
1945. június. A felszabadult Csehszlovákiában rendkívül élénk volt a sportélet. Pozsonyban nagyszabású labdarúgótornát rendeztek a Bratislava, a brnói Zidenice, a Zlín és az ASO részvételével. A pozsonyi pályának alig ártott valamit a háború. A labdarúgás is magas színvonalú: a csapatokban csupa fiatal, tehetséges játékos szerepelt. A Bratislava már régebb óta együtt játszott, amelyet az is bizonyított, hogy a torna döntőjében nagy fölénnyel, 7:3-ra múlta felül a Zidenicét. A budapesti közönség egyik régi ismerőse, a nyakigláb Jozef Luknár irányította a csatárokat. Kitűnő formának örvendett, a tornán nyolc gólt szerzett. „Hála istennek ismét megy a játék – mondta a mérkőzések után a Népsport tudósítójának. – Leghőbb vágyam, hogy ismét a magyarok ellen játszhassak. Tessék megírni, hogy Budapestre készülünk, és remélem, a nyáron alkalmunk lesz megütközni az FTC-vel vagy az MTK-val.” Pozsonyban ekkor már készült az új bajnoki beosztás, a tervek augusztus közepén induló idényről szóltak, azt azonban még nem tudták, hogy játszik-e majd a pozsonyi csapat a nemzeti bajnokságért. Nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy csak kerületi bajnokságot rendeznek, de abban természetesen a nagyszombati, a zsolnai, valamint a trencséni csapatok részvételére is számítottak. A magyar labdarúgósport vezetői minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a pozsonyiakat Budapesten láthassa a magyar közönség. V. G.

Mindent előre látott, mindenre előre gondolt a cseh szövetség – csak az ellenfeleit nem válogatta meg. S ebbe alkalmasint beletörik a bicskája. Azt hitték a csehek, hogy Angliát kell leteperniök a döntőben s ehhez volna is erejük, de a sors másként akarta, mert játékos szeszélyből Belgiumot jelölte ki. Azt a belga csapatot, amely otthon van Antwerpenben, amelyet tehát ezerszeresen nehéz lesz legyőzni.

Mikor a mérkőzéseket kisorsolták, már aggodalmas módon kedvezett a szerencse Belgiumnak. Ellenfél nélkül maradt az előmérkőzésben és Spanyolországot kellett legyőznie, hogy az elődöntőbe kerüljön. A szerencse most már bajosan fog elpártolni tőle a döntőben, hisz belga földön, sovén belga közönség előtt, Belgiumnak kedveskedő bíróval fog játszani az olimpiai babérért. Így teljesedik be a végzet a cseh oroszlánon, amely Angliával és Dániával talán megbirkózott volna valahogy, de Belgiumot bajosan fogja fölfalni.”

Aztán az újságírói jóslat pontosan beigazolódott – mellesleg hozzátehetjük, a korabeli nemzetközi tudósítói hálózat sebességét jelezte, hogy a rosszindulatú előrejelzés a sportlap szeptember 6-i számában jelent meg, négy nappal a mérkőzés után...

Ami az antwerpeni Olimpiai Stadionban történteket illeti, a belgák már az első félóra végén 2:0-ra vezettek, miután előbb Robert Coppée egy erősen vitatott tizenegyesből, majd Henri Larnoe egy nem kevésbé kétes támadás végén vette be a csehszlovák kaput. Aztán amikor hat perccel az első félidő vége előtt a bíró kiállította Karel Steinert, mondván, durván szabálytalankodott Coppéevel szemben, a csehszlovákoknál végleg elszakadt a cérna. Karel Pesek, a válogatott és a Sparta Praha csapatkapitánya tiltakozásképpen lehívta a pályáról társait. A hirtelen támadt zavarodottságban a játékvezető, John Lewis negyedóra után rendet vágott: a mérkőzést berekesztve Belgiumnak adta a győzelmet. A fennmaradt fényképek is mutatják, a gyepet hamarosan ellepték a belga katonák és a belga szurkolók, az olimpiai futballtorna zűrös véget ért. Illetve még nem ért véget, hiszen hátravolt a második helyről (!) döntő mérkőzés, amelyet három nappal később Spanyolország 3:1-re megnyert Hollandia ellen. A mérkőzés az említett furcsa lebonyolítási rend szerint annak a négyes minitornának lett volna a záróakkordja, amelyen a döntő és az elődöntő vesztesei, valamint a négy vesztes negyeddöntős közül a legjobb vett volna részt. Mivel azonban Csehszlovákiát kizárták, a franciák pedig időközben hazautaztak, a bukott negyeddöntősök csupán arról határoztak speciális előmeccseiken, hogy melyik csapat lesz az állva maradt Hollandia ellenfele (ezt a helyet kaparintotta meg Spanyolország). Külön érdekesség, hogy az extra kör olasz–norvég (2:1) meccsét 140 percig játszották, miután 120 perc után, döntetlen állásnál a két csapatkapitány úgy döntött, legyen még húsz perc ráadás.

A csúfosan záruló szeptember 2-i döntőnek persze volt folytatása a zöldasztalnál is: Csehszlovákia határozottan tiltakozott az antwerpeni stadionban történtek miatt, három pontban rögzítve sérelmeit. Először: nem érvényesíthették azt a jogukat, hogy a mérkőzés egyik partjelzőjét ők jelöljék ki, ennek következményeként Charles Wreford-Brown, az angol taccsbíró a belgák felé részrehajlóan ténykedett. Másodszor: John Lewis játékvezető többségében téves ítéletet hozott, egyik belga gól sem volt szabályos. Harmadszor: a belga katonák provokatív jelenléte nem tette lehetővé, hogy a csehszlovák csapat teljes odafigyeléssel játsszon, ráadásul a pályára beözönlők megsértették a csehszlovák zászlót, amiért bocsánatkéréssel tartozik a belga katonaság – ellenkező esetben a válogatott nem vesz részt a későbbi versenyeken.

A hivatalos üzenetet nem méltányolták a döntéshozók, a Csehszlovákiát sújtó ítéletet megerősítették, Belgium dicsőségét nem veszélyeztette semmi. Ki tudja, talán Josef Sedlacek, a csehszlovákok csatára szavaiban is volt igazság: a sokat látott futballista állította, Lewis bírót egyszer Prágában csúnyán helybenhagyták a szurkolók, ezért akart 65 évesen elégtételt venni régi sérelméért.