Utánpótlás: júniusban ismét Barca-tábor lesz Dabason

Vágólapra másolva!
2019.04.01. 20:02
Júniusban negyedszer rendezik meg Dabason az FC Barcelona nyári focitáborát, amelyen kétszázharminc 6-16 éves gyerek vehet részt – mondta el a település polgármestere, Kőszegi Zoltán hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kőszegi közölte: még 25-30 hely van, online lehet jelentkezni a Barca Academy Camp elnevezésű rendezvényre. A tábor – hangsúlyozta – elsősorban az FC Barcelonáról szól, amely a katalán csapat futballfilozófiáját hozza el egy hétre Magyarországra. A gyerekeknek négy edzésük van naponta, emellett elméleti foglalkozásokon vesznek részt, sporttörténetet és nyelvet is tanulnak.

A táborba hét edző érkezik Barcelonából; minden csoportnak van egy magyar edzője és három-három csoportot – legfeljebb 30-36 gyereket – felügyel egy Barcelona-edző - ismertette. A polgármester szólt arról is, hogy miután egy dabasi kisfiú bejutott az FC Barcelona futballiskolájába, megkeresték a katalán sztárcsapatot az együttműködés reményében, és két évig tartott, mire eljutottak az európai igazgatóhoz. Miután megegyeztek, a katalánok nagyon elégedettek voltak a helyszínnel, pedig az ilyen táborok jobbára olyan nagyvárosokban vannak, mint például Amszterdam vagy London.

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: a magyarok nyerték az éremtáblázatot a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
16 órája

Birkózás: hétfőn kezdődik az athéni U17-es világbajnokság

Utánpótlássport
16 órája

Kosárlabda: kikapott az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
20 órája

Röplabda: kikapott a törököktől is az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
20 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
22 órája

EYOF: huszonhat érem, ezernyi szép emlék Szkopjéból

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

EYOF: befejeződött a multisportesemény, a magyarok 26 éremmel zártak

Utánpótlássport
2025.07.26. 22:17
Ezek is érdekelhetik