Fehérorosz titok – Kiss Antal publicisztikája

Mi, magyarok a futballt illetően, azt hiszem, olyanfajta népség vagyunk, amely a múltjába révedve állandó csodavárással él. Amikor a várt siker elmarad, rögtön vendettát kiáltunk, például ha futballválogatottunk Fehéroroszország vendégeként döntetlenezik, mint júniusban (1–1) a történelmi Bresztben. Néhány hónappal ezelőtt az izlandi csodáról írtam. Nemrég az Illés Akadémia ifi Bajnokok Ligája-meccsén Minszkben jártam, s amit ott láttam, az alapján nem lepődnék meg, ha a Nemzetek Ligájában a D-divízióban szereplő fehéroroszokkal „kalapot” cserélnénk. Kirakatcsapatuk, a BATE a Vidi FC orra alá is borsot tört az El-ben, s esztendők óta szereplője a rangos európai kupák főtáblájának. Ám nem a felnőttekkel kívánok foglalkozni, bár témám hosszú távon határozhatja meg a szereplésüket.

Minszkben, Fehéroroszország fővárosában állítólag diktatúra van. Én azonban azt tapasztaltam, hogy tiszta viszonyok uralkodnak, Párizs, London, Brüsszel főpolgármestere csak csodálkozna az ápolt járdák, a patyolat utcák, a virágcsodák láttán. Az FK Minszk és egyben a Fehérorosz Labdarúgó-szövetség központi edzőbázisa még inkább a klasszikus Európát sugallja. Érdekesség, hogy a nagy Szovjetunió felbomlása előtt a futballbirodalom központjává tették Minszket, és ennek az infrastruktúrájára épült fel a hatalmas sportkomplexum. Tizennyolc(!) füves pálya, ebből kettő fűtött, egy teljesen fedett, UEFA-szabványnak megfelelő méretű műfüves csarnok. Ha ez nem lenne elég, még három stadiont tart fenn az egyik „kisebb” fővárosi alakulat, az FK Minszk. Felnőttegyüttese a bajnokság 25. fordulója után a 11. helyen áll. Az ifi BL-meccs előtti 22. fordulóban két idegenlégióst, továbbá hat 23, egy 21 és két 19 év alatti fehérorosz játékost neveztek, a transfermarkt.de adatai szerint a keretükben 13 saját nevelésű labdarúgó található. A „kishali” ellen négy olyan focista lépett pályára, aki a felnőttekkel együtt edz, a 2001-es születésű Dmitrij Priscsepa és a 2000-es születésű Pavel Gorbacs egy, illetve tíz bajnokin már pályára is lépett a nagyok között. Ahogy a helyiektől megtudtam, ennél a klubnál a belső piacra dolgoznak. Az akadémián ezren sportolnak, van egy baseballcsapat, háromszáz lány futballista, a többi pedig fiú labdarúgó. Tavaly az U19-es együttes megnyerte a hazai seregszemlét, többek között a három nagy, a BATE, a Dinamo Minszk és a Breszt előtt. Félreértés ne essék, nem azért, mert a régi rendszerből esetleg ott ragadt pártutasításos módszer alapján kötelező tehetségkanalizálást hajtottak volna végre. Nem! Az FK Minszk feladata, amelyet a főváros vezetőségétől kapott – a kellő anyagiak mellett –, hogy erre az ezer gyerekre vigyázzon, hogy ne csellengjenek, plázázzanak, drogozzanak, igyanak. A felügyelet módja pedig a sport, a labdarúgás. A nagyok négy évvel ezelőtt bajnoki negyedikek voltak számos külföldivel, magasabb költségvetéssel, de sehogy sem sikerült a várt, pénztermelő nemzetközi szereplés. Döntöttek. Ezentúl saját nevelésű fiatalokra építenek, akik a kezeik közül kerülnek ki, ismerik őket, építik karrierjüket, bíznak bennük, ha van érdeklődés, főleg otthon értékesítik őket, így a legjobbak a nagy hazai klubokhoz kerülnek. A költségvetést irányított állami szponzorációval szavatolják.

Jelét túlzásnak nem látni. Lobanovszkij-szigorúságú minden: az egykori ukrán edzőlegendánál sem volt manír, mesterkéltség, túljátszás, „zselétetkó”, műmájerség. Munka és következetesség viszont igen. Ez jellemző az ugyanitt található nemzeti utánpótlásképzési központjukra is, ahol az U14 és az U17 közötti korosztály négy bentlakásos csapatának minden feltétel adva van a fejlődéshez. Nagyon okosan szervezik ezeket az együtteseket. A magyarországnyi lakosságú Fehérorosz Köztársaság azon kisebb településeinek a fiataljai a célcsoportjuk, akiktől a nagy klubok messze vannak, viszont tehetségesek, s bizonyos szempontból szociálisan is hátrányosabb helyzetűek. Nincs köztük nagy egyesület játékosa. Vidéki srácok. Ezen gárdák egy korosztállyal feljebb szerepelnek a bajnokságban, mindegyik rendre dobogós helyezést ér el a végén, a korosztályos válogatottak 50-60 százalékban e fiatalokból kerül ki. A rendszer sajátosságából adódóan nincs kallódó tehetség sem Minszkben, sem az erdőségek borította fehérorosz honban.

Ami pedig a kirakatklubot, a BATE Boriszovot illeti: a Vidi ellen az Üllői úti Európa-liga-csoportmeccsen a kezdőben kilenc hazai, egy montenegrói és egy finn játékos szerepelt, a vége 2–0 lett a vendégek javára. A BATE-ban ne keressünk „csikókat”, ők országimázst építenek, és legjobbjaikat otthon tartják (nem irreális, magyar fizetésekkel…), felveszik Európával a versenyt, több sorozatban is rendre főtáblások. Itt ugye minden pontért kemény összegek járnak. Nos, ha valaki ebből a szociális alapokon nyugvó, fiataljait remekül menedzselő FK Minszkből első osztályú rutinnal tovább akar lépni, számára következhet a BATE vagy a Dinamo Minszk, s persze ezzel együtt az európai kupaporond. A legjobbak pedig inkább maradnak otthon prímásnak, s nem lesznek nyugat-európai másodhegedűsök vagy vonógyantázók. Engem mindig meglep, hogy a magyar klubok mennyire szűklátókörűen gondolkodnak a hazai fiatalok dolgában. A fehéroroszok vannak annyira bölcsek, hogy a megtermelt javaikat nem idegenek, hanem sajátjaik képzésére és profi fizetésére fordítják, és lám, működik a módszer. Összesen nem szerepelt annyi BL- és El-csoportkörben magyar csapat, ahányszor eljutott oda a BATE, döntően fehérorosz játékosokkal, szakemberekkel. Nos, a döntéshozóknak Izland után javaslom a szakmai kirándulást Minszkbe is.

Az elmúlt napokban ért véget az U17-es és U19-es válogatott Eb-selejtezője, és immár harmadik éve mind a két magyar csapat elitkörös, ami azt jelenti, hogy Európa legjobb 32 csapata között vagyunk, tavaly a fiatalabb korosztály a legjobb nyolcba jutott. Az 1997 és 2001 között született fiataljaink – átfedésekkel is legalább 120-150(!) játékos – nem futballanalfabéta, hogy ne fogalmazzunk nagyképűen. Hol vannak ők? Megnéztem. A válogatott szünet előtti fordulóban a 12 NB I-es csapat 216 nevezett játékosa közül 164 lépett pályára, ebből 98 (60 százalék) volt magyar, közülük a csak(!) hazaiakkal felálló Paks, illetve a Debrecen 28-at jegyzett. Megengedő voltam, itt nem az U21, hanem a fehérorosz összehasonlítás okán az U23-as korosztályt is fiatalnak vettem. Csapatonként a pályára lépők 20 százaléka, átlagban három játékos volt 23 évesnél fiatalabb, az Eb-finalista korosztályt négy játékos képviselte az egész ligában, ez 2.5 százalék. Ha azt vesszük, hogy van több mint száz, az európai térben is versenyképes focistánk, aki nálunk nem jut szóhoz a legmagasabb osztályban, rá kell döbbennünk, hogy az az erőfeszítés, amelyet a futballszerető miniszterelnök és a kormány a taotámogatás révén (is) tesz, a felnőttkor küszöbén zátonyra fut. Ne beszéljünk mellé, Magyarországon sok egyéb oka van annak, hogy tehetségeink elkallódnak, de leginkább talán az, hogy 18-19 éves korban nem kapnak lehetőséget az első osztályban, az életkoruknak megfelelő terhelés mellett nem edzenek a felnőttcsapattal. Ha az említett fordulóban együttesenként csak három (esetleg ráadásul jó!) külföldi szórakoztatná a nagyérdeműt, újabb több mint harminc hely jutna a srácoknak. Elnézést kérek mindenkitől, de itthon, ahol a válogatott a NL C-D szintje között imbolyog, az NB I-ben szívesebben nézném hazánkfiait. Jómagam ezért szeretek inkább első osztályú utánpótlásmeccsekre járni a felnőttbajnokik (tisztelet a kivételnek) helyett, mert nem vagyok kíváncsi a külföldi középszerre.

Ha Fehéroroszországnak és a BATE-nak sikerülhet, talán nekünk is menne. Nincs ott semmiféle csoda, csak tisztaság, tiszta fej, amiből világos gondolatok fakadnak. Kíváncsian várom a mai ifi BL-meccset Szombathelyen, amelyen a bajnoki ágon a 16 közé jutásért a Haladás-stadionban az Illés Akadémia egygólos (0–1) hátrányból próbál továbbjutni az FK Minszk ellen. A fentiek ellenére bízom a magyar virtusban.