Ausztrália: a Mariners támogatót keres Bolt szerződtetéséhez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 17:21
Támogatót keres Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok sprinter szerződtetéséhez az ausztrál élvonalbeli Central Coast Mariners labdarúgóklub.

A klub keddi közleménye megerősíti, hogy ajánlatot tettek a 32 éves jamaicai futónak, és a tárgyalások tovább folytatódnak a felek között.

„A Central Coast Mariners arra törekszik, hogy Usain Bolt minden lehetőséget megkapjon álma beteljesítéséhez, és hivatásos labdarúgóvá váljon” – írták.

A világ egyik legsikeresebb atlétája tavalyi visszavonulása óta hangoztatja, hogy futballistaként szeretné folytatni. Szóba került már Németország, Dél-Afrika és Norvégia is, végül augusztusban az ausztrál csapatnál állt edzésbe. Bolt felkészülési mérkőzéseken is pályára lépett, és bár az egyiken két gólt szerzett, számos kritika érte a teljesítményét.

Mike Mulvey vezetőedző a hétvégén úgy fogalmazott, jelenlegi formája miatt nem tud helyet biztosítani a csapatban Boltnak. A klubnál elmondták, komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt hetekben, és törekszenek rá, hogy több intenzív egyéni edzést és játékidőt biztosítsanak számára, de utóbbira bajnoki meccseken egyelőre nem kerülhet sor.

A Central Coast Mariners ugyancsak közölte, a szerződéskötést egyelőre az is gátolja, hogy nem jutottak egyezségre az anyagi részletekről. Ennek oka, hogy az Ausztrál Labdarúgó-szövetség fizetési korlátozást vezetett be, ezért már nem lehet könnyedén a bajnokságba csábítani olyan világsztárokat, mint például a korábban ott szerepelt Alessandro Del Piero.

A gosfordi klub kijelentette, hogy harmadik fél segítségre van szüksége az ügylet finanszírozásához.

„Usain Bolt menedzsmentje és a Central Coast Mariners is beszélgetéseket folytat külső partnerekkel, hogy megtalálják azt a megoldást, amely minden fél számára megfelelő” – írták.

A sportoló nem látogatja a csapat edzéseit, ameddig megoldás nem születik az ügyben.

Bolt a múlt héten visszautasította a máltai Valletta FC két évre szóló szerződésajánlatát, de más európai klubok továbbra is érdeklődnek iránta.

Legfrissebb hírek

Usain Bolt is ott van az atlétikai Világdöntő arcai között

Atlétika
17 órája

Darja Kaszatkina ausztrál színekben teniszezik tovább

Tenisz
2025.03.29. 10:58

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Usain Bolt mégsem viszi az olimpiai lángot a megnyitón

Párizs 2024
2024.07.26. 12:00

Amputáltatta az ujját, hogy ott lehessen az olimpián

Párizs 2024
2024.07.19. 07:24

Usain Bolt pekingi dominanciája csak a kezdet volt – ötkarikás történetek

Atlétika
2024.07.03. 10:24

Kylian Mbappé kiáll Usain Bolt ellen egy 100 méteres sprintre

Egyéb egyéni
2024.05.06. 13:20

Párizs 2024: 42 éves játékos került be az ausztrál kosaras keretbe

Kosárlabda
2024.01.17. 08:50
Ezek is érdekelhetik