Büntetőügyek – Iglói-Nagy István publicisztikája

Penalty, angol szó, jelentése büntetés, bírság. Spanyolul ugyanúgy mondják, ugyanazt jelenti, csak a hispánok penaltinak írják, i-vel, nem y-nal. A sportban is egyfajta súlyos szankcióként használják, mondhatni, az egyik legsúlyosabb játékvezetői ítélet – a tizenegyes. Cristiano Ronaldo a Real Madrid 7-es mezben játszó labdarúgója. Ennyi nyelvészkedés után talán nem is olyan bonyolult kitalálni, hogy kinek a közkeletű gúnyneve „Penaldo”. Igen, a blancók futballistájáé. Ronaldóra akasztották ezt a nevet, aki valóban szeret, mi több, tud is tizenegyest rúgni. Bár nem egy alkalommal kikérte magának, hogy így hívják, mondván, a nem tizenegyesből szerzett több mint 500 gólhoz is volt azért valami köze…

A portugál játékos eddig lejátszott 896 hivatalos mérkőzésén (válogatott és klubszinten) összesen 638 gólt ért el, 102-t büntetőből. Lehetne ez a szám nagyobb, de 21 alkalommal hibázott is, vagy fölé, mellé, kapufára rúgta, esetleg az ellenfél kapusa járt túl az eszén. Már külön, csak vele foglalkozó futballstatisztikusra lenne szükség, ha minden általa elért, hozzá kapcsolódó rekordot rögzíteni akarnánk, de egy szám azért könnyen megjegyezhető: CR7 eddigi klubjaiban, a Sportingban, a Manchester Unitedban, a Real Madridban, illetve válogatott színekben egy híján félszáz alkalommal triplával keserítette meg a kapusok életét. S jöhetett volna az ötvenedik, történetesen ismét lehetősége nyílt, hogy a büntetőpontra helyezze a labdát…, de itt álljunk meg egy pillanatra!

Bizonyosan sokan emlékeznek a Paris Saint-Germain–Olympique Lyon francia bajnoki mérkőzésen történtekre, amikor tavaly ősszel egy gyerekesnek látszó perpatvar borzolta a kedélyeket. A fővárosiak két sztárja, Neymar és Cavani az óvodai homokozók viaskodását idézve egymás kezéből rángatta a labdát előbb egy szabadrúgásnál, majd azon oknál fogva, hogy melyikük legyen egy jogosan megítélt tizenegyesnél az ítélet-végrehajtó. Bár Cavani volt a PSG korábbi büntetőfelelőse, meg aztán testesebb, erősebb is, mint a brazil futballista, a nyáron Párizsba érkező Neymar valamilyen oknál fogva magát jelölte ki erre a feladatra. Nem igazán díjbirkózóra emlékeztető testfelépítése ellenére a Barcelona volt támadója civakodni kezdett csatártársával. Cavani résen volt, megkaparintotta a labdát, ám a duzzogó kolléga cseppet sem titkolt gúnyos kacagása mellett kihagyta a tizenegyest. Utóbb az öltözői pletykák szerint még folytatódott a kakaskodás, sőt arról is cikkeztek, hogy a feleket lecsendesítendő, a klub anyagiakban igazán nem szűkölködő tulajdonosa sok millió eurót ajánlott az uruguayinak, hogy lépjen hátra, hagyja a büntetőt másra, egészen pontosan Neymarra. A brazil játékos sérülése okán e téma most hosszú hetekre lekerült a napirendről, de a közelmúltbeli eset emlékezetes maradt.

Ezen emlékek jöttek elő, amikor nemrégiben a Real Madrid a Bernabéuban játszott bajnokin a Deportivo Alavés gárdáját látta vendégül. S történetünk itt kanyarodik vissza Párizsból Madridba, Cavanitól és Neymartól Cristiano Ronaldóhoz. Azt vélhetően egyetlen futballközegben járatos embernek sem kell mondani, hogy a portugál módfelett szereti magát, szereti a rivaldafényt, igazán csak akkor boldog, ha gólt szerez az éppen aktuális áldozat ellen. Elképzelni is nehéz, hogy milyen temetői hangulat uralkodik Ronaldóéknál, amikor a ház ura gól nélkül tér meg szeretteihez, a gyerekek biztosan hangtalanul lapítanak a méretes hacienda valamelyik eldugott zugában, a nagymama csitítgatja őket, senki nem kacaghat, barátnője, Georgina Rodríguez lábujjhegyen várja párjának kívánságait. CR7 visszavonul a hálószobába, betakaródzik a nevével ellátott takaróval. S a gyászos légkör egészen addig nem változik, amíg megint góllal, gólokkal „megpakolva” nem parkol le sok luxusautójának egyikével Madrid VIP-kerületében, a Pozuelo de Alarcónban.

Az említett meccsen az Alavésnek már rúgott két gólt, a kommentátorok lázasan lapozgatták a statisztikákat, hogy hányadik tripla közelébe érhet. Az ötvenedikhez. Következett az ominózus tizenegyes, s „Penaldóból” előjött az ember. Csapattársa, Karim Benzema éppen nehéz időket él meg, a Bernabéu népe tőle gólokat vár, hiába lót-fut 90 percen át, ez a madridistáknak kevés, tőle csak a gól elfogadható, s ezzel adós maradt a francia. Cristiano Ronaldo korábban már látványosan őt ünnepeltette a szurkolókkal, testbeszéddel, mutogatással jelezte a Real-híveknek, hogy bizony talán gól közelébe sem jutott volna, ha Karim nem ad neki kihagyhatatlan gólpasszt. Ez azonban még mindig kevés volt az engeszteléshez, ám jött a tizenegyes… S Ronaldo magához szólította francia társát, a kezébe nyomta a labdát, nesze, pajtás, élj az alkalommal, rúgj egy gólt, kerüljön ki a neved a stadion eredményjelzőjére, ünnepeljen téged a publikum. S Benzema belőtte a büntetőt, a szurkolók pedig máris megbocsátottak neki, feledve az elmúlt hetek gyötrődését.

Az ötvenedik tripla akkor elmaradt, azonban vélhetően nem kell sokáig várni, hogy az ötszörös aranylabdás futballista ezt a hihetetlen határt is átlépje. Annak is viszonylag kicsi a valóságtartalma, hogy CR7 magánkihallgatáson jelent meg az elnöki irodában, és Florentino Pérez némi készpénzt ajánlott fel neki, mondván, ha úgy hozza a sors, ugyan legyen már ennek a szegény Benzemának a segítségére, ne bántsák őt a drukkerek. Itt egy csekk, menjen vele a bankba, csak legyen már vége szegény Karim vesszőfutásának, hagyja a fenébe a következő tizenegyest, a 49 is szép, már majdnem olyan, mintha ötven lenne. Az is elég valószínűtlen, hogy a portugál környékén szép számmal szorgoskodó, ötletekkel mindig kész pr-szakemberek javasolták neki, hogy öltsön emberi álarcot, mutassa meg, hogy ez a Madrid igazi CSAPAT, így, nagybetűkkel. Nem gondolom azt sem, hogy az edző Zinédine Zidane kérte volna meg erre az emberi gesztusra, átérezvén francia honfitársa lassan tarthatatlan helyzetét, ráérezve erre a kézenfekvő megoldásra. Ha a Real kiharcol egy tizenegyest, mindenki azt találgatja majd, beleértve az ellenfél kapusát is, hogy a bal vagy a jobb sarokba, netán középre érkezik a Ronaldo-bomba… S akkor jön „Penaldo”, a labdát pedig a társának rakja le a tizenegyespontra.

A Real Madrid hívei, Cristian Ronaldo követői valószínűleg nem gondoltak egyik fentebb említett, nehezen elképzelhető praktikára sem, néhányan azért bizonyosan megemlítették, hogy lám, ez a különbség a Real és a PSG között. A franciák – akiket persze csak a klub „franciasága” okán neveznek így, hiszen inkább brazil, uruguayi, argentin, német játékos a domináns – nem tudják, mi a szolidaritás, csak a gól érdekli őket, meg a pénz, főleg, ha sok van belőle.

Kedden, a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján, ha büntetőhöz jutnak a párizsiak, az egyik fél kényszerű hiányzása folytán nem ismétlődhet meg a Cavani-Neymar-perpatvar. Arra nem fogadnék nagy összegben, hogy egy esetlegesen megítélt madridi tizenegyest Ronaldo megint átengedne Benzemának. Mondjuk, ha azon a rúgáson múlna a spanyol elitklub nyolc közé jutása… Mégiscsak más egy Alavés elleni hazai bajnokin, a biztos vezetés tudatában jótékonykodni… De azért emeljük meg képzeletbeli kalapunkat, mert ott a Bernabéuban a sport, a profi sport nagyon emberi arcát mutatta meg. Egy olyan sztár, aki inkább a saját „arculata” építésével szorgoskodik, magát bevallottan mindenkinél jobban kedveli, hosszasan időzik a házában nagy számban elhelyezett tükrök előtt, így, gondolhatnánk, fel sem vetődik benne a gondolat, hogy társát visszasegítse a népszerűség nehezen meghódítható útjára. S mégis.

Ilyenek voltak ezek a büntetőügyek Madridban és Párizsban. Nincs ítélethirdetés, nincsenek vádlottak és áldozatok. Tanulságok vannak, ki-ki saját klub- és játékosszimpátiája alapján alkothat véleményt, ám első megközelítésben a madridi példa mégis szimpatikusabbnak tetszik.

A portugál játékos eddig lejátszott 896 hivatalos mérkőzésén (válogatott és klubszinten) összesen 638 gólt ért el, 102-t büntetőből. Lehetne ez a szám nagyobb, de 21 alkalommal hibázott is, vagy fölé, mellé, kapufára rúgta, esetleg az ellenfél kapusa járt túl az eszén. Már külön, csak vele foglalkozó futballstatisztikusra lenne szükség, ha minden általa elért, hozzá kapcsolódó rekordot rögzíteni akarnánk, de egy szám azért könnyen megjegyezhető: CR7 eddigi klubjaiban, a Sportingban, a Manchester Unitedban, a Real Madridban, illetve válogatott színekben egy híján félszáz alkalommal triplával keserítette meg a kapusok életét. S jöhetett volna az ötvenedik, történetesen ismét lehetősége nyílt, hogy a büntetőpontra helyezze a labdát…, de itt álljunk meg egy pillanatra!

Bizonyosan sokan emlékeznek a Paris Saint-Germain–Olympique Lyon francia bajnoki mérkőzésen történtekre, amikor tavaly ősszel egy gyerekesnek látszó perpatvar borzolta a kedélyeket. A fővárosiak két sztárja, Neymar és Cavani az óvodai homokozók viaskodását idézve egymás kezéből rángatta a labdát előbb egy szabadrúgásnál, majd azon oknál fogva, hogy melyikük legyen egy jogosan megítélt tizenegyesnél az ítélet-végrehajtó. Bár Cavani volt a PSG korábbi büntetőfelelőse, meg aztán testesebb, erősebb is, mint a brazil futballista, a nyáron Párizsba érkező Neymar valamilyen oknál fogva magát jelölte ki erre a feladatra. Nem igazán díjbirkózóra emlékeztető testfelépítése ellenére a Barcelona volt támadója civakodni kezdett csatártársával. Cavani résen volt, megkaparintotta a labdát, ám a duzzogó kolléga cseppet sem titkolt gúnyos kacagása mellett kihagyta a tizenegyest. Utóbb az öltözői pletykák szerint még folytatódott a kakaskodás, sőt arról is cikkeztek, hogy a feleket lecsendesítendő, a klub anyagiakban igazán nem szűkölködő tulajdonosa sok millió eurót ajánlott az uruguayinak, hogy lépjen hátra, hagyja a büntetőt másra, egészen pontosan Neymarra. A brazil játékos sérülése okán e téma most hosszú hetekre lekerült a napirendről, de a közelmúltbeli eset emlékezetes maradt.

Ezen emlékek jöttek elő, amikor nemrégiben a Real Madrid a Bernabéuban játszott bajnokin a Deportivo Alavés gárdáját látta vendégül. S történetünk itt kanyarodik vissza Párizsból Madridba, Cavanitól és Neymartól Cristiano Ronaldóhoz. Azt vélhetően egyetlen futballközegben járatos embernek sem kell mondani, hogy a portugál módfelett szereti magát, szereti a rivaldafényt, igazán csak akkor boldog, ha gólt szerez az éppen aktuális áldozat ellen. Elképzelni is nehéz, hogy milyen temetői hangulat uralkodik Ronaldóéknál, amikor a ház ura gól nélkül tér meg szeretteihez, a gyerekek biztosan hangtalanul lapítanak a méretes hacienda valamelyik eldugott zugában, a nagymama csitítgatja őket, senki nem kacaghat, barátnője, Georgina Rodríguez lábujjhegyen várja párjának kívánságait. CR7 visszavonul a hálószobába, betakaródzik a nevével ellátott takaróval. S a gyászos légkör egészen addig nem változik, amíg megint góllal, gólokkal „megpakolva” nem parkol le sok luxusautójának egyikével Madrid VIP-kerületében, a Pozuelo de Alarcónban.

Az említett meccsen az Alavésnek már rúgott két gólt, a kommentátorok lázasan lapozgatták a statisztikákat, hogy hányadik tripla közelébe érhet. Az ötvenedikhez. Következett az ominózus tizenegyes, s „Penaldóból” előjött az ember. Csapattársa, Karim Benzema éppen nehéz időket él meg, a Bernabéu népe tőle gólokat vár, hiába lót-fut 90 percen át, ez a madridistáknak kevés, tőle csak a gól elfogadható, s ezzel adós maradt a francia. Cristiano Ronaldo korábban már látványosan őt ünnepeltette a szurkolókkal, testbeszéddel, mutogatással jelezte a Real-híveknek, hogy bizony talán gól közelébe sem jutott volna, ha Karim nem ad neki kihagyhatatlan gólpasszt. Ez azonban még mindig kevés volt az engeszteléshez, ám jött a tizenegyes… S Ronaldo magához szólította francia társát, a kezébe nyomta a labdát, nesze, pajtás, élj az alkalommal, rúgj egy gólt, kerüljön ki a neved a stadion eredményjelzőjére, ünnepeljen téged a publikum. S Benzema belőtte a büntetőt, a szurkolók pedig máris megbocsátottak neki, feledve az elmúlt hetek gyötrődését.

Az ötvenedik tripla akkor elmaradt, azonban vélhetően nem kell sokáig várni, hogy az ötszörös aranylabdás futballista ezt a hihetetlen határt is átlépje. Annak is viszonylag kicsi a valóságtartalma, hogy CR7 magánkihallgatáson jelent meg az elnöki irodában, és Florentino Pérez némi készpénzt ajánlott fel neki, mondván, ha úgy hozza a sors, ugyan legyen már ennek a szegény Benzemának a segítségére, ne bántsák őt a drukkerek. Itt egy csekk, menjen vele a bankba, csak legyen már vége szegény Karim vesszőfutásának, hagyja a fenébe a következő tizenegyest, a 49 is szép, már majdnem olyan, mintha ötven lenne. Az is elég valószínűtlen, hogy a portugál környékén szép számmal szorgoskodó, ötletekkel mindig kész pr-szakemberek javasolták neki, hogy öltsön emberi álarcot, mutassa meg, hogy ez a Madrid igazi CSAPAT, így, nagybetűkkel. Nem gondolom azt sem, hogy az edző Zinédine Zidane kérte volna meg erre az emberi gesztusra, átérezvén francia honfitársa lassan tarthatatlan helyzetét, ráérezve erre a kézenfekvő megoldásra. Ha a Real kiharcol egy tizenegyest, mindenki azt találgatja majd, beleértve az ellenfél kapusát is, hogy a bal vagy a jobb sarokba, netán középre érkezik a Ronaldo-bomba… S akkor jön „Penaldo”, a labdát pedig a társának rakja le a tizenegyespontra.

A Real Madrid hívei, Cristian Ronaldo követői valószínűleg nem gondoltak egyik fentebb említett, nehezen elképzelhető praktikára sem, néhányan azért bizonyosan megemlítették, hogy lám, ez a különbség a Real és a PSG között. A franciák – akiket persze csak a klub „franciasága” okán neveznek így, hiszen inkább brazil, uruguayi, argentin, német játékos a domináns – nem tudják, mi a szolidaritás, csak a gól érdekli őket, meg a pénz, főleg, ha sok van belőle.

Kedden, a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján, ha büntetőhöz jutnak a párizsiak, az egyik fél kényszerű hiányzása folytán nem ismétlődhet meg a Cavani-Neymar-perpatvar. Arra nem fogadnék nagy összegben, hogy egy esetlegesen megítélt madridi tizenegyest Ronaldo megint átengedne Benzemának. Mondjuk, ha azon a rúgáson múlna a spanyol elitklub nyolc közé jutása… Mégiscsak más egy Alavés elleni hazai bajnokin, a biztos vezetés tudatában jótékonykodni… De azért emeljük meg képzeletbeli kalapunkat, mert ott a Bernabéuban a sport, a profi sport nagyon emberi arcát mutatta meg. Egy olyan sztár, aki inkább a saját „arculata” építésével szorgoskodik, magát bevallottan mindenkinél jobban kedveli, hosszasan időzik a házában nagy számban elhelyezett tükrök előtt, így, gondolhatnánk, fel sem vetődik benne a gondolat, hogy társát visszasegítse a népszerűség nehezen meghódítható útjára. S mégis.

Ilyenek voltak ezek a büntetőügyek Madridban és Párizsban. Nincs ítélethirdetés, nincsenek vádlottak és áldozatok. Tanulságok vannak, ki-ki saját klub- és játékosszimpátiája alapján alkothat véleményt, ám első megközelítésben a madridi példa mégis szimpatikusabbnak tetszik.