Aranylabda: Cristiano Ronaldo ma beérheti Lionel Messit

Vágólapra másolva!
2017.12.07. 15:02
null
Cristiano Ronaldo beérheti Lionel Messit a csúcson (Fotó: AFP)
Mint ismert, csütörtök este a L'Équipe televíziós csatornáján sugárzott élő műsorban (kezdés 19.45) adják át a 2017-es esztendő legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát. A papírforma szerint Cristiano Ronaldo és Lionel Messi közül kerül ki az idei győztes (bár még Neymar is nyerhet) is – és jó eséllyel előbbit hirdetik ki végső győztesnek.

2007-ben a Milan brazil sztárja, Kaká nyerte meg az Aranylabdát, azóta viszont két játékosról szól a díjátadó, Cristiano Ronaldóról és Lionel Messiről.

A portugált 2008-ban, 2013-ban, 2014-ben és 2016-ban választották meg a legjobbnak, míg az argentin 2009 és 2012 között volt egyeduralkodó, majd 2015-ben ötödször is megnyerte a díjat, így jelenleg ő a rekorder. De könnyen lehet, hogy csütörtök estére már csak holtversenyben lesz az élen.

Cristiano Ronaldo ugyanis Bajnokok Ligáját, bajnoki címet, Spanyol és európai (UEFA) Szuperkupát nyert a Real Madriddal, és még a klubvilágbajnokságon is csúcsra érhet. Az elitsorozatban parádés évet zárt, hiszen az előző idény végén a Bayern elleni negyeddöntőben öt, az Atlético elleni elődöntőben három, a Juventus elleni döntőben két gólt szerzett, és 12 találattal újra gólkirályként zárt.

Ebben a kiírásban sem lassított: a BL történetében ő lett az első játékos, aki mind a hat csoportmeccsen be tudott találni, pedig a sorsoláskor a Real került a „halálcsoportba” a Dortmund és a Tottenham mellé. Kilenc találatával fölényesen vezeti jelenlegi is a góllövőlistát az elitsorozatban.

Lionel Messi „csupán” egy spanyol Király-kupát nyert nyert az FC Barcelonával, 37 bajnoki góljának köszönhetően viszont megszerezte az Aranycipőt, és a jelenlegi kiírásban is betalált már 13 alkalommal a La Ligában.

Mindkét játékos kivezette hazáját a 2018-as világbajnokságra, Cristiano Ronaldo 15 góllal járult hozzá a portugálok csoportgyőzelméhez, a hét találattal végző Lionel Messi az ecuadori záró meccsen jegyzett triplájával biztosította be az argentinok kijutását.

Cristiano Ronaldóék már el is indultak Párizsba



Ön szerint ki nyeri az Aranylabdát?

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
12 órája

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
Tegnap, 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
Tegnap, 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Kylian Mbappé reméli, hogy Ousmané Dembélé kapja az Aranylabdát

Francia labdarúgás
2025.09.08. 20:48

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36
Ezek is érdekelhetik