DiaEuro 2017: ismét elődöntős a magyar válogatott!

Vágólapra másolva!
2017.07.19. 18:42
A magyar válogatott 5–1-es győzelmet aratott Szlovákia ellen a cukorbetegek futsal Európa-bajnokságának negyeddöntőjében Bukarestben, így bejutott a legjobb négy közé.

A magyar válogatott igazolta, hogy a DiaEuro 2017 talán legnagyobb aranyesélye. Hevesi Tamás együttese nem adott esélyt a szlovákoknak a negyeddöntőben.

Az egész meccsen nagyszerűen játszó Nagy Roland szerezte meg a vezetést a 9. percben. Több gólt nem hozott az első félidő, de a második játékrészben beindult a magyar henger. Megállíthatatlanul.

A második 20 perc elején Jacsmanik Attila, Brondics Péter és Nagy minden lényegi kérdést eldöntött. A szlovákok ugyan szépítettek, de Brondics újabb találata eloltotta a remény tüzét.

A magyar válogatott így ismét elődöntőbe jutott, mint minden korábbi alkalommal 2013 óta. Csütörtökön a Romániát legyőző Szlovéniával játszik magyar idő szerint délután 5 órakor.

DIAEURO 2017
NEGYEDDÖNTŐ

Magyarország–Szlovákia 5–1 (1–0)
Magyarország: Tövisháti – Pinczés, Brondics, Nagy R., Jacsmanik
Csere: Földvári, Czernai, Purguly, Saláta, Kanalas
G: Nagy R. (9., 27.), Jacsmanik (22.), Brondics (25., 30.), ill. Bycek (29.)
További eredmények
Oroszország–Portugália 5–3
Horvátország–Bosznia és Hercegovina 7–3
Szlovénia–Románia 4–1
ELŐDÖNTŐ
Magyarország
–Szlovénia
Oroszország–Horvátország

 

Legfrissebb hírek

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Tíz gólt kapott a Haladás a Nyíregyházától, az Újpest továbbra is hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 22:24

A veszprémiek nélkül készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.08.25. 16:46

Győzelemmel rajtolt a címvédő, az előző idény ezüstérmese viszont kikapott a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:18
Ezek is érdekelhetik