FIFA: kitűzték Lionel Messi fegyelmi tárgyalásának időpontját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.13. 22:38
Lionel Messinek május 4-én kell megjelennie a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága előtt az eltiltása ügyében.

Az argentin szövetség elnöke, Claudio Tapia csütörtök este Spanyolországba akart repülni, hogy meggyőzze az FC Barcelona játékosát, mindenképpen vegyen részt a zürichi meghallgatáson, de mivel éppen új szövetségi kapitányt keresnek, mégsem tudott elutazni.

Messit azért tiltották el négy válogatott mérkőzésre, mert az Argentína–Chile (1–0) világbajnoki selejtezőn szidalmazta az egyik partjelzőt, majd nem volt hajlandó kezet fogni vele. Bár a találkozót vezető brazil bíró jegyzőkönyvébe nem került be az eset, a FIFA vizsgálatot indított a győztes gólt büntetőből megszerző Messi ellen.

Az eltiltásból még három találkozó van hátra. Ügyében az argentin szövetség fellebbezett a FIFA-nál.

Az eddigi szövetségi kapitányt, Edgardo Bauzát hétfőn menesztették a gyenge eredmények miatt - a csapat csupán az ötödik helyen áll a világbajnokság dél-amerikai selejtezőcsoportjában –, a posztra a Sevilla FC vezetőedzője, Jorge Sampaoli az első számú jelölt.

 

Legfrissebb hírek

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
23 órája

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
2025.07.13. 09:13

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.10. 06:47

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.07. 10:51
Ezek is érdekelhetik