FIFA: „Afrika szilárdan Sepp Blatter mögött áll”

Vágólapra másolva!
2015.01.27. 14:29
Kwesi Nyantakyi, a ghánai szövetség elnöke szerint az afrikai országok döntő többsége a jelenlegi elnököt, Joseph Blattert támogatja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) idei elnökválasztásán.  

„Afrika szilárdan Blatter mögött áll. Rendkívül népszerű a kontinensen” – mondta Nyantakyi, aki az afrikai konföderáció végrehajtó bizottságának is tagja. Hozzátette, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a svájci sportdiplomata „sokat tett a földrész labdarúgásáért”, olyan programokat indított be, melyeknek köszönhetően komoly infrastrukturális fejlesztések valósultak meg.

Vele egyetértésben Molefi Oliphant, a dél-afrikai szövetség elnöke úgy fogalmazott, a földrész egységesen felsorakozott Blatter mögött.

Az ötödik ciklusáért harcba szálló Blatter ellenfele a holland Michael van Praag, a holland szövetség elnöke, a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkárhelyettese és nemzetközi igazgatója, Ali bin al-Husszein jordán herceg, valamint David Ginola korábbi francia válogatott futballista lehet. Múlt pénteken Zlatan Ibrahimovic menedzsere, a holland Mino Raiola is tett utalást arra, hogy indulna a posztért.

A jelöltek hivatalos névsorát várhatóan február 7-én vagy 8-án hozza nyilvánosságra a FIFA, a választási bizottság elnöke, Domenico Scala ugyanis korábban jelezte, a csütörtökön lejáró jelentkezési határidő után a testületnek „egy kis időre lesz szüksége” ahhoz, hogy véglegesítse a posztért indulók névsorát.

Legfrissebb hírek

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
20 órája

Izrael tagsága nincs veszélyben, Infantino szerint a FIFA nem képes megoldani geopolitikai problémákat

Minden más foci
2025.10.02. 20:38

Este és éjjel lennének a jövő évi vb-n az európai élcsapatok meccsei

Foci vb 2026
2025.10.02. 12:06

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 23:35

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
2025.09.29. 17:32

A FIFA a 2030-as vb 64 csapatosra bővítéséről tárgyalt

Foci vb 2026
2025.09.24. 15:02

Kiberbűnözők károsították meg a Ferencvárost és a Rijekát

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 10:54

Vb-kijutásába is kerülhet Dél-Afrikának a jogosulatlan játékos szerepeltetése

Foci vb 2026
2025.09.19. 11:25
Ezek is érdekelhetik