UEFA: Platini szerint Abramovics miatt kellett az FFP

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.20. 10:41
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Michel Platini szerint a szövetség által bevezetett pénzügyi fair play szabályozásnak (Financial Fair Play, FFP) nincsen status quót őrző hatása. Az elmúlt időszakban bevezetett intézkedés – amelynek alapvető motívuma, hogy a klub nem költhet a bevételeinél többet játékoskiadásokra – célja, hogy a csökkentse a csődbe jutás veszélyét.

Az FFP kritikusai szerint a szabályozás megerősíti a hagyományos topcsapatok pozícióját, ám Platini szerint az újítás mindegyik klubnak érdeke.

„Az FFP igénye minden klub és befektető részéről jelentkezett, akik azt mondták, nem akarnak féktelenül költekezni, és arra kértek, hogy vezessünk be pénzügyi szabályozást. Eredetileg az olyanok miatt, mint [Roman] Abramovics. Az első megbeszélések több mint egy éven át tartottak, aztán a klubok kaptak négy esztendőt, hogy összhangba kerüljenek a szabályozással, most hoztuk meg az első szankciókat, és ezeket mindenki elfogadta” – magyarázta Platini a Bein Sportsnak.

„Nemrégiben tárgyaltunk róla, miként tudjuk fejleszteni az FFP-t, és májusra új javaslataink vannak. Az adósság kezelése mindenki érdeke, nemcsak az újonnan meggazdagodott kluboké. Még több befektetőt vonzunk, de csak akkor, ha marad az FFP, mert nem szeretnék lyukas vödörbe önteni a pénzüket” – mondta Platini, aki tagadta, hogy akadályoznák a PSG ázsiai tulajdonosainak európai előretörését.

„A tény az, hogy a PSG a nyáron 60 millió eurót költött csak egy játékosra [David Luiz], aztán pedig Ibrahimovic és Thiago Silva nélkül legyőzték a Barcelonát. A PSG-nek csak ügyelnie kell rá, hogy a legjobb módon kezelje a pénzét, ebben semmi jogellenes nincs” – mondta Platini az elsők között megbüntetett párizsi csapatról.

Legfrissebb hírek

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Engedélyezte az UEFA az AC Milan és az FC Barcelona tengerentúli meccseit

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 22:04

Az UEFA eljárást indított Simeone ellen a liverpooli piros lap után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 13:36

Büntetést kapott az „UEFA Mafia” feliratú molinó miatt a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2025.09.19. 11:47

UEFA: Szlovákia labdarúgó Eb-győztes

Minden más foci
2025.09.16. 17:51
Ezek is érdekelhetik