Aranylabda: Bölöninél is Cristiano Ronaldo volt a legjobb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.14. 14:41
Bár Bölöni László nem voksolhatott a 2013-as Aranylabda-szavazáson, a L’Équipe-nek adott nyilatkozatában elmondta, nála is Cristiano Ronaldo volt a legjobb labdarúgó az előző évben.

„Emlékezetes éven van túl Ronaldo, annak ellenére, hogy nem nyert trófeákat, kiemelkedő teljesítményt nyújtott – idézi a L’Équipe Bölöni Lászlót, a katari al-Kornál dolgozó trénert. – És amit válogatottban nyújtott… Nagyon régen vártam tőle ehhez hasonlót. Végre teljesen magára vállalta a felelősséget, ami a vállát nyomta. Éppen ezen okok miatt rá szavaztam volna, még akkor is, ha az ő esetében nem nagyon tudok objektíven nyilatkozni, lévén nálam kezdte profi pályafutását.”

Mint ismert, annak idején Cristiano Ronaldo Bölöni keze alatt mutatkozott be a portugál élvonalban.

„Ronaldo még csak nem is a tartalékokban, hanem az ifik között szerepelt, amikor egy felkészülési meccsen felfigyeltem rá. Röviddel később meghívtam a felnőttek edzésére, és onnantól nem is engedtem el. Számomra nem egy vékony, tizenhat éves srác volt, hanem egy érett futballista. A technikai képzettsége mellett lenyűgözött az is, ahogy az edzésen teljesített. A legjobb játékosaink ellen bátran felvette a küzdelmet, egyáltalán nem félt a párharcoktól, ráadásul taktikailag is igen érett volt. Nem ijedt meg semmitől. Emlékszem, egyszer egy spanyolországi torna döntőjében ráüvöltöttem, mert eladta a labdát. Azonnal visszasprintelt és visszaszerezte, majd rám nézett, és azt mondta, »megértettem«. Számomra aznap született meg az a Ronaldo, akit ma is ismerünk. Két héttel később duplázott élete első portugál élvonalbeli bajnokiján” – emlékezett vissza Bölöni.

Amikor Cristiano Ronaldo még 18 éves sem volt, Bölöni azt mondta, ő lesz a következő Eusébio, mire a portugál közvélemény igencsak felháborodottan reagált. „A segítőm közeli kapcsolatban volt a Benficával, Eusébio egykori klubjával. Azt mondta, hogyan állíthatok ekkora marhaságot egy ilyen tinire? Ekkor még nem voltam teljesen tisztában azzal, Eusébio mekkora ikonnak számít Portugáliában, de később beszéltem a legendával, s egyetértett velem. A segítőmmel akkor fogadást kötöttünk Ronaldóval kapcsolatban, s úgy vélem, jön még nekem egy pezsgővel!”

Legfrissebb hírek

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Tusványos 2025: A nagymamám nem értette, mit keresek a pályán egy román–szovjet meccsen – Bölöni László

Minden más foci
2025.07.23. 16:58

Beszélgetés Bölöni Lászlóval a Buzánszky Sportteraszon szerdán a Tusványoson

Egyéb egyéni
2025.07.23. 11:12

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Keleti királyok: Masopust, Jasin, Albert, Blohin, Belanov

Népsport
2025.06.29. 10:32

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08
Ezek is érdekelhetik