Argentína: Akkor térek vissza, amikor a testem jó lesz - Messi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.19. 13:58
Az elsőre megjósolt két hónapos kihagyásának még csak az elején jár Lionel Messi – aki hosszabb nyilatkozatot adott a Diario Ole című argentin lapnak –, de már most megindult a visszatérése időpontjáról szóló össznépi találgatás. A november 10-ei, Betis elleni bajnoki első félidejében lecserélt klasszis erről csupán annyit mondott: akkor tér vissza, ha a teste már jó lesz.

„Egyelőre csupán annyi a terv, hogy akkor térjek vissza, amikor a szervezetem mondja azt: jól vagyok” – mondta a 26 éves argentin csillag, aki már hónapok óta visszatérően bajlódott a sérüléssel, amelynek most próbál meg a végére érni. Lehetőségként felvetődött, hogy valami étrendbeli változás vezethetett a sérüléshez, ám Messi szerint semmi ilyen okot nem lehet találni.

„Ez nem igaz! Az étrenden ugyanaz volt, mint korábban. Egy csomó dolgot megnéztünk már ezzel kapcsolatban, de semmi eltérést nem találtunk. A szezon előtt ideális volt a versenysúlyom, és jó fizikai állapotban vártam az idény rajtját. Semmi változás nem történt.”

Amint arra korábban már utalást tett: nem éli meg tragédiaként a kihagyást. Inkább úgy fogja fel: ennek meg kellett történnie, és nem keres semmilyen mögöttes indokot a sérülésre. Messi legendásan nem bírja a rotációt, a taktikai cserét – azaz ha a kispadon kezd, vagy esetleg lecserélik, mert az ellenfél és az eredmény erre lehetőséget ad –, az első perctől az utolsóig szereti kivenni a részét a meccsből.

„Amíg úgy érzem, hogy jól vagyok, addig a pályán akarok lenni, játszani szeretnék. Hacsak nincs valami ok, ami gátat szab ennek. Tudom, hogy az edző meg közben pihentetni is szeretne, ebből nincs problémám.”

Az argentin drukkereket azonban megnyugtatta: a vb-re tökéletes fizikai állapotban és formában lesz.

Legfrissebb hírek

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00
Ezek is érdekelhetik