Bundabotrány: letartóztatások Kínában, házkutatás Németországban

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.11.26. 14:51
Címkék
A múlt pénteken kirobbant európai bundabotrány kapcsán a német rendőrség házkutatást tartott az egyik gyanúsított lakásán, ahol bizonyítékokat találtak arra, hogy a 21 éves férfi egy harmadosztályú labdarúgó-mérkőzést igyekezett manipulálni.

A hatóság a lakásban talált adathordozókat, a számítógépet és mobiltelefont lefoglalta, a gyanúsítottat azonban nem kívánta megnevezni.

Annyi biztos, hogy a brémai illetőségű férfi múlt szerda délután a német harmadosztályban szereplő Goslar csapatának kapusát, Lars Möhlenbrockot próbálta rávenni arra, hogy 1500 euróért csalja el a Wilhelmshaven elleni bajnoki találkozót. A Goslarnak veszítenie kellett volna, a hálóőr azonban értesítette az esetről a vezetőedzőt és a klubot is, amely bevonta az ügybe a rendőrséget és a Német Labdarúgó-szövetséget. A mérkőzést vasárnap megtartották, a végeredmény 2–2 lett. A megvesztegetéssel vádolt férfit egyelőre még keresik.

Időközben a kínai média jelentései szerint 16 embert tartóztattak le az ázsiai országban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az első osztályú nemzeti bajnokság összecsapásait igyekeztek manipulálni. Emellett megneveztek négy korábbi játékost, edzőt és hivatalos személyt, akiket szintén ebben az ügyben vettek őrizetbe.

A bochumi államügyészség mérkőzések befolyásolásával kapcsolatban múlt pénteken kilenc érintett országról, köztük Magyarországról tett bejelentést. Az Európai Labdarúgó-szövetség szerdán arról adott tájékoztatást, hogy saját ellenőrzésében hét európai kupamérkőzést vizsgál, köztük a július 30-i, Fenerbache–Budapest Honvéd találkozót, amelyen a magyar klub került gyanúba.

Csütörtöki hír, hogy a német rendőrség kihallgatta a másodosztályú Fortuna Düsseldorf két labdarúgóját, akik a klub negyedosztályban szereplő tartalékgárdájában játszanak.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
21 perce

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
1 órája

Fennakad-e az olasz falon a triplázni vágyó PSG?

Bajnokok Ligája
1 órája

Csábi Józsefet meglepte, hogy a BVSC nélküle folytatja az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája

BL, Budapest, brand – Moncz Attila publicisztikája

Kézilabda
8 órája

Dzumhur elvett egy szettet, de Alcaraz jutott tovább

Tenisz
8 órája

Szombati sportműsor: PSG–Inter BL-döntő és Győr–Esbjerg BL-elődöntő

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik