Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.05.30. 23:52

Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

 

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok: a Paris Saint-Germain és az Internazionale talán a legszebb, legélvezetesebb futballt játszotta a 2024–2025-ös idényben – természetesen nem feledkezünk meg a Barcelonáról sem –, és abszolút megérdemelten jutott el a fináléig. A párizsiak mindezt úgy érték el, hogy tavaly nyáron távozott a „poszterfiú”, azaz Neymar. Az Inter évek óta a legjobb olasz csapat, de ezt a megállapítást nehezen tudja bajnoki aranyérmekkel megtámogatni, ráadásul az újabb mélyponton lévő Milan ellen a hazai kupaelődöntőben is kiesett. Ehhez képest a PSG nagyon könnyen nyerte meg a Ligue 1-t és a Francia Kupát is, az azonban mindkét csapatról elmondható, hogy rendkívül nehéz úton jutott el a BL-döntőig. Beharangozónkat a müncheni döntőről Címlapsztori rovatunkban olvashatják.

Mészáros Krisztofer a szerenkénti döntőkben szerzett Eb-érmek után a lipcsei torna kontinensviadalon egyéni összetettben ért oda a dobogó harmadik fokára. „A döntőnek úgy vágtam neki, hogy ezt most nemcsak élvezni akarom, mint általában szoktam a versenyzést, hanem kifejezetten az éremért is hajtottam. Tudtam, hogy bennem van ez az eredmény, de nem volt egyszerű megcsinálni, hiszen az egyéni összetett a legnehezebb szám, hat szeren kell jól tornázni, mindezt úgy, hogy az embert nem nyomja össze a teher” – mondta lapunknak Mészáros Krisztofer, aki 33 évvel Supola Zoltán Eb-ezüstje után hozta ezt a jó eredményt a magyar férfitornának. Hozzátette: „A párizsi olimpia élményeit átélve azt mondtam, csak Los Angeles lehet a célom, és addig folyamatosan felfelé haladni a lépcsőn.”

A holland válogatott Dione Housheer a Képes Sport mellékletünknek adott interjúban elmondta, „régi álmom vált valóra azzal, hogy Győrben kézilabdázhatok. Nehéz megmondani, mikor játszottam el először a gondolattal, talán még Hollandiában, amikor felvettek az akadémiára. Amikor Amszterdamban 15-18 éves koromban azon gondolkodtam, melyik klub sikereiért szeretnék majd játszani, mindig a Győr jutott az eszembe.” A hétvégi BL final four esélyeiről azt mondta: „A miénk a legtapasztaltabb együttes a négy közül, ami talán mindennél fontosabb erény a négyes döntőben. Védekezésben is többet tudunk cserélni úgy, hogy az ne menjen a hatékonysága rovására. Ráadásul az idény folyamán folyamatosan javuló formát mutatunk. Ha a kapusaink is jó napot fognak ki, vagy a beállóink bedobnak mindent, jó esélyünk van a trófeára. Nem beszélve Bruna de Pauláról, aki az elmúlt hetekben elképesztően teljesít.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
9 órája

BL-statisztikák: Erling Haaland klubokat szárnyal túl; Rasmus Höjlund is felszabadult a manchesteri „fogságból”

Bajnokok Ligája
11 órája

Guardiola a Monaco elleni iksz után: „Nincs mit mondanom a spanyol bírókról...”

Bajnokok Ligája
12 órája

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
12 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
13 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
14 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
22 órája

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
22 órája
Ezek is érdekelhetik