Kizárólag angolok alkotják majd a futballcsapatot Londonban

Vágólapra másolva!
2009.05.29. 17:39
Hosszas huzavona után eldőlt: nem lesz egységes brit csapat a 2012-es londoni olimpián, ugyanis a skót, a walesi, és az északír tagszövetség nem támogatta az ötletet, mivel egyaránt a függetlenségüket félttették. Döntésükről pedig közös közleményben tájékoztatták a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA). Így csak angol játékosokból álló labdarúgó-válogatott fogja képviselni Nagy-Britanniát 2012-ben, ha erre a FIFA is rábólint.
Csak angolok alkotják majd a brit csapatot Londonban
Fotó: Action Images (archív)
Csak angolok alkotják majd a brit csapatot Londonban
Csak angolok alkotják majd a brit csapatot Londonban
Fotó: Action Images (archív)
Csak angolok alkotják majd a brit csapatot Londonban

A FIFA május végéig adott határidőt, hogy az érintett tagszövetségek egyezségre jussanak az ügyben. Mivel a négy tagországnak nincs külön olimpiai bizottsága., ezért ha ők is indulni akartak volna a játékokon, akkor azt csak közös brit csapat formájában tehették volna meg.

Utólag azonban úgy tűnik, a félelmek erősebbnek bizonyultak.

„A brit csapat létrejötte precedenst teremtene, és felhasználható lenne ellenünk, épp ezért ellenezzük az ötletet” – mondta Gordon Smith, a Skót Labdarúgó-szövetség ügyvezetője.

Ennek ellenére a csak angolokból álló csapat indulását nem gátolják meg. A döntésre persze még a FIFA-nak is rá kell majd bólintania.

Egyébként ezt a kimenetelt Sir Alex Ferguson is megjövendölte korábban, amikor neve felmerült, mint a közös brit csapat egyik lehetséges kapitánya.

„Ha egyszer itt befejezem, már csak pihenni szeretnék. Egyébként nem hiszem, hogy összejön a közös brit csapat” – jelentette ki Ferguson még az év elején.

Nagy-Britannia 1908-ban és 1912-ben is megnyerte az olimpiai labdarúgótornát, de 1960 óta egyszer sem indított csapatot, így 52 év után vehet részt ismét ötkarikás futballtornán.
Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt olimpiai érmeket osztottak újra

Atlétika
2025.06.30. 13:25

Pars Krisztián szögre akasztotta a kalapácsot

Atlétika
2025.01.11. 16:31

Elvették az orosz futó londoni olimpián nyert ezüstérmét

Atlétika
2024.09.04. 12:50

Lékai Máté: Amit mi átéltünk Londonban... Megállt az élet, mindenki ezt nézte

Kézilabda
2024.07.02. 13:31

Atlétika: megfoszthatják a női 800 méter londoni ezüstérmétől Poistogova-Guliyevet

Atlétika
2024.04.08. 09:40

Súlyemelés: több mint 11 év után jár a kétmillió forint Nagy Péternek

Egyéb egyéni
2024.03.22. 16:36

London 2012: 30 évesen olimpiai döntőt futott, 40 évesen tudta meg, bajnok lett

Atlétika
2023.03.30. 18:39

Képek: így néz ki most az olimpiai bajnok tornászlány, aki grimaszával mémmé vált

Egyéb egyéni
2023.02.01. 15:31
Ezek is érdekelhetik