Atlétika: megfoszthatják a női 800 méter londoni ezüstérmétől Poistogova-Guliyevet

Vágólapra másolva!
2024.04.08. 09:40
Ekaterina Poistigova-Guliyev a londoni játékok döntőjében (Fotó: Getty Images)
Elveszítheti a londoni olimpián női 800 méteren szerzett ezüstérmét a török színekben versenyző Ekaterina Poistogova-Guliyev, miután egykori hazája, Oroszország atlétikai szövetsége (RusAF) korábbi doppingvétségekért bűnösnek találta és eltiltotta.

A RusAF azt közölte, hogy a moszkvai doppingellenes laboratóriumban őrzött adatok alapján a középtávfutó tiltott szereket használt vagy kísérelt meg használni 2012 és 2014 között. A szövetség négy évre szóló eltiltást szabott ki, egyúttal Poistogova-Guliyev 2012 júliusa és 2014 októbere között elért eredményeinek törlését rendelte el.

A 33 éves atléta londoni érméről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hozza meg a végső döntést.

A 2012-es játékok női középtávfutó-döntőinek eredménye a pályán elértekhez képest többször is változott az elmúlt több mint tíz év során. A 800 méteres fináléból a harmadik helyen célba érő Poistogova-Guliyev már a harmadik futó lehet, akit utólag zárnak ki, mivel a győztes, szintén orosz Marija Szavinovától 2017-ben vették el – ugyancsak a biológiai útlevelében található adatok eltérései alapján – az aranyérmet, míg honfitársukat, Jelena Arzsakovát hatodik helyétől fosztották meg. A nők 1500 méteres londoni döntőjében szereplő 13 sportolóból pedig ötöt tiltottak el doppingvétség miatt.

Ekaterina Poistogova-Guliyev eltiltása ugyanakkor csupán 2026-ig szól, mivel a most kiszabott négyéves büntetésébe beleszámítják a 2017-ben megkezdett kétéves eltiltását, melyet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szabott ki rá azután, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) 2015-ben Poistogova örökös eltiltását és londoni érmének elvételét kérte.
 

 

Legfrissebb hírek

Pars Krisztián szögre akasztotta a kalapácsot

Atlétika
2025.01.11. 16:31

Elvették az orosz futó londoni olimpián nyert ezüstérmét

Atlétika
2024.09.04. 12:50

Lékai Máté: Amit mi átéltünk Londonban... Megállt az élet, mindenki ezt nézte

Kézilabda
2024.07.02. 13:31

Videó: dráma az amerikai válogatón, nem lesz ott Párizsban a címvédő

Atlétika
2024.06.25. 14:38

Wanyonyi minden idők harmadik legjobb 800-as idejét futotta

Atlétika
2024.06.15. 16:50

Súlyemelés: több mint 11 év után jár a kétmillió forint Nagy Péternek

Egyéb egyéni
2024.03.22. 16:36

London 2012: 30 évesen olimpiai döntőt futott, 40 évesen tudta meg, bajnok lett

Atlétika
2023.03.30. 18:39

Képek: így néz ki most az olimpiai bajnok tornászlány, aki grimaszával mémmé vált

Egyéb egyéni
2023.02.01. 15:31
Ezek is érdekelhetik