Döntetlent játszottak Dzsudzsákék, elmaradt a bajnokavatás

Vágólapra másolva!
2008.04.13. 16:51
Telt ház előtt, Dzsudzsák Balázzsal a kezdőcsapatban lépett pályára a PSV Eindhoven a tabella negyedik helyén álló Twentével szemben a Philips Stadionban. Győzelmével az eindhoveni csapat már az újabb bajnoki címét ünnepelhette volna, függetlenül a rivális Ajax szereplésétől.
A PSV játékosai most még szomorkodnak, de jövő héten javíthatnak
Fotó: Reuters (archív)
A PSV játékosai most még szomorkodnak, de jövő héten javíthatnak
A PSV játékosai most még szomorkodnak, de jövő héten javíthatnak
Fotó: Reuters (archív)
A PSV játékosai most még szomorkodnak, de jövő héten javíthatnak

Kiegyenlített első félidőt hozott a meccs, mindkét csapat ötször találta el az ellenfél kapuját, igaz, ez a hazaiaknak kilenc kísérletből sikerült, míg a Twentének az összes próbálkozása kaput talált.

A 35. percben, a hazaiak nagy bánatára a Twente szerzett vezetést. Egy 28 méterről a kapu elé ívelt szabadrúgás után Gomes csak röviden kiütni tudta a labdát, amire Nkufu csapott le, és közelről a PSV kapujába lőtt. (0-1)

Öt perccel később Eliah felrúgta Kronkampot a vendégek tizenhatosán belül, de csak szögletet ítélt a bíró, a tizenegyes elmaradt.

Mint ahogy a félidő utolsó percében is, amikor Jason Culina tört be a vendégek tizenhatosán belülre. Karim El Ahmadi, a Twente középpályása addig gyömöszölte, míg végül a hazai támadó elesett, a bíró sípja azonban ezúttal is néma maradt. Culina ezután felpattant, és még lőni is tudott, hét méterről azonban a bal kapufa mellé durrantott.

Egy kis vita és dulakodás is kialakult a játékosok között, így jól jött a szünet, mindenki lehiggadhatott az öltözőben.

A második félidő első lehetősége a hazaiak előtt adódott: Koevermans gyengén lőtt 12 méterről az 50. percben.

Dzsudzsák keveredett konfliktusba védőjével Luke Wilkshire-rel, a vége szabadrúgás a Twentének.

Az 57. percben Edson Braafheidet rúgta fel Koevermans a PSV tizenhatosán belül, azonban a bíró a Twentét sem akarta tizenegyeshez segíteni. A labda azonban továbbra is ott pattogott a PSV kapuja előtt, és ha Simons nem lép bele egy 10 méterről leadott lövésbe, akkor könnyen bajba kerülhetett volna a bajnoki címvédő.

Tíz perccel később aztán a PSV előtt adódott lehetőség: Farfán jobboldali beadása azonban elsuhant a középen érkező társak előtt.

Egy perc múlva aztán Farfán már maga vállalkozott lövésre, és jól tette: 17 méterről, középről, futtából leadott lövése a jobb alsó sarokban kötött ki. Furcsa találat volt a hazaiak támadója valószínűleg nem így akarta lőni, de a labda végül elvánszorgott a kapuig. (1-1)

A 88. percben Farfán 22 méterről leadott szabadrúgása jelentett még veszélyt, több gól azonban már nem született.

A PSV-nek két pontot kell szereznie az utolsó két fordulóban ahhoz, hogy bajnok legyen. ebből ma csak egyet sikerült begyűjteni.

Több örömre volt oka a Roda magyar játékosának, Bodor Boldizsárnak, aki góllal vette ki a részét a Venlo 4-1-es legyőzéséből. Bodor szerezte a hazai csapat harmadik találatát.

Vadócz Krisztián győztes gólt szerzett a 28. percben a Nijmegen színeiben a Vitesse elleni mérkőzésen.

HOLLAND BAJNOKSÁG

33. FORDULÓ
De Graafschap - FC Utrecht 1-1
Excelsior Rotterdam - AZ Alkmaar 1-1
Heracles Almelo - NAC Breda 0-1
NEC Nijmegen - Vitesse Arnhem 1-0
PSV Eindhoven - Twente Enschede 1-1
Roda Kerkrade - VVV Venlo 4-1
Sparta Rotterdam - Heerenveen 4-2
Willem II - Feyenoord 3-1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik