Futács: cél a harminc

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2009.08.05. 23:46
Címkék

„Számoljunk csak: a bajnokikat, a kupameccseket és az Európa-liga-mérkőzéseket belekalkulálva körülbelül hatvan-hetven találkozót játszik az idényben a Werder Bremen. Ha ebből húsz-harminc alkalommal szerepet kapok, boldog leszek.”

Íme, az egészséges önbizalom nem hiányzik Futács Márkóból, a brémaiak 19 éves támadójából, ahogyan a józan racionalitás sem: a nyári felkészülési meccseken rendre pályára küldött futballista tudja, a posztján nagy a tülekedés, és ő inkább a sor második feléhez tartozik:

„Három-négy játékos előttem jár, mégis látok valós esélyt arra, hogy az idén bemutatkozzam a Bundesligában. Olyannyira, hogy nagy csalódás lenne, ha az első három-négy mérkőzésen nem jutnék szóhoz.”

Legyen igaza a 196 centiméteres csatárnak, bízzunk benne, hogy Thomas Schaaf edző beveti például a Bayern München elleni, második fordulóban aktuális találkozón. Óriásokkal szemben amúgy sem számít zöldfülűnek, hiszen játszott a bajnok Wolfsburg elleni, győztes Szuperkupa-mérkőzésen is.

Futács jövője kapcsán a legfontosabb kérdés: a Werdernél marad-e? Nemrég azt mondta lapunknak, legfőbb célja, hogy szóba se kerüljön a kölcsönadása.

„Eddig nem hallottam ilyen híreket, így legalább hatvan-hetven százalék esélyt adok arra, hogy megtartanak” – jelentette ki a játékos. Helyzetéről valamit elárulhat, hogy a Brinkumer elleni, 5–0-ra megnyert hétközi felkészülési mérkőzésén végig játszott, míg a néhány nappal korábbi Német Kupa-mérkőzésen bevetett labdarúgók jobbára pihentek. Futács ebből is pozitív következtetést vont le: „Nem tartom rossz előjelnek. Inkább örülök, hogy nem cseréltek le, és két gólpasszal segítettem a csapatot.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
5 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
5 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
5 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
6 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
6 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
7 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
8 órája
Ezek is érdekelhetik