Egyelőre nincs kapitány

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2009.07.31. 00:15
Címkék

Ahogy kiestünk az egyébként mámoros A-csoportos világbajnokságon, szövetségi kapitányunkat is elveszítettük, mivel lejárt Pat Cortina szerződése. A kanadai-olasz azon melegében közölte, szíve szerint folytatná, de nem tudja, hogy a Magyar Jégkorongszövetség elnöksége, illetve saját klubja, a német másodosztályú EHC München vezetősége mit szólna hozzá. A vb óta jóval több mint két hónap eltelt, fejlemény viszont azóta sincs az ügyben.

„Mindannyian arra vártunk, hogy elkészüljön a Bundesliga 2. menetrendje – kezdte Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára. – A múlt héten megtörtént, viszont csak az alapszakasz sorsolása került nyilvánosságra – amiből ugyan kiderül, hogy március tizennegyedikén véget ér –, a rájátszás időpontjai azonban nem. Azóta már ezeket is tudjuk: az első kör nagyjából befejeződne még a felkészülésünk kezdete előtt, a döntő viszont csak április huszonharmadikán kezdődik.”

A divízió 1-es világbajnokság meg az eredeti 24-vel szemben már 17-én, és mivel a München az előző szezonban döntőzött, van probléma.

„Az alapállás az, hogy Pat jusson egyezségre a München vezetőségével, rajtuk múlik ugyanis, hogy – miként az idén, úgy jövőre is – elengedik-e hozzánk, amikor esetleg ők még versenyben vannak. Nálunk szeptember elején lesz elnökségi ülés, addig van idő az egyezkedésre. Ha esetleg új szövetségi kapitány után kellene néznünk, két eset lehetséges. Az egyik, hogy olyasvalakit kérünk fel, aki dolgozott már Magyarországon, vagy most is itt dolgozik, a másik pedig, hogy teljesen új embert keresünk. Az viszont biztos, hogy nem főállású lesz az edző, mert arra nincs elég pénzünk, ráadásul még a legtöbb A-csoportos válogatottnál is klubedző a kapitány. Optimális választás lehetne egy EBEL-tréner. Számunkra azért, mert a szezon időben véget ér, neves külföldi szakemberek dolgoznak ott, és az Alba Volán révén ismerik a magyar válogatott kilencven százalékát; a jelölt számára pedig azért, mert szövetségi kapitánynak lenni presztízst jelentő munka, ami csak növeli egy edző elismertségét” – folytatta Kovács főtitkár, hozzátéve, hogy a két segédedző, Énekes Lajos és Diego Scandella munkájára továbbra is számít – bár nem tudja, Scandella folytatná-e Cortina nélkül is.

Cortina jelenleg Olaszországban, internetes hozzáférésben és térerőben „szegényes” vidéken nyaral, majd augusztus elején utazik Münchenbe, akkor tárgyalhat az EHC vezetőségével. Az ő következő vagy az új kapitány első feladata a november 6. és 8. közötti Pannon-kupa lesz. Aztán a jövő tavasszal megkísérelni a visszajutást az A-csoportba.

Legfrissebb hírek

Szabó Katalin után Francia Zsuzsanna szobrát is felavatták Székesfehérváron

Egyéb egyéni
6 perce

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
50 perce

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
53 perce

NB I: Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest

Labdarúgó NB I
1 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
1 órája

Fél lábbal az Európa-liga főtábláján a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
1 órája

Ökölvívás: Bozai negyeddöntős az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik