Többolimpiás csapat

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2009.07.24. 23:57
Címkék
Tizennégy éremmel zárta a július elején megrendezett prágai ifjúsági úszó Európabajnokságot a magyar csapat: a dobogós helyek sokasága mellett a jövőre nézve igencsak biztató, hogy a dobogós helyeken nyolc fiatal osztozott.

A kiváló szereplés azt is jelenti, hogy az érmek számát tekintve Magyarország megelőzte Oroszországot és Angliát is.

Nem csoda, hogy Güttler Károly szövetségi kapitány elégedett az úszók teljesítményével.

„Tudom, sokan mondhatják, hogy csak két aranyat szereztünk, ám én azt válaszolom erre, hogy csapatunk nagyon fiatal, így kissé tapasztalatlanok is versenyzőink. Pulai Bence első helye száz méter pillangón például mindössze két századmásodpercen múlott. Ha Bence rutinosabbá válik, szép jövő áll előtte. Ne feledjük, Cseh Laci sem tudott elsőévesként aranyérmet nyerni négyszáz vegyesen az ifjúsági Európa-bajnokságon, vagyis valóban szükség van arra, hogy a gyerekek szokják a nagy viadalok hangulatát, a tétet. Arról nem is szólva, hogy a fiatalok között megszerzett érmek után legalább két-három évre van szükség ahhoz, hogy a felnőttek között is a legjobbak közelébe kerüljenek. Jó példa erre a 2005-ös ifi kontinensviadalon sikeres csapatunk, a Verrasztó testvérek, Evelyn és Dávid, Kis Gergő, Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsi, akik mostanra értek be igazán. Türelmesnek kell lennünk, annál is inkább, mert jelenlegi csapatunkban még két, talán három olimpia is benne van” – mondta a kapitány.

Kozma Dominik és Gyurta Gergely egyaránt gyorson szerezte meg az Európa-bajnoki aranyérmet – Kozma a legrövidebb, Gyurta a leghosszabb távon. Az első hely mellé mindketten begyűjtöttek egy-egy ezüstöt (Kozma 200, Gyurta 400 méter vegyesen), s Kozma tagja volt a harmadik helyezett 4x100 méteres vegyes váltónak is. És volt két ezüstös duplázó: Bernek Péter 400 méter gyorson és 200 méter háton, Szilágyi Ádám 50 és 100 méter háton végzett a második helyen, s ráadásul mindketten részt vállaltak a vegyes váltó harmadik helyéből.

„Sajnos az ifik között is dúl a dresszmizéria: izgatja őket, hogy milyen ruhát vásároljanak a versenyekhez. Örömteli viszont, hogy Prágában szereplő fiataljaink közül többen ott toporognak a felnőttválogatottság küszöbén, Bernek Peti például a római világbajnokságon is rajtkőre lép majd” – zárta a beszélgetést Güttler Károly.

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni bronzérmes a chicagói triatlonversenyen

Egyéb egyéni
23 perce

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

F1
27 perce

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
41 perce

Rea Barnabás: A Barca a legnagyobb álmom

Kézilabda
1 órája

Kurucz Levente és Nádas Bence világbajnok K–2 500 méteren!

Kajak-kenu
1 órája

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Nagy Martin hét lövést védett első svédországi tétmeccsén

Kézilabda
1 órája

Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik