3x3-as női kosárválogatottunk célkitűzése hasonló a vb előttihez

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2025.08.24. 09:25
null
Jakab Mátét már ismerősként fogadták a tengerentúlon (FOTÓ: TÖRÖK ATTILA)
Women Series-tornára és Európa-bajnokságra készül női 3x3-as kosárlabda-válogatottunk – a szövetségi kapitány Jakab Mátéval beszélgettünk.

Amerikai kalandja után már itthon van Jakab Máté, női 3x3-as kosárlabda-válogatottunk szövetségi kapitánya, aki ahogyan tavaly, idén is a Sacramento Kings Las Vegas-i nyári ligás NBA-csapatának stábjában dolgozhatott, ami nem akármilyen elismerés. Elsőként erről kérdeztük a 34 éves szakembert.

Nagy élmény volt, másfajta, mint tavaly – kezdte Jakab Máté. – Egyrészt nagyon jó, hogy ismerős arcként fogadtak,  jó visszajelzés, hogy újra számítottak rám, méghozzá egyedüli európai edzőként. Rögtön feladatokkal láttak el, pontosan tudtam, melyik mérkőzésre kell készülnöm, ez a negyedik, a Cleveland elleni, utólag nagyon fontos meccs volt. Biztosan négy mérkőzést játszhatsz a nyári ligában, utána a legjobb négy győzelem/vereség mutatójú csapat jut tovább, és csak négy nullás mérleggel lehetett ezt megtenni, kellett a jó pontkülönbség, mert volt veretlen együttes, amely nem jutott be a top négybe. Én mutattam be tehát a játékosoknak a Cleveland keretének tagjait, emellett a szünnapokon, a mérkőzések között is dolgozhattam egyéni edzéseken a srácokkal. Az idei draft a híreknek megfelelően erős osztály, minket az elsőként kiválasztott Cooper Flagg korábbi csapattársa, a negyedikként elvitt hornetses Kon Knueppel vert meg a döntőben, ugyanakkor a Sacramento első körös, 24. helyen választott játékosa, Nique Clifford is bekerült a torna legerősebb ötösébe.”

Hogy jövőre is kimehet-e a franchise-hoz, az most még kiszámíthatatlan, de minden évben nagy megtiszteltetés odakerülni. Annyi biztos, hogy a kapcsolatait tovább tudta mélyíteni Jakab Máté a Kings vezetőedzőjével, és a nyári ligás gárda vezetőedzőjével is. A feladatok persze így sem szűnnek meg, a jövő héten a 3x3 Women Series debreceni állomásán szerepel a Győr elnevezésű magyar csapat, aztán szeptember első hetében jön a dániai Európa-bajnokság.

„Az augusztus mindig kompromisszumos hónap, a klubok elkezdik a felkészülést, kialakul a program, és érthetően mindenki sokkal nehezebben válik meg a játékosaitól – utalt Jakab Máté arra, hogy a „nagypályás” kötelezettségek miatt nem egyszerű összehozni a legerősebb 3x3-as kereteket. – Tizennégy évig álltam a másik oldalon, próbáltam ezt is figyelembe venni, emiatt bár több women series-állomás is be volt tervezve, csak a debreceni mellett döntöttünk, ami az Eb előtt jó felkészülési lehetőség. Annak nem örülök, hogy nem azzal a kerettel mehetünk az Európa-bajnokságra, amely kiharcolta a szereplést, a Papp Klaudia, Lelik Réka, Turner Yvonne, Kiss Virág négyesből csak Papp Dia marad hírmondónak, itt is új összeállítással kell számolnunk, ahogyan a teljes nyáron. Tudtuk, hogy nehéz a helyzet, de abban bíztunk, hogy legalább a csütörtöktől vasárnapig zajló, rövid idő alatt befejeződő Eb alatt tudják nélkülözni a klubok, és nemcsak a magyar klubok a játékosaikat, ám nem így alakult.”

Nincsenek tehát nagy elvárásai a szövetségi kapitánynak, a helyzet hasonló lesz, mint a világbajnokság előtt, megpróbálják ebből a szituációból kihozni a legtöbbet. Ahol a magyar válogatott elindul, mindig a lehető legjobb szereplésben reménykedik, nem adja fel, most sincsen szó másról. A kitűzött cél megegyezik a vb-t megelőzővel, vagyis jó lenne továbbjutni a csoportból mindkét eseményen, azonban ez sem „kötelező elvárás”, hiszen a debreceni keret abban az összeállításban ott lép pályára először. Jakab Máté elképzelése, hogy hosszabb távú stratégiával biztosabb alapokra helyezzék a rendszert. Az edzőképzésben ez már beindult, a nőknek Miskolcon, a férfiaknak Szolnokon tartották meg a fejtágítást ezen a nyáron.

Nagyon megtisztelő felkérést kaptam a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségétől, hogy segítsek a férfi és a női szakmai programban, rakjam össze az éves edzőképzés tervét az A-csoportos edzőknek. Nagyon jó, kifejezetten színvonalas előadások hangoztak el, külföldi előadót ezúttal nem hívtunk, leszámítva a Magyarországon dolgozó szlovén Gasper Potocnikot. Remélem, hogy jövőre még jobb szakmai napot tarthatunk.”

 

Legfrissebb hírek

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
2025.07.11. 09:28

Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik

Amerikai sportok
2025.07.10. 14:14

3x3-as kosár-vb: másodszor is kikapott a női válogatott Ulánbátorban

Kosárlabda
2025.06.23. 15:26

Jakab Máté: Mindenkinek borsot akarunk törni az orra alá Ulánbátorban

Kosárlabda
2025.06.19. 15:11

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: Jakab Máté nagyon büszke; Csirke Ferenc óriási fegyvertényről beszélt

Kosárlabda
2025.06.08. 21:45

Önbizalom-növelő csoportelsőség a nők célja

Kosárlabda
2025.06.07. 08:33

Jakab Máté: Lehetőségként fogjuk fel ezt a nyarat

Kosárlabda
2025.05.30. 18:46

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: Jakab Máté meghonosítaná a győztes mentalitást

Kosárlabda
2025.05.27. 15:52
Ezek is érdekelhetik