Sokat gondolkozott Pekingen

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2009.07.24. 23:57
Címkék
Éremesélyesként utazott a római világbajnokságra, a sportág vezetői, szakemberei a dobogó felső fokára várják Gyurta Dánielt 200 méter mellen. Széles Sándor tanítványa fő száma mellett rajtkőre lép 50 és 100 méter mellen is.

Parla italiano?Parla italiano?

Folyékonyan biztosan nem fogok Rómában beszélni – mosolygott Gyurta Dániel. – A középiskolában négy évig olaszul tanultam, és néhány hónapja ismét előtérbe került a nyelv – persze leginkább a világbajnokság miatt.

Hogyan fogadta a nemzetközi szakemberek voksolásának eredményét? Negyvenhét százalékuk önnek adja az aranyérmet kétszáz méter mellen.

Várjunk azért ezzel! Az, hogy Kitadzsima Koszuke nem versenyez az idén, hatalmas esély. És mivel a pekingi olimpián a japán után enyém volt a második legjobb idő, valahol várható volt, hogy sokan aranyesélyesként kezelnek.

Feldobja?

Nem igazán figyelek arra, ki mit mond az esélyekről. Önmagammal szemben vannak elvárásaim, szerintem ez sokkal fontosabb.

Akkor árulja el, mit vár magától!

Rómában bármi megtörténhet, hiszen az idén már többen úsztak két perc tízen belül ezen a távon, ám magabiztosságra ad okot, hogy kiválóan sikerült a felkészülésem. Kemény edzéseken vettem részt, s vagyok olyan állapotban, mint az olimpia előtt. Sőt technikailag érzek némi javulást is. Hihetetlenül inspirál az is, hogy Gergő öcsém néhány hete ifjúsági Európa-bajnok lett ezerötszáz méteren, ez is azt mutatja, hogy valóban jó úton járunk.

És még segítheti az új dressz is. Az egész testes változatban úszik?

Igen, abban. Akárcsak a többiek, a táv vége felé már én is küzdök vele, mert szorít, de két perc hét másodpercet ki fogok benne bírni.

Hoppá! Az egyéni csúcsa 2:08.68 – Pekingben úszta.

Pekingben, ahol ugyebár délelőtt rendezték a finálékat, most viszont „normális” időben, vagyis ahogyan eddig mindig, esténként. Az olimpián az előfutamban úsztam a legjobb időt, még egyszer nem szeretnék ebbe a hibába esni! Rengeteget gondolkoztam az ott történteken, szakemberek és hozzám közelállók is segítettek abban, hogy mentálisan tovább erősödjek. Szilárdan állítom ugyanis, hogy a fej nagyon fontos. Vajda Attila barátom azt mondta Peking előtt, hogy a versenyek hetven százalékban az agyban dőlnek el, a testi felkészültségé pedig a maradék harminc százalék. Egyetértek vele.

Az olimpián mégis úgy tűnt, kicsit elaltatta önt, hogy az előfutamban ilyen jó időt úszott.

Nem bíztam el magam akkor sem, és most sem fogom. Pekingben egész egyszerűen így sikerült. Bízom benne, hogy Rómában futamról futamra jobb időt úszom majd. Persze nagyon aludnom sem szabad az elején, hiszen a vetélytársak sokat javultak tavaly óta.

És miben javult ön?

Az elmúlt hónapokban rengetegszer úsztam le időre a kétszáz méter mellet. Edzőmmel, Széles Sándorral arra törekedtünk, hogy négy hasonló ötven méter ússzak mindig. Korábban ugyanis a második ötvennel rendszerint gondjaim akadtak, ezért a végén mindig hatalmasat kellett hajráznom.

Vagyis most arra készül, hogy végig a legjobbakkal tempózik majd.

Nagyon szoros csata lesz, apróságok döntenek. Nyitott medencében rendezik a versenyt, bár szerintem ez nem befolyásolja túlzottan a végső sorrendet. Személy szerint én nagyon szeretek nyitott medencében úszni.

Az ön győzelmére voksoltak többen is, de mit vár Gyurta Dániel a világbajnokságtól?

Van egy titkos favoritom a magyar csapatból. Sokat edzettem vele, látom, milyen jó formában van, s bár már egy ideje a felnőttek között versenyez, szerintem Rómában robban be igazán a nemzetközi mezőnybe.

Az egri országos bajnokságon már áradozott…

Ki ne mondja, kire gondolok, már csak babonából se!

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
3 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
3 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
3 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
3 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik