Közös cél, közös vér

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2009.07.23. 01:35
Címkék
Frank Schleck győzelmével végződött a Tour de France szerdai, 17. szakasza, amelynek során négy első kategóriás heggyel küzdöttek meg a versenyzők. Összetettben továbbra is Alberto Contador vezet.

A luxemburgi Schleck testvérek napja volt a szerda.

Kiváló teljesítményük talán gyógyírként szolgál a kedden hatalmasat bukó csapattársuk, Jens Voigt számára is, aki járomcsonttörést és súlyos agyrázkódást szenvedett a 16. etap során.

A Saxo Bank versenyzői ugyanis szenzációsan mentek a 17., királyetapként aposztrofált szakaszon – a napot az összetett verseny ötödik helyén indító Andy és a nyolcadikként nyeregbe szálló Frank hatalmasat küzdött, végig egymás mellett tekert, s ugyan csatlakozott hozzájuk a sárga trikót viselő spanyol Alberto Contador is, a fivérek teljesítményéből ez mit sem von le. Ők megtették azt, amit kellett, s elérték, amit akartak: az összetett versenyben Andy a képzeletbeli dobogó második, míg Frank a harmadik fokára lépett a nap végén – nem mellesleg egy etapsikert is elkönyvelhetett.

Hasonló tervekkel vágott neki a napnak az Astana csapata is, csak ők Contadort, Lance Armstrongot és Andreas Klödent szerették volna látni az összetett viadal élén.

Jó darabig úgy festett a dolog, hogy ez össze is jöhet nekik, hiszen a Schleck fivérekkel az élen haladt Contador és Klöden is, és Armstrong hátránya sem volt jelentős. A sárga trikós spanyol azonban a negyedik első kategóriás hegy teteje felé haladva megvillantotta erejét – vesztére, mert csapattársa, Klöden nem tudott tempót váltani, s leszakadt.

Contador hiába tekingetett hátra, egyedül maradt…

Más választása nem lévén, tapadt a két Schleckre, s ők hárman együtt értek célba. A sárga trikó maradt Contadoron – Lance Armstrong az összetett verseny második helyéről a negyedikre csúszott vissza.

Eredmények az 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: zovábbra is a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
10 perce

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
16 perce

Női Tour: szakaszgyőztesként Ferrand-Prévot állt az élre, Vas 72. lett szombaton

Kerékpár
43 perce

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
51 perce

Ülőröplabda Eb: a nőknél olasz, a férfiaknál bosnyák címvédés Győrben

Röplabda
56 perce

Döntőbe jutott a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
1 órája

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik