A City nem lehet ellenfél

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.07.22. 00:16
Címkék

A Manchester Unitedet irányító Sir Alex Ferguson már tavaly sem fogta vissza magát, amikor a Manchester Cityről kellett nyilatkoznia, és most is „odaszúrt” a városi riválisnak, amelyet az új igazolások (Emmanuel Adebayor, Gareth Barry, Roque Santa Cruz, Carlos Tévez) ellenére sem tart jelentős ellenfélnek. És valljuk be, a 2008–2009-es szezon 40 pontos különbségét nem lesz egyszerű ledolgozni.

„Nem tartunk a Citytől, nekünk az Arsenal, a Chelsea és a Liverpool a fő vetélytársunk. Több nagy nevet igazoltak, de például tíz csatáruk van, és mindenki tudni szeretné, ki marad ki a csapatból” – mondta a skót, majd Tévezről is beszélt, aki két szezon után hagyta el a „vörös ördögöket” a világoskékek kedvéért.

„Tárgyaltunk a képviselőjével és Carlosszal, sms-eket is küldtem neki, de nem kaptunk választ, és úgy gondolom, nem érte meg a huszonöt és fél millió fontot, amit fizettek érte.”

A Times szakírójának más sem kellett, előkereste az MU honlapján júniusban megjelent hivatalos közleményt, mely szerint az argentin annak ellenére távozott, hogy a klub megajánlotta a kért 25.5 millió fontot a játékjogát birtokló MSI-nak, de ő végül visszautasította az ötéves szerződést.

A 67 éves menedzser ezután Cristiano Ronaldóról is ejtett néhány szót, kiemelve, hogy a Real Madridba távozó portugál sokkal jobb játékos, mint Lionel Messi vagy Kaká, és nagyon nehéz lesz őt pótolni, de azt sem zárta ki, hogy a szélső egyszer majd visszatér az Old Traffordra. Arra a kérdésre, hogy meddig irányítja még az MU-t, azt válaszolta: amíg az egészségi állapota engedi.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Vasas és dupla Liverpool–Bilbao

Minden más foci
1 órája

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
1 órája

Los Angeles-i álmok – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
1 órája

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
1 órája

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
2 órája

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
2 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik