Kajdacsi tovább légióskodik

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.07.19. 23:10
Címkék

Amikor budapesti születésű létére lassacskán tősgyökeres szegedivé vált, felcsapott idegenlégiósnak. Kajdacsi Judit, a válogatott center Olaszország és Románia után a következő idényt Törökországban kezdi el, az Adana tagja lett.

„Alapembere volt az előző évadban bajnoki döntős sepsiszentgyörgyi csapatnak, amelynek Déri Csaba volt az edzője, és amely az Európa-kupában is meglepetést szerzett továbbjutva a csoportkörből. Juci dupla duplát átlagolt, és a második legjobb lepattanózó volt az egész sorozatban. Több magyar és külföldi ajánlata is volt, de mindenképpen külföldön szerette volna folytatni pályafutását, és a végén egy francia lehetőséggel versenyzett a Botasspor Adana” – mondta Patonay Ádám, a játékos ügynöke, aki egy ideje hazánk legrutinosabb menedzsere, Vinkó László partnereként dolgozik.

„Sajnos, Sepsiszentgyörgyön bizonytalanná vált a jövő, pedig nagyon szeretek itt lenni, nagyon a szívemhez nőtt a város, a közönség. Az Adana mellett most a játéklehetőség és az Európa-kupás indulás szólt, no meg a volt edzőm, Déri Csaba is többször megfordult már ott, a bajnokságot is ismeri, és erről a klubról is sok jót mondott” – indokolta választását a játékos. Aki jelenleg nem gondolkodik a magyar bajnokságba való visszatérésen, Székelyföldre viszont szívesen jönne még: kellemes emlékekkel távozik a Sepsi BC nevű háromszéki együttesből.

A háromnegyedrészt magyarok lakta várost tehát talán csak ideiglenesen elhagyó, a magyar kosárlabdaéletből kicsit kiszakadó, így Rátgéber László szövetségi kapitány látóköréből is kikerülő 192 centis centert végezetül arról kérdeztük, jönne-e a nemzeti csapatba, ha hívnák. A válasz: „Néztem az Európa-bajnokságot, jó lenne ott lenni…”

Legfrissebb hírek

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
23 perce

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
26 perce

NB I: Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest

Labdarúgó NB I
35 perce

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
51 perce

Fél lábbal az Európa-liga főtábláján a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
53 perce

Ökölvívás: Bozai negyeddöntős az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
2 órája

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik