Vissza az elitbe

A wimbledoni torna előtt legutóbb talán éppen egy legendás előd némi éllel adott hangot azon véleményének, hogy Roger Federer bármennyire is eredményes, jobban teszi, ha belátja, edzővel feltehetően neki is jobban megy. Amikor kiderült, hogy Szávay Ágnes ismét „edzőválságba” került, magamban lezongoráztam a svájci és Ági közt lévő különbséget, s arra a következtetésre jutottam, Ági esetében az előző mondatból a feltehetően szó törlendő: Szávaynak edzővel csak jobban mehet. Míg Federer esetében az a kérdés is felvetődik, hogy a tréner mit mond Roger-nek a teniszről, amit a zseni nem tud, addig a közelmúlt történéseseit ismerve szinte biztos: van olyan szegmense a sportágnak, amelyben a magyar teniszező új edzője, Karl-Heinz Wetter segítségére szorul. Adva van egy hazai verseny, jó kis mezőnnyel, amelyben Szávay negyedik kiemelt, de az elsőként rangsorolt Patty Schnyder sem verhetetlen. Mit remél ilyenkor titkon a magyar szurkoló? Hogy Ági megnyeri a tornát. Azt a viadalt, amelyen az elmúlt két évben nem szerepelt valami fényesen, ahogyan mondani szokták, nem tudta elviselni a ránehezedő nyomást – mert hazai pályán játszani mindig többet jelent, pluszt kell adni, amolyan lélektani keresztként hátára venni ezt a terhet. Egy játékosnak ezen a szinten már nem azt kell megmondani, hogyan pörgesse a tenyerest vagy nyesse a fonákot. Nem azért üti a ki nem kényszerített hibákat, mert technikailag rosszul kivitelezett egy mozdulat, hanem mert nem megfelelő a koncentráció, a fej rossz utasítást küld a kéznek. Ha valaki edző nélkül játszik, akkor mentálisan nagyon erősnek kell lennie ahhoz, hogy megoldja a feladatot. Mert lehet, hogy a tréner olyan dolgokat mond, amiket a játékos maga is tud – de így legalább el is hiszi. Márpedig a tenisz abban más sportág a többinél, hogy ennél nincsen fontosabb. Adva van egy hazai verseny, amelynek döntőjében Szávay Ágnes játszik az első kiemelttel. Ági kezében lényegesen több van: a szó igazi értelmében ő a jobb játékos. Ám ezt bizonyítani, megnyerni egy olyan tornát, amelyen nem ő az esélyes, de nem is esélytelen az „a” tudomány. Vagy kevésbé patetikusan fogalmazva: az első lépcső a visszakapaszkodáshoz – az elitbe.