Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.10. 15:31
Ivan Toney szerint az Al-Ahli közel lenne a legjobb négyhez a Premier League-ben (Fotó: Getty Images)
Még 2024 nyarán, 28 évesen szerződött az angol élvonalbeli Brentfordtól a szaúdi első osztály legutóbbi idényében csupán ötödik helyezett Al-Ahlihoz Ivan Toney, aki a The Guardiannek most arról beszélt, szerinte szaúdi klubja a Premier League-ben közel lenne az első négy helyezetthez.

Noha a Brentfordnál négy év alatt 141 meccsen 72 gólig és 23 gólpasszig jutott, így számos érdeklődő volt iránta, az angol válogatott Ivan Toney tavaly nyáron a szaúdi élvonalbeli Al-Ahlihoz szerződött, melynek színeiben azóta 48 mérkőzésen 35 gólnál és hét gólpassznál jár.

Az angol válogatott szeptemberi keretéből kimaradó csatár érezhetően duzzad az önbizalomtól, annak ellenére is, hogy Thomas Tuchel szövetségi kapitány nem hívta meg a vb-selejtező első két meccsére, de mint azt a The Guardiannek elmondta, bízik benne, nem jelent számára kimaradást, hogy a szaúdi ligában játszik.

„Akik ismernek, tudják, hogy azt csinálom, amit akarok. Ha van valami, amit el akarok érni vagy ki akarok próbálni, azt megteszem. Ha az emberek beszélni akarnak rólam, beszéljenek! Nem fáj, nem zavar, csak magamra koncentrálok. Azt csinálom, ami boldoggá tesz” – mondta Toney, aki elárulta, a Szaúd-Arábiába szerződésében közrejátszott az időjárás is.

„Valakinek el kéne mennie és kipróbálnia, megbirkózik-e a szaunázással. Itt más játékot kell játszani, más taktikával és ehhez alkalmazkodni kell. Vannak húszperces periódusok, amikor intenzív a játék, aztán természetesen lelassul, majd újra felgyorsul” – tette hozzá a hétszeres angol válogatott támadó, aki az előző kiírásban Cristiano Ronaldo mögött, de Karim Benzema előtt végzett a góllövőlista második helyén 23 találattal, s az első idénye alapján bízik benne, hogy a második még jobban sikerül számára, amivel saját csapatát is jó eredményekhez segítheti.

Az Al-Ahli a szaúdi élvonalban csupán az ötödik helyen zárt az előző idényben, ám a csapatot kárpótolta, hogy hazai környezetben, Dzsiddában 60 ezer néző előtt legyőzte a japán Kavaszaki Frontale-t az ázsiai Bajnokok Ligája döntőjében.

Toney egyetért Cristiano Ronaldo azon hangzatos állításával, hogy a szaúdi bajnokság a legjobbak közé tartozik.

„Ronaldo bejárta a világot, és valószínűleg sokkal többet tud, mint én, mivel én csak a Premier League-ben, a Championshipben, valamint az angol harmad- és negyedosztályban játszottam. Számomra a szaúdi bajnokság egy szinten van a Premier League-gel, és szerintem közel lennénk a legjobb négyhez is. Ez minőségi liga, az embereknek nem szabadna fintorogniuk. Láttuk, hogy az Al-Hilal is legyőzte a Manchester Cityt” – hangsúlyozta Ivan Toney.

 

Legfrissebb hírek

A magabiztos győzelmet arató Barca lesz a Veszprém ellenfele a klub-vb döntőjében

Kézilabda
14 órája

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
18 órája

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24
Ezek is érdekelhetik