Középsúly, középszint

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.07.13. 00:54
Címkék

Jóllehet a „Középsúlyúak éjsza kájaként” beharangozott, a Nürburgring melletti csarnokban megtartott gála legjobb bokszolója a felvezető programban lépett ringbe (a kazah Gennagyij Golovkin a második menetben szétszedte a brazil John Anderson Carvalhót, és megszerezte profi karrierje első titulusát, a WBO interkontinentális bajnoki övét), azért inkább a két vb-címmeccs állt a fókuszban.

Elvégre azokon németek (bár az egyikük bosnyák, a másik meg keletnémet származású – de legalább utóbbi menthető, meg aztán Sebastian Zbik tényleg tisztességes srác) bunyóztak – és nyertek is, a hátteret a szükséges mértékben kihasználva. Zbik (27–0, 10 K. O.–T. K. O.) az olasz Domenico Spadát (29–2, 14) verte meg a WBC ideiglenes vb-övéért – bár a háromszor 115:114-es pontozás arról árulkodik, hogy semleges pályán vagy idegenben simán kihozhatták volna Spadát is. Felix Sturm (33–2–1, 14) hetedszer védte meg az övét, az „arcához” képest szűken (115:113, 115:113, illetve az Universum házi pontozója, Manfred Küchler által látott 117:111) verte meg klubtársát, az örmény Khoren Gevort (30–4, 16), és ezt látva azért elgondolkozik az ember.

Ilyen produkció és szoros eredmény láttán Erdei Zsolt vagy Balzsay Károly itthon kapna hideget-meleget, kint meg Sturm volt az „isten”. Népszerű, eladható – aligha véletlen, hogy nála (és a menedzselésben hátrébb járó Zbiknél is) ügyel az Universum, nehogy „baleset” érje, és legközelebb ne lehessen vele csarnokot megtölteni. Vagy a pontozóknál, vagy az ellenfélválasztásnál, mint Krefeldben Szato Kodzsi esetében.

Reménykedni persze lehet, például abban, hogy a világválság miatt előbb-utóbb összejön a Sturm–Golovkin csata, esetleg a németet eggyel feljebb küldik, és összeeresztik Balzsayval. A kazah rendet vágna középsúlyban, Balzsay meg amatőrként már Németországban is „leoltotta a lámpát” (három leütés…) az akkor még Adnan Caticként futó Sturmra.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
6 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
6 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
7 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik