Szülinapi koccintás a bárban

Vágólapra másolva!
2009.07.07. 23:09
Címkék

Ígértem, hogy röviden beszámolok a Sheffield FC elleni meccsünkről, úgyhogy azzal kezdem: megvan a nyári felkészülés első Fradi-győzelme! És bizony annak ellenére nem volt sima a találkozó, hogy alacsonyabb osztályú rivális ellen léptünk pályára. Igazi hagyományos brit stílussal találtuk szembe magunkat, és láthatóan sok társamnak nem „ízlett” az ívelgetős, brusztolós erőfutball. Az ellenfél labdarúgói nem hagytak gondolkodási időt nekünk, folyamatosan letámadtak bennünket. Azért belelendültünk, és hoztuk a meccset. A szakmai stáb jól megszervezte a programot, hiszen ma már egy kategóriával erősebb csapathoz utazunk, hogy aztán a Barnsley elleni mérkőzés zárja a túrát.

De nem csak ezért illeti dicséret az edzőnket: Bobby Davison titokban tortát süttetett az akadémia éttermében a 27. születésnapját kedden ünneplő Csiszár Zolinak. A két gyakorlás között át is adtuk neki, s miután meghallgatta a csapat által előadott „happy birthday” egyedi, angol-magyar verzióját, vigyorgott, mint a vadalma. A mosoly azonban gyorsan lefagyott az arcunkról, mert a délutáni tréning során ismét tisztességesen meghajtottak minket – össze sem merem számolni, hány kilométer van már a lábunkban. Bár estére megint csak hullafáradtak voltunk, lementünk a bárba, és szülinapos társunk tiszteletére koccintottunk egyet. Ha már nincs energiánk kimenni a városba, legalább az első angliai sörünket legurítottuk.

Mit mondjak, jobban esett, mint a sprintek...

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
3 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
4 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
4 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
4 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
4 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
5 órája
Ezek is érdekelhetik