Első gólozók zöldben

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2009.07.07. 23:09
Címkék

Bár az Arsenalban pallérozó dó Carlos Vela, a mexikói futball egyik legígéretesebb fiatalja már a mérkőzés elején megsérült, az El Tri magabiztos győzelemmel mutatkozott be Közép-Amerika és a karibi térség bajnokságán, az Arany-kupán.

Hogy Javier Aguirre, a nemrég hivatalba lépő mexikói szövetségi kapitány a kísérletezésnek szenteli az egyesült államokbeli tornát, jól jelzi, hogy Luis Miguel Noriega már az első válogatott tétmeccsén 11-est végezhetett el. Sőt a Nicaragua elleni, meglehetősen egyoldalú találkozó nem csak a 24 éves középpályásnak hozta meg az első válogatottbeli gólt: két esztendővel fiatalabb társa, Pablo Barrera is most esett át a tűzkeresztségen. Mexikó amúgy nyomasztó fölényben játszott, ami „járt” is a több mint 32 ezer nézőnek (idei tornacsúcs), elvégre többségük a zöld mezesek kedvéért látogatott ki az oaklandi Coliseumba.

Kapura lövésekben Panama is felülmúlta riválisát, csakhogy ez nem látszik az eredményen: Guadeloupe nyert, avagy a „Gwada Boys” ott folytatta, ahol a megelőző Arany-kupa meglepetés-elődöntőseként abbahagyta. Pedig az új kaland nem indult jól, hiszen Franck Grandel kapus, a 2007-es hős sérülés miatt a hét végén viszszautazni kényszerült Franciaországba. Azonban helyettese, Marius Fausta jól végezte munkáját, s bravúrjai értelmet nyertek Loic Loval és David Fleurival góljainak köszönhetően: a Párizs elővárosaiban született, francia futballiskolán nevelkedő két játékos közül az utóbbi nemcsak fontos, hanem pazar gólt is lőtt, 30 méterről a bal felsőbe.

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
34 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
1 órája

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
1 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Újra csatasorba áll a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik