Artest: Lakers!

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.07.05. 23:16
Címkék

Miután kiörülték magukat Los Angelesben a Lakers 15. bajnoki címe után, elkezdtek csordogálni a hírek a csapat jövőjéről. A két legnagyobb kérdés a két legnagyobb sztár, Kobe Bryant és Phil Jackson válasza volt: mindkettőjükkel kapcsolatban az, hogy marad-e minden a régiben, tehát a bedobó továbbra is a Lakerst szolgálja, és az edző sem áll fel a kispadról. A legutóbbi döntő legértékesebb játékosa bejelentette, marad, és a legfrissebb hírek arról szólnak, hogy a szakvezetők között a bajnoki címeket tekintve rekorder tréner is folytatja munkáját. A döntést egészségi állapotától tette függővé, és miután átesett néhány orvosi vizsgálaton, az együttes honlapján megígérte a következő szezont.

Ám a nagy nevek árnyékában hamar kezdett kibontakozni egy másik problémakör: lejárt a Bryant mögötti kiszolgáló személyzet két jeles tagjának, az erőcsatár Lamar Odomnak, valamint a bedobó Trevor Arizának a szerződése, sőt utóbbi már el is ment. Illetve elcserélték: az ügylet, amelynek keretében Ariza Houstonba költözik, helyette pedig Ron Artest Los Angelesbe, csak július 8-án válhat hivatalossá. Érdekesség, hogy a híresebb, már All Star-gálára is beválogatott Artest keres majd kevesebbet: három évre 18 millió dollárért ír alá, remek évadot záró kollégája pedig öt esztendőre 33 millióért. A hír azért is pikáns, mert a remek játékos, de balhés ember hírében álló, börtönviselt Artest többször is összekülönbözött már Kobe Bryanttel, a címvédő vezérével.

Legutóbb az idei rájátszás főcsoport-elődöntőjében…

Miközben Odom sorsa függőben van, érkezett még egy érdekes hír vasárnap este a Lakers háza tájáról: hosszas hezitálás után a spanyol Pau Gasol vállalta a válogatottságot az Európa-bajnokságra, amely szeptember 7-én kezdődik Lengyelországban. Azután, hogy az alapszakaszban és a rájátszásban összesen 104 mérkőzésen játszott a legutóbbi idényben!

Legfrissebb hírek

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
21 perce

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
24 perce

NB I: Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest

Labdarúgó NB I
33 perce

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
49 perce

Fél lábbal az Európa-liga főtábláján a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
51 perce

Ökölvívás: Bozai negyeddöntős az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
1 órája

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik