Félig felelős a kudarcért

Vágjunk egyből a közepébe: miközben az illetékesek még nem döntöttek a kérdésről, ön eldöntötte már, hogy akar-e magyar női szövetségi kapitány maradni?Vágjunk egyből a közepébe: miközben az illetékesek még nem döntöttek a kérdésről, ön eldöntötte már, hogy akar-e magyar női szövetségi kapitány maradni?

Készítek egy elég nagy ívű beszámolót, videóanyaggal kiegészítve. Most kezdem el, megvártam az Európa-bajnokság végét, mert például az, hogy a görögök kijutottak a vébére, kicsit átértékeli az eredményeinket. Azt akarom, hogy ezt az anyagot a szakmai bizottság és az elnökség is lássa, addig nem válaszolok erre a kérdésre, mivel kifejezetten érdekel, hogyan értékelik ezt az egészet, és az én döntésemet is befolyásolni fogja a visszajelzés.

Tudvalévő, hogy az oroszoknak szurkolt, de azt is elismerte, a franciák jogosan nyertek, miközben talán ők készültek a legkevesebbet az Eb-re. Szakmai szemmel nézve hogyan győzhettek így?

Szerintem az a mérkőzés volt a döntő, amikor a második csoportkörben megverték az oroszokat, mivel így sokkal könnyebb ágon jutottak be a döntőbe, habár most is a szemem előtt lebeg a görögök elleni meccsük, amit könnyen elveszíthettek volna a negyeddöntőben: amelynek 51–49 lett a vége. Tény, május tizenhetedikén a franciák még kupadöntőt játszottak, de ne feledjük azt sem, hogy nagyon heterogén volt játékosaik szezonzárása, mert például a messzemenően legfontosabb emberük, Sandrine Gruda április végén fejezte be a klubidényt. A fizikai és a mentális erő döntött a javukra – meg volt egy nagyszerű irányítójuk, egy szupersztárjuk, csapategységük és jó edzőjük.

Lehet, hogy behízelgően hangzik, de a francia válogatott védekezését a legapróbb részletekig kidolgozó Pierre Vincent-t jó néhányszor megverte már klubszinten.

Ez így van, szerencsére. De olyan kevés idő jut a válogatottakra, főleg mostanság, hogy semmilyen taktikai újdonságot nem láttunk: az döntött, ki mennyire bírta mentálisan a terhet. Ez csak azért volt különleges Eb, mert a válogatottak már tavaly július elején elkezdtek edzeni, végigjátszották a középdöntőt, ezután a hosszú klubszezont, és már kezdődött is az Európa-bajnokság: mindenkin meglátszott a fáradtság, ezért számomra nem volt meglepő, hogy ez nem volt túl magas színvonalú torna, és ebben sajnos mi is ludasak vagyunk.

Ez pedig nem fog behízelgően hangzani: mit szól ahhoz a felvetéshez, hogy még a rengeteget rotáló, a döntőben is tizenkét embert pályára küldő francia kapitány sem cserélt annyit, mint ön?

Ennek két oka volt. Az első, hogy az első meccsünket nagyon rosszul kezdtünk, kulcsjátékosainknak ráadásul faultproblémai voltak, a második pedig az, hogy a harmadik mérkőzésünkre a legfontosabb embereink pihentek legyenek, mert annak kellett volna döntenie a továbbjutásunkról, és azon már nem is cseréltünk annyit. Egyébként kevés játékos volt, akinek elégedettek voltunk a teljesítményével. De például a lettek éppen azért fogytak el a torna második felére, mert nem alkalmaztak elég nagy rotációt.

Konkrétabb leszek: nem gondolja, hogy visszaveti a játékosokat, ha akár egy perc után, az első hibájukat követően lehívja őket a pályáról, és még bemelegedni sincs idejük? Mert erre bőven láthattunk példát a mögöttünk hagyott, és számunkra csalódást okozó Európa-bajnokságon.

Én úgy érzem, ez nem így volt. Mindenki megkapta a bizalmat, és mindenki annyit volt a pályán, amennyi elég arra, hogy bizonyítson. Sőt: annál többet is.

Ha már a bánásmódnál tartunk: a finoman fogalmazva kritikus hangnem, ahogyan beszélt a meccsek alatt a lányokkal, általában jól hallatszott, mivel a lettek mérkőzéseit leszámítva kevés volt a néző. Ha abból indulunk ki, hogy a szakvezető egyben pedagógus is, nem gondolja, hogy ez nem mindig és nem mindenkivel szemben jó pedagógia? Akadt is játékos, aki ezt utólag kifogásolta.

Senkivel sem kiabáltam az utolsó mérkőzésig, de Lengyelország ellen már nem volt hova hátrálni. És aki azon a meccsen mentálisan gyenge volt, azt valahol belülről árulónak éreztem.

Kemény szavak. Megnevezné, kikre érti?

Nem mondok neveket, mert nem akarok senkit sem megbántani. Mindenkinek meg kell köszönni, hogy egyáltalán eljött. Én az Eb előtt is elmondtam, semmilyen eszközöm sincs azokkal szemben, akik gyengén teljesítenek. De akikre az előbb gondoltam, úgyis jelet adnak magukról.

Összességében miért szerepeltünk ennyire rosszul?

A sikertelenségünknek teljes mértékben szakmai okai voltak: sajnos minőségbeli hiánya van ennek a csapatnak. Szerintem három kosaras üti meg azt a szintet, ahová szerettünk volna eljutni, és ebből is csak ketten bizonyítottak. Az a legnagyobb probléma most a válogatással, hogy amikor a játékosokat kivonják saját környezetükből – ahol azért sokszor kicsit el vannak kényeztetve, esetleg más poszton játszatják őket –, kevés felkészüléssel, tisztán a nyers tudásból kell hozniuk, amit hoznak, és ehhez sajnos nagyon rosszul alkalmazkodnak. Ezt hívom én minőséghiánynak.

Százalékosan mennyi a kudarcban az ön, és mennyi a játékosok felelőssége?

Ahogy lenni szokott: ötven–ötven százalék. Én, amikor hazaértem, nagyon szomorú voltam, nem aludtam nyugodtan, de a tükörbe bátran belenéztem. Lehet, hogy néhány dolgot másképp is lehetett volna csinálni, lehet többféle felkészülést kitalálni, sok meccsen, sok edzésen, technikán, taktikán alapulót, de egy kosaras csak úgy tanul meg Európa-bajnokságon jól játszani, ha játszik Európa-bajnokságokon. Ha ez jó iskola volt többüknek, akkor ebből ez a válogatott sokkal erősebben fog kikerülni.