Ennyi volt benne

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2009.05.04. 02:05
Címkék
Talmácsi Gábort hetedikként intették le a kockás zászlóval a gyorsaságimotoros-világbajnokság 250 köbcentis jerezi viadalán, így az összetettben még mindig a legjobb újonc (holtversenyben ötödik), Tóth Imre pedig mindössze egy hellyel maradt le a pontszerzésről. A szikrázó csatát végül Aojama Hirosi nyerte meg.

„Nem vagyok elkenődve. Csak akkor lennék, ha úgy érezném, visszamenve a pályára tudnék jobbat. Ám ezen a napon ebből a helyzetből maximum ennyit lehetett kihozni” – világított rá a jerezi futam hátterére Talmácsi Gábor.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ezt a végkövetkeztetést parádés verseny előzte meg – az idei első európai futam, amelyet ideális időjárási körülmények között, 123 ezer néző előtt tartottak meg.

A magyar világbajnok a tizedik pozícióból várta a lámpa szabad jelzését, ám ezúttal nem úgy sikerült a rajtja, amint szokott. A 12. helyre csúszott vissza, de szinte azonnal megkezdte a felzárkózást, két-három kör után már a hatodikon száguldott. Az „eleje” – Álvaro Bautista, Marco Simoncelli, Aojama Hirosi és Héctor Barberá – azonban ekkorra már egérutat nyert, és egyre távolodott.

„Rosszul jött ki az első kanyar, egyszerűen belebotlottam az előttem lévőkbe, de aztán megkezdtem a felzárkózást – elevenítette fel a történteket Talma. – Egy ideig tartottam a lépést Pasinivel, de gyorsabb volt, csak lihegtem mögötte, aztán jött Lüthi, aki még az olasznál is gyorsabb volt, úgyhogy mindkettőnket megelőzött. A motorom hátsó tapadása nem volt tökéletes a beállítások miatt, amelyekkel egyébként is sokat szenvedtem a hétvégén. Azt mondják a szerelők, és én is így látom, nem én vezetem a motort, hanem ő engem, és ezen sürgősen változtatnunk kell. Ennek ellenére a célegyenesben még megelőztem Locatellit, így lettem hetedik.”

Az élen is késhegyre menő ütközet zajlott, még az utolsó körben is többször változott az éllovas kiléte: Álvaro Bautista és Aojama Hirosi előzgette egymást, s végül az döntött a japán javára, hogy a spanyol nem sokkal a vége előtt elnézett egy féktávot. Nagy csalódás lehetett ez neki a hazai közönség előtt, mint ahogyan Tóth Imrének is csalódást jelentett, hogy ezúttal nem szerzett pontot.

„A kipörgésgátló kifogott rajtam – mondta a 16. helyen célba érő Tóth. – A rajtom még jól sikerült, mentem Locatelliék után, ám hamarosan csúszkálni kezdett a motor, alig volt kanyarsebességem. Elkezdtem állítgatni a kipörgésgátlót, s mivel egyszer rossz irányba, mire visszataláltam az eredetihez, elment négyöt kör, és lemaradtam. Ezt nem a versenyen kellett volna megtapasztalni, de így alakult, most vezettem először a motort, Le Mans-ban már jobb lesz.”

A világbajnokság az említett francia pályán folytatódik két hét múlva.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
4 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
4 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
5 órája
Ezek is érdekelhetik