Wade csúcsa

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.04.14. 23:09
Címkék

Az alapszakasz csütörtökre virradóra esedékes zárásához közeledve egyre kevesebb az érdekesség, főleg hogy már elkeltek a rájátszásos helyek. Dwyane Wade azonban gondoskodott róla, hogy ne fulladjon unalomba a 159. játéknap: hatalmas karriercsúcsot elérve 55 pontig jutott a New York Knicks elleni 122–105-re megnyert hazai meccsen. Persze az Egyesült Államok legnépesebb városának csapatával szemben viszonylag könnyű villogni, mert nem éppen a védekezés a fő fegyvere, de a hátvéd produkciója így is elismerésre méltó, főleg annak tükrében, hogy még csak nem is játszott sokat: 39 percet töltött a pályán a lehetséges 48-ból. Ezalatt 30szor kísérletezett rádobással a mezőnyből, és 19 alkalommal sikeresen, míg a büntetővonalról 11/13 volt a mérlege. A sportág matematikához is konyító barátai ebből rá is jöhetettek, hogy Wade hat triplát dobott, ami szintén egyéni rekord, évadbeli harmadik ötössel kezdődő két számjegyű termésével pedig 30 fölé repítette pontátlagát, amivel fölényesen vezeti az egyéni eredményességi listát olimpiai bajnok csapattársa, LeBron James előtt. A Cleveland Cavaliers első számú sztárja persze aligha szomorkodik sokat azon, hogy ebben az évadban túldobják, mert csapata tovább száguld a ligaelsőség felé: legutóbb a címvédő Boston Celtics gárdájával mosta fel a parkettet (107–76), és ha hátralévő két meccséből egyet megnyer, az élen zár.

Eredmények a 20. oldalon

Legfrissebb hírek

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
1 perce

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
1 perce

A rosszul sikerült első harmad miatt odalett a Volán hazai veretlensége az osztrák hokiligában

Jégkorong
36 perce

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
38 perce

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
40 perce

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
46 perce

Szabó Levente öt perccel a beállása után gólt szerzett a 2. Bundesligában

Légiósok
1 órája

Vízilabda ob I: lendületben maradt a Honvéd, a KSI bánta

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik