A maguk urai lennének

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.03.28. 01:04
Címkék

Ugyan csak vasárnap kerül sor a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség (MMTBSZSZ) tisztújító közgyűlésére, az esemény fő napirendi pontja már ismert: a Bringaexpo idején és területén sorra kerülő közgyűlésen kezdeményezni fogják a szakági szövetség önálló szakszövetséggé alakítását, hiszen Sipiczki Róbert elnök szerint a sportág megérett az önállóságra.

„ A magyar mountain bike sport tiszteli a kerékpársport tradícióit, a több mint százéves országúti hagyományokat. Minden körülmények között a közös szakmai célok, programok megvalósítására fogunk törekedni, ilyen például a jövő évi szingapúri 1. Ifjúsági Olimpia. Tekintettel az eseményre közös munkacsoportot hoztunk létre, amelynek a BMX képviselője ugyanúgy tagja. Továbbra is szem előtt tartjuk a kölcsönös versenyengedély-elfogadást, a montisok indulhatnak az országúti és BMX-viadalokon, ami fordítva is igaz. Az önállósodást úgy kívánjuk megoldani, hogy versenyzőink jogai ne sérüljenek, az egyesületek működését, a civil programokra való pályázati lehetőségeket, a versenyrendszerünket, a bajnokságainkat, kupánkat ne veszélyeztessük”– mondta Sipiczki Róbert.

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
5 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
6 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
6 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
6 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
6 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik