Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Vágólapra másolva!
2025.07.08. 21:10
null
Julien Dacosta a Debrecen új szerzeménye (Fotó: Getty Images)
Bár zajlik a klubvilágbajnokság, és kedden felpörögtek az események az európai kupaporondon is, a nyári futballhírek fő csapásiránya továbbra is az átigazolási hírek, transzferpletykák terepén át vezet.

EZ TÖRTÉNT DÉLELŐTT

Hazai fronton bejelentéssel indult a nap: ifjabb Dárdai Pál hazatért a Herthából, és 2029 nyaráig aláírt a Puskás Akadémiánál. A déli órákban Fehérvár is erősítéssel jelentkezett, Varga Roland (legutóbb Paks) az NB II-be kieső csapathoz igazolt, míg a Paks azonmód kölcsönadta az Ajkának a frissiben szerződtetett Rideg Bálintot.

Információink szerint Kosznovszky Márk átigazolása ügyében a Portsmouth már a második ajánlatát is megtette, de időközben a spanyol élvonalbeli Deportivo Alavés is jelezte érdeklődését az MTK-nak, és nemcsak Kosznovszky, hanem Kata Mihály iránt is. Úgy tudjuk, hogy mindeközben Varga Ádám, a Ferencváros kapusa Debrecenben tárgyal a kölcsönszerződéséről.

Az angol Premier League-ben a Tottenham bejelentette a fiatal japán védő, Takai Kota szerződtetését, a VfB Stuttgart pedig 18 éves szerb támadót vett Lazar Jovanovics (Crvena zvezda) személyében.

És a majdnem lezárt adásvételek: Christian Nörgaard (Brentford) szinte már az Arsenalé, Anthony Elanga (Nottingham) jó eséllyel a Newcastle United színeiben folytatja, Gabriel Gudmundsson (Lille) már Leedsben tartózkodik, és Thierno Barry (Villarreal) is úton van az Everton felé.

EZ TÖRTÉNT DÉLUTÁN

Délutánra is maradt magyar átigazolási hír, a Debrecen szerződtette a legutóbb Sochaux-ban játszó Julien Dacostát, aki Franciaország mellett Portugáliában és Angliában is futballozott. A hajdúságiak elnöke a keddi sajtótájékoztatón beszámolt arról is, hogy Dzsudzsák Balázs hosszabbít. A Diósgyőr pedig bejelentette Kecskés Ákos érkezését, aki nemrég bontott szerződést az AEL Limassollal. 

Nikitscher Tamás klubja, a Valladolid kinevezte új edzőjét az uruguayi Guillermo Almada személyében, a rutinos szakember legutóbb a mexikói Pachucánál dolgozott. És ahogy várni lehetett, a Botafogo Davide Ancelottival kötött szerződést. Az Arsenal új másodedzője Gabriel Heinze lett.

Mateo Reteguit Szaúd-Arábiába csábítják, de az Atalanta 53 millió euróért sem engedi el. A Sunderland az Atlético Madridtól igazolta le a mozambiki Reinildo Mandavát, a Leeds pedig a svéd Gabriel Gudmundssonnal erősített Lille-ből.

 

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
1 órája

Xhaka Sunderlandben folytatja; szerződést bontott a volt válogatott védő a Sepsivel – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
3 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
8 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
18 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:05

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.28. 22:22
Ezek is érdekelhetik