Újra a rokonszenvért

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.03.27. 18:03
Címkék
A közelmúlt gyengébb futballja miatt a vb-bronz-, majd Ebezüstéremmel megszépülő német futballvalóság újra a szürkébb arcát mutatja. Liechtenstein és Wales ellen ezen kell színesíteni.

Hat gól alatt (6–0, 8–2, 9–1) még egyszer sem rúgott Liechtensteinnek a német válogatott, ez talán most is összejön Lipcsében, ami alighanem jót tenne a hangulatnak. Valljuk be, rá is fér. Elsősorban nem amiatt, hogy Uli Hoeness, a Bayern München menedzsere jó szokása szerint nekiesett a Nationalelfnek (nem csupán a mutatott játék, hanem a keletkező költségek viselése, illetve az esetleges kiesések miatti kárpótlások okán is), hanem azért, mert az utóbbi időben nem igazán ment a gárdának. Az előző két összecsapásán Angliától (1–2) és Norvégiától (0–1) hazai pályán kapott ki, Wales ellen (1–0) szenvedett, kilencven percen keresztül jól legutóbb az Európa-bajnokság negyeddöntőjében, Portugália (3–2) ellen játszott.

„Kétezer-négy óta rengeteg bizalmat és rokonszenvet szereztünk, ezt nem játszhatjuk el könnyedén azzal, hogy a szükségesnél sohasem teszünk többet – mérgelődött Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere. – A csapatnak mindenképpen eredményesen kell futballoznia, emellett figyelnie kell a látványos támadójátékra is. Ezt igényli a közönség, de a közelmúltban nem teljesítettük – érthetően csalódottak szurkolóink.”

Az egyik legtöbb kritikát Michael Ballack kapta, elsősorban nem csapatkapitányi („Vezéri képességei nem változtak” – mondta róla a most sérülés miatt kimaradó Miroslav Klose), hanem középpályási produkciója miatt. Klose mondta róla, hogy a védekezésből sokkal kevesebb részt vállal, több az üresjárat a futballjában, amit ma már nem lehet azzal védeni, hogy a Chelsea-ben nem futballozik. Futballozik, csak más szerepkörben…

„Őszinte, nyílt ember vagyok, ezekre is válaszolok. Változtam, ez igaz, de szerintem előnyömre. Lipcsében megpróbálom igazolni, már csak azért is, mert Szászország a szűkebb hazám – mondta az előszeretettel Capitanóként emlegetett Ballack. – Szerintem nem velem, hanem velünk van a baj. Csapatként nem uraljuk úgy a mezőnyt, ahogyan azt szeretnénk, és legutóbb már az eredmények is elmaradtak. Sok múlik azon, mentálisan hogyan viseljük a nyomást, de a képességeket, az egyéni korlátokat sem szabad elfelejteni. Liechtenstein és Wales ellen sokat nem nyerhetünk, de a két győzelem azért jelzésértékű lenne.”

Nem csupán jelzésértékű, kötelező is, még ha Bierhoff szerint ezek nem is a leghálásabb feladatok. A német válogatottnak akkor is meg kell vernie Liechtensteint és Walest, ha Eb-ezüstérmesei közül Klose, Torsten Frings és Arne Friedrich sérülés miatt hiányzik.

Legfrissebb hírek

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
5 perce

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
6 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
44 perce

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
59 perce

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A „megtémázandó” téma és a kéretlen pályalocsolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik